Képek szobám falán

Dél van, de még ágyban vagyok, és semmi nem kényszerít arra, hogy felkeljek, úgyhogy csak bambulok ki a fejemből ide-oda. Aztán egyszer csak megakad a tekintetem egy képen a szobám falán, aztán rásiklik a másikra, a harmadikra

Ma reggelre kelve iszonyatos migrénnel ébredtem.„Boldog tavaszt, szép húsvétot!”- szólt hozzám a lelkem. „Na, de így hogy legyek boldog, ha lüktet az agyam, forró az ágyam, és fáj az ágyékom is?” –kérdeztem én a lelkemet.

Azt mondta, hogy nagyon egyszerűen; telefonáljak be a munkahelyemre, és mondjam el, amit érzek, aztán szépen és épen, maradjak itthon végre. „Eleget pörögtél az elmúlt napokban, túl sokat is dolgoztál mindenkiért. Adj egy napot most már magadnak is!” „Hát jó - , egyeztem bele, - megteszem, amit kívánsz lelkecském.” Betelefon, lezuhany, visszabújágy, kalmopyrin, újabb szundi, nagy és kis álmok, ébredések, pisilések, elengedések, szép húsvét előtti tisztulásos délelőtt.
Lélekemelő fórum

Dél van, de még ágyban vagyok, és semmi nem kényszerít arra, hogy felkeljek, úgyhogy csak bambulok ki a fejemből ide-oda. Aztán egyszer csak megakad a tekintetem egy képen a szobám falán, aztán rásiklik a másikra, a harmadikra, majd így körbe- körbe nézegetem, hogy hát hol is fekszem én. Évekkel ezelőtt tehettem fel az egyik képet, a másik írást, a harmadik rajzot, és most csak nézem, hiszen van időm nézelődni, hogy miket mondanak nekem ezek a falak. Kiolvasom a falaimat végre. Végtére is az én falaim, ha falatnyiak is.

A legszebb talán az, ami a bejárati ajtóm belső felén van. A kisebbik lányom írta egykoron, amikor még nem volt kamasz (sem komisz), Úgy tűnik, egy szülinapomra írta, és ez áll rajta és így: SZErény.
RETtenthetlen
LEKüzdhetetlen
Vagy!
Amúgy boldog szülinapot!
A „Szeretlek” szó mindegyik szótagja más-más színnel van megrajzolva.

Erőgyűjtés céljából, no meg hogy emlékezzem a régi szép időkre, ezt szoktam olvasgatni esténként. Örülök, hogy ilyen fantasztikus tulajdonságokat látott bennem a lányom valamikor. És szeretném, ha igaz lenne, és főleg azt, ha még most is így gondolná őkigyelme.
De jó is lenne! Sóhajtok magamban.

Aztán fájó fejemet, égő szemeimet tovább fordítgatom a falon, és meglátom hajdani tizenéves jómagam leporellós fényképeit. Egy akkoriban legjobb és legismertebb fényképésznél készültek. Szép és okos vagyok rajta, nem biztos, hogy szerény, hogy leküzdhetetlen vagy hogy rettenthetetlen, inkább romantikus a hosszú hullámos barna hajammal és a szomorú mély tekintetemmel, amelyekben néha-néha megcsillan az értelem és a humor szikrája is talán.

Pedig akkor még nem is tudtam, nem is tudatosult bennem, hogy a HUMOR az az égi kegyelmi ajándék a számomra, amit semmiért nem adnék oda senkinek sem. Az utolsó pillanatban is ezt a minőséget kérem szépen az égiektől segítő, átvezető (átvészelő) társul, magam mellé. A humor az, amely a szeretet virága, abból fakad és illatozik, buján virágzik szerteszét, és görgeti a nevetést ajkakról, ajkakra, lelkekből, lelkekbe.
A másik falamon kinagyított két angyal képe van és a hozzájuk tartozó szavak: HUMOR ÉS ÖRVENDEZÉS.

Amikor a transzformáció játékot fordítottam, akkor kaptam ezeket az angyalokat ajándékba a kiadótól, aztán egy egész tablónyit, amin a játék összes angyalai rajta vannak. ŐK is ezen a falamon, éppen az ágyam fölött őrködnek és vigyáznak rám.

Örvendezés. És? Na és? Jól van, na, azt is lehet! Hát nem csak bánatra születtem és szenvedésre talán, hanem örvendezésre és boldogságra is. Ki tudja? Az ablakom alatti kisasztalon több tucat halas fénykép, egy okos halacskáról szóló könyv, és a nagyobbik lányom festménye, melyen egy nagy hal mellett úszik felefelé két tesó halacska Ezek mi vagyunk, a három grácia; anya és az ő két lánya.
Én a halak jegyében születtem, halak karmával, hát hogyan is várhatná el tőlem bárki is, hogy oroszlán legyek?

De az okos halacska című könyv pontosan arról szól, hogy sok kis halacska áll össze, fog össze, és úgy néznek ki együtt, mint egy hatalmas nagy bálna, és ettől megijednek a nagy halak és elfutnak (igen!!!) előlük. És mindezt az okos halacska találta ki, aki az egész formációnak a szeme lett. Ott piros lik… (ez lennék én)

Azon a falon fölötte még másfajta állatok is vannak; elefántok.

Egyik kedvenc gyermekkönyvemből fénymásoltam a belső 2 oldalt, amin Babarék örvendeznek, hogy végre befejeződött az építkezés. Minden elefántnak lett saját kis kunyhó háza a tóparton, és a dombtetőn áll a művészetek palotája és a munka palota, meg az idős hölgy és a király és királyné háza, vagy mi. Ez így nagyon praktikus és kényelmes is egyben, írták akkortájt a Babarék, és magam is így gondoltam, sőt gondolom még mai is.
Szívesen laknék egy kis kunyhóban, egy nagy vízparton úgy, hogy mellettem megannyi ugyanilyen kunyhó és ember lakik, akikkel együtt dolgozunk, együtt mulatozunk.

Az egész szobám arról szól, ami, vagy aki én vagyok, és ezt örömmel nyugtázom még így a fájó homlokom mögül is.

A két polcnyi könyv két kategóriája is melegséggel tölti el a szívemet; az egyik a régi gyermekkori legkedvesebb mesekönyvek polca ( a magamé és a gyermekeimé), a másik az általam leginkább szeretetett spirituális és ezoterikus tanításokat tartalmazó könyve polca.
Míg az ágyam végében a kis asztalon, az éjjeli lámpa mellett a biblia és Kempis Tamás „Krisztus követése” c.- könyvei vannak. Ha valami fáj, ha valamire nem tudom a választ, elég beléjük lapoznom, és megkapom a vigasztalást és a válaszokat is.

Szeretem ezt a kis szobát, ahol a nagy francia ágyon és a felsorolt polcokon kívül nem is férne már el semmi sem, de a falai olyan gazdagok és kimeríthetetlenek, hogy időnként jó elmerülni és lubickolni bennük, kép-letesen persze.

Köszönöm hát a fejecskémnek, hogy migrénnel ébresztett, és ezért itthon maradhattam végre. Nem szabad csak úgy végigrohannom az életemen, aminek bármikor vége lehet, hanem meg kell állnom néha-néha és elmélkednem azon, hogy ki is vagyok, mi is vagyok valójában én, és mit is szeretnék megvalósítani életem során még.
A lakásunk, a falaink árulkodnak rólunk; másoknak is, de ha jól figyelünk, akkor önmagunknak is.

Jó volt ma szembenéznem önmagammal, és meghallani a kéréseit, újra átismételni a magam számára célként felállított feladatokat, melyeket a bensőm kért tőlem.
Nem folyton kifelé figyelni, és külső útmutatások alapján működni, hanem befelé hallgatni, és meghallani, amit a saját lény-egünk kér tőlünk.

Emlékszem a versre, melyet annakidején sokat és sokszor mondtunk, s melynek refrénje valami olyasmi volt, hogy egy nagy vezér, már csak kép a szobám falán, vagy lehet hogy nem volt benne „már csak”, hanem „még mindig”… , nem tudom már biztosan.

Az én képeim az én szobám falán még mindig azt mondják, amit az egyik kis idézet, mely a kis asztalomon a virágaim mellett van, és amely így szól hozzám, nap mint nap emlékeztetve engem a legfontosabb tudnivalómra:

„Ahol emberi erőink véget érnek, ott lép be életünkbe az Isten.”

Köszönöm, Uram, hogy egy életre megtanulhattam ezt a leckét, és hogy időről időre elém tárod újra.

A Húsvét szelleme tisztít és átalakít.
Remélem, hogy most már hosszú távra is. Úgy legyen, és mint mindig, megint csak: ámen.

MIRA