Nem szúrják el!

A cukorbetegségben szenvedők sokszor még akkor is vonakodnak az inzulinkezelés megkezdésétől, amikor állapotuk már régóta indokolttá tenné azt. Pedig ma már van megoldás arra is, hogy az inzulinadagolást a lehető legkevesebb szúrással oldják meg.

A cukorbetegségben szenvedők sokszor még akkor is vonakodnak az inzulinkezelés megkezdésétől, amikor állapotuk már régóta indokolttá tenné azt. Pedig ma már van megoldás arra is, hogy az inzulinadagolást a lehető legkevesebb szúrással oldják meg.

Több mint félmillió embert érint hazánkban a cukorbetegség és legalább ugyanennyire tehető a fel nem ismert betegek száma. A cukorbeteg kezelése különös gondosságot igényel, hiszen az alapbetegség mellett fokozott figyelmet kell fordítani a diabéteszt kísérő szövődmények felismerésére, kialakulásuk megelőzésére és kezelésükre is. A terápia fő célja, ami egyben a szövődmények megelőzésének lehető legjobb eszköze, a beteg vércukorszintjének hosszú távon is közel normális szinten tartása (ún. normoglikémia biztosítása).

A cukorbetegek zöme (kb. 90 százaléka) ún. 2-es típusú, azaz esetükben a betegség „lassan” alakul ki. A 2-es típusú diabétesz egyik fő jellemzője, hogy hiányzik a hasnyálmirigy azon képessége, hogy megfelelő időben és mennyiségben bocsásson ki inzulint az étkezések után. Ezen gyors és korai inzulinválasz a szervezet első védekező mechanizmusa a veszélyes étkezés utáni vércukor-csúcsok ellen.
Az étkezés után kialakult vércukorcsúcs pedig a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának, valamint az ebből adódó halálozásnak egyik legfontosabb, önálló kockázati tényezője. Vizsgálatok kimutatták, hogy az általában normál vércukorszinttel rendelkezőkhöz képest 34 százalékkal nagyobb valószínűséggel halnak meg szívbetegségben azok a betegek, akiknél kialakul az étkezések utáni túlzott vércukorcsúcs, tehát nem elegendő csupán az általános cukoranyagcsere jellemzőinek (pl.: HbA1C) figyelemmel kísérése!

Mivel az étkezés utáni vércukor-csúcsok jelensége lehet a legkorábban észlelhető cukoranyagcsere eltérés, így felismerése és ennek nyomán a terápia megfelelő módosítása a 2-es típusú betegnél elengedhetetlen. A probléma gyakoriságát mutatja, hogy a diétával és/vagy orális antidiabetikummal kezelt betegek kétharmadánál az általános jó vércukor kontroll ellenére is igazolható volt a jelenség.

Bár a hosszabb, ismert betegségtartam mellett kialakult szövődmények előrehaladása lassításának vagy megállításának kizárólagos módja a megfelelő vércukorkontroll, sokszor az érintett akkor is vonakodik az inzulinkezelés bevezetésétől, amikor már az lenne az egyetlen lehetőség a vércukorszint megfelelő kézbentartására.

A hagyományos, élettani inzulinelválasztást utánzó kezelési rendszerben napi 4-7 inzulininjekcióban, váltakozva alkalmaznak rövid és hosszabb hatású inzulinokat. Néhány éve azonban már Magyarországon is egyre nagyobb szerepet játszanak a kétféle hatású inzulint keverve tartalmazó, ún. „mix” készítmények, amelyek segítségével a lehető legkevesebb „szúrással” lehet a terápiát megoldani. Az új, úgynevezett analóg inzulint is tartalmazó, előkevert készítményekkel napi 2, vagy 3-ra csökkenhet a bevitelek száma, és segítségükkel megfelelően szabályozható az étkezések utáni vércukorszint is.
VM.komm