2006. október 12. 15:25 - A HarmoNet újjászületése

Október 12-én, 15:25-kor megszületett az új HarmoNet, amelynek "újjászületési képlete" tükrözi mindazt a szellemiséget, amely az újjávarázsolt külső mögött rejlik.

Az új HarmoNet Ascendense a Halak csillagjegyben található, ami talán nem is meglepő, hiszen olyan témákkal foglalkozik, amelyek magas szintű szellemiséget feltételeznek. Olyan világba vezet el, ahol inkább a lélekkel foglalkozunk, s azzal is, hogy saját testünk, mindennapi viselkedésünk miként hathat vissza a lelkünkre. Természetesen minden olyan téma is idevág, amelyet általában ezotériának is nevezünk, s segít abban, hogy jobban megismerjünk önmagunkat.

A születés képletében az Uránusz bolygó az I. Házban található, ráadásul trigonban a 8. Házas Merkúrral. Ismét csak visszaköszön az önismeret témája, valamint, hogy legyen igényünk foglalkozni a saját lelkünkkel.

Óriási előnynek lehet felfogni azt a praktikus kilátást, hogy a külvilág nagy szeretettel fogadja majd ezt a megújulást, s támogatja is az Új HarmoNet ügyét. Emellett nem elhanyagolható tény az sem, hogy mindenféle hasznos és mindkét fél számára kielégítő társulás is elősegített. (Amelyek pénzügyi szinten is nagyon kielégítők lehetnek).

A képlet azt mutatja, hogy a „csúcs” meghódítása egyáltalán nem lehetetlen, vagyis könnyebb elérni egy vezető helyet a piacon. A horoszkóp képletből egyértelműen kitűnik, hogy maga a HarmoNet érzelmi kérdéssé válik azok számára, akik dolgoznak ezért a megújulásért, vagy éppen a későbbiekben csatlakoznak az ügyhöz. Mindenki egy kicsit a saját „gyermekének” érzi a HarmoNet-et, s hajlandó arra is, hogy erőfeszítésekkel mutassa ki, hogy szívügyének tekinti a haladást.

Ami kicsit nehéz lehet ezen az úton: a rengeteg munka és energia befektetés. Emellett a keretek és határok néha feloldódhatnak, csak akkor lehet tudni, hogy kinek mi a feladata, ha azt tényleg jól körvonalazzák a vezetők. A sok munkához azonban megvan az energiaforrás, aki beszáll ebbe az ügybe, az, képes arra, hogy „felturbózott” módon tegye hozzá a saját részét a munkához.


Kunsay Melinda
asztrológus


Tovább a fórumra, ahol elmondhatod véleményed az új HarmoNetről >>>