Iskolás lesz a gyermekem

Hónapok óta ez a legfőbb gondja azoknak a szülőknek, akiknek a gyereke elérte az iskoláskort. Éspedig jogosan. Ki lesz az a kedves, jóságos, mégis szigorú tanító néni, aki a mi legkedvesebb kismackónkat, királylányunkat képes hozzászoktatni

Hónapok óta ez a legfőbb gondja azoknak a szülőknek, akiknek a gyereke elérte az iskoláskort. Éspedig jogosan.

Ki lesz az a kedves, jóságos, mégis szigorú tanító néni, aki a mi legkedvesebb kismackónkat, királylányunkat képes hozzászoktatni az iskolapadhoz, ahol napi 4-5-6 órát kell szegénykének eltöltenie. Ráadásul ragadjon is valami a kicsi fejecskébe.

Sok szülő már az elmúlt tanévet újra iskolapadban töltötte. Jó is az, ha van rá ideje az embernek, mert nagyon fontos jó kapcsolatot kialakítani a leendő iskolával. Minden nap ide kísérjük a drágánkat, és 8-9 órát itt fog eltölteni, amíg érte tudunk jönni. Az elsős tanító néni (bácsi) meghatározó lesz egy életre. S a szülőnek ezt ugyanúgy el kell fogadnia, mint a gyereknek.

„Ez a világon a legjobb tanító, mindig igaza van, akármit is mond, vagy csinál.”

Ha a szülő nem rontja meg ezt az érzést, a gyerek boldogan elfogadja így. Lehet, hogy első nap megijed a hangos szótól, lehet, hogy meg se hallja, amit a tanító mond, mert ő hangosabb vagy kifelé, vagy belső világa felé. De néhány hét múlva az lesz természetes állapot, ahogyan a tanító viselkedik, és amit tőle elvár.

Ne nehezítsük meg a gyerek helyzetét azzal, hogy bármiben is bíráljuk a tanítóját!

Hihetetlenül tág a módszerek rendszere, amit ma megismerhetünk a különböző iskolákban. Sokan ma is úgy tanítanak, ahogyan egykor a szülők tapasztalták. Ez lehet jó is, rossz is, mert lehet, hogy a szülőnek már első osztályban elvették a kedvét a befogadástól azzal, hogy úgy érezte, kivételezik a tanító a „jó képességű” gyerekekkel. A tanító könnyen megbízza a figyelmes, lelkes gyereket bizalmi munkákkal, s minthogy az jól teljesít, azonnal kialakul az egész osztályban a vélemény, hogy van egy kis tanítójuk is, aki akár pótolhatja is a pedagógust: pl. órák előtt számoltatja a többieket, vigyáz a magatartásra, felírja a táblára a rendetlenkedőket.

Van iskola, ahol ma már tegezik az elsős tanítót, óvodából átvitték ezt a szokást, a gyerek nem is ismeri a tessékelés formáját, csak az alsó tagozat végén tudja megkülönböztetni a megszólítás formáit. Ez egyre jobban terjed, mivel otthon a családtagokat is tegezik, nem veszi a szülő a fáradságot, hogy sokszor – gyakran éveken át – gyakoroltassa a gyerekkel, hogyan kell idegennek bemutatkozni, köszönni, kérni valamit. Itt tehát a tanító dolga lesz, hogy a szokásokat elsajátítassa a kisgyerekkel, mert az igazgató, a felsős tanárok még nem mindig veszik jó néven, ha haverként kezelik őket, ők visszautasítóak lesznek, és ettől a gyerek is visszahúzódhat a felnőttekkel való érintkezéstől. Jó tehát, ha a szülő már kezdetben tudja, mit vár el a tanító, mit fog megtanítani a gyereknek.

Olyan iskolákat is ismerünk, ahol teljesen egyéni tanterve szerint tanítanak. Második osztály végére még nem kell apró betűkkel írni füzetbe, nem gyakorolják a helyesírást, és nem magoltatják a szorzást, osztást, bennfoglalást. Sőt, a tanító figyelmezteti a szülőket, hogy ne tanítsák előre a gyereket. Persze, a gyerek tanító nélkül is megtanulhatja az anyagot puszta érdeklődéssel nagyobb barátaitól, játszhat a számítógépen minden szabadidejében, és a szülő meglepődve tapasztalja, hogy már a harmadik könyvet olvassa ki, anélkül, hogy foglalkoztak volna az olvasástechnika tanításával. Ez nem korunk érdeme, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond ugyanilyen tapasztalatokról számolnak be iskoláskoruk idejéről.

„A virágnak megtiltani nem lehet…”
Jobb, ha tudjuk, hogy bár gyerekünk otthon használja a Google keresőt, könyvekből megismerte már régen a vulkánok működését, lehet, hogy nem képes egy helyben megülni az órán, amikor a többiek egy nehéz tizesfelbontással foglalkoznak (kiesik a padból, sétálni kezd, a pad alatt fogdossa a lányok lábát), ez természetes állapot, a tanító felkészült a nagyon tehetséges, és a nehezebben tanuló gyerekek oktatására is. Ha elmondja a gondjait a szülőnek, az nem panaszkodás, csak a gyerek tulajdonságaira hívja fel a figyelmet.

Szülői értekezlet után se kell nekiesni a gyereknek, az ő helye megvan az osztályban, az a fontos, hogy ott jól érezze magát, ne emlegessük, hogy másnak szeretnénk látni, mint amit ő képes kihozni magából.

Szeresse a tanítóját!
Ez fontos egyedül, ő is szeresse, és a szülő is mutassa ki a tiszteletét a mindenkori tanító iránt. Akkor a gyerek el tudja fogadni a saját képességeit, az osztályban elfoglalt helyét, és felkészítjük arra, hogy bár otthon királylány vagy királyfi, az életben neki kell megtalálnia a számára legjobb hivatást.
Dobosy Ildikó