Hét hiedelem az egészséges étkezésről

Hét hiedelmet gyűjtöttünk csokorba az étkezéssel kapcsolatban keringő hét legnagyobb téveszme leleplezésére.

Miként a katolikus egyház tanítása hét fő bűnt (kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag és a jóra való restség) sorol fel a hívők okulására, akként hét hiedelmet gyűjtöttünk csokorba az étkezéssel kapcsolatban keringő hét legnagyobb téveszme leleplezésére.

1. Mindenki maga tehet arról, ha kövér.


Hamis! Bizonyított tény, hogy a hízásra való hajlamot génjeinkben hordozzuk. Az étkezés igazságtalan: vannak emberek, akik több kalóriát égetnek el (például úgy, hogy magasabb a testhőmérsékletük), így többet ehetnek. Az igazságtalanság, hogy a vékony alkatúak negyven százalékkal többet ehetnek, mint a kövérek, mivel az izomszöveteknek több kalóriára van szükségük, mint a zsírpárnáknak.


2. A hús egészségtelen.


Hamis! A világon még egyetlen tudományos kísérlet sem bizonyította, hogy ez igaz lenne. Az ember 10 millió éve eszik húst. A húsból főzött leves gyógyító hatása régóta ismeretes, Hippokratész mint orvosságot említi. Mindenevők vagyunk: van őrlő-, rágó- és tépőfogunk. A kizárólag növényevőknek, például a lovaknak, sokkal hosszabbak a beleik, a húsevőknek pedig rövidebbek. Az ember bálrendszere mindkettőre alkalmas. A hús egyre soványabb lesz, zsírtartalma 1960-ban még 16 % volt, ma már csak 9 %. A hús a legfontosabb fehérjeforrásunk (a tojás és a burgonya mellett). A fehérje testünk építőanyaga.


3. A zöldségek és a gyümölcsök egészségtelenek a gyümölcscukrok, a trágyázás és a permetezés miatt.


Hamis! Csak arra figyeljünk oda, hogy a megfelelő évszakban fogyasszuk a zöldséget és a gyümölcsöt. Télen lehetőleg ne vásároljunk üvegházi epret, vagy ősszel spárgát. A világon Németországban a legszigorúbbak az élelmiszer-törvények, de az Európai Unióban is nyugodtan megehetünk mindent, ami friss.




4. A vitamintabletták ugyanolyan jó vitaminforrások, mint a friss ételek.


Hamis! A friss élelmiszer nemcsak vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz, hanem a szervezet számára nélkülözhetetlen rostokat (segítik az emésztést), és „másodrendű növényi anyagokat”. Ezek úgy hatnak, mint egy természetes antibiotikum, csökkentik a koleszterinszintet. Ezért a tabletás vitaminjaink mellett mindenképp együnk természetes vitamonforrásokat is. Ugyanakkor a kiegészítőként szedett vitaminok jótékony hatását senki nem vitatja! 

5. A „light” termékek egészségesebbek.


Hamis! A light termékeket vízzel hígítják, esetleg levegővel vagy nitrogénnel dúsítják, élelmiszeripari melléktermékekből állítják elő, vagy egyszerűen "becsapós" módon édesítőt tesznek bele cukor helyett, amire a szervezet ugyanolyan inzulin-választ ad. Ez a legdrágább víz és levegő, amit a vevőkre sózhatnak. Sok mesterséges anyag van bennük, és kevés organikus vitamin, legtöbbször tápértékük is alacsonyabb.

6. A „bio” feliratú áruk valóban csak bioterméket tartalmaznak.


Hamis! A bio jelzés nem védett, bármelyik gyártó nevezheti így termékeit. Figyeljünk arra, hogy amit vásárolunk, és igyekezzünk meggyőződni róla, hogy a portéka valóban „ellenőrzött minőségű” áru-e. A valóban bio minősítésű termékeknek nagyon szigorú ellenőrzésen kell átesniük, ezt pedig egységesen jelölhetik. Minden más felirat félrevezető lehet. 

7. Igazándiból már semmit nem szabadna ennünk, mert semmi nem elég „tiszta”.


Hamis! Ételeink még soha nem voltak ilyen egészségesek és tápanyagokban gazdagok, mint manapság, a nyugati ember számára még soha nem állt rendelkezésre ekkora árubőség.