TAO, az út és erény

Tao - a kínai nyelvben azt jelenti: út. Ezoterikus síkon a dolgok menetét, a világ kozmikus rendjét, a mindenséget átható õsi lelkét, az õserõt jelöli. Nem vallás, nem filozófia, de mindez egyszerre. A világ szemléletének rendszere, egy teljes vallás-filozófiai irányzat. Sokak szerint a mindenség magyarázata rejlik benne.

Ki volt Lao Ce?
A népi hagyomány szerint a taoizmus alapítója Lao-ce kínai filozófus.  Az i. e. 6. századra tehetõ az az idõ, amikor feltehetõleg élt. Valójában azonban személye történetileg nehezen azonosítható be. Számos legenda fûzõdik a kínai bölcshöz, akinek neve öreg mestert jelent. Elképzelhetõ az is, hogy több személy ezen a néven. Különös történet kering a Mester születésérõl. A hagyomány szerint Lao-ce egy Jangce-vidéki kis faluban született, méghozzá úgy, hogy anyja már 81 esztendõs volt, amikor is egy napsugár teherbe ejtette, és ezután újabb 81 év telt el, amíg gyermeke a világra jött.
Lao-ce egy ideig udvari levéltárnok volt Lojangban, az akkori fõvárosban, majd élete vége felé egy fekete ökör hátán el akarta hagyni Kínát. Jellemzõ, hogy alakját sokszor így ábrázolják. A határszoros parancsnoka feltartóztatta, felszólítván arra, hogy elõbb írja le gondolatait a világról és az életrõl, - ennek a kívánságnak a teljesítéseként született meg a taoizmus alapvetõ mûve, a Tao-tö-king (’Az Út és Erény könyve’). Ezt követõen a mester "nyugat barbárainak" kezdte hirdetni a taóról szóló tant.

Az eszme bölcsõje
E két elv, elem mûködésének fõ mozgatója a személytelen Örök Törvény (Tao). Mindezen elemek teoretikus rendszerré való kidolgozása, sok szent könyvnek számító filozófiai és költõi munkában jelent meg. Kibontakozott a Császár Kultusz. Helyet kapott e rendszerben a csillagászat, az idõszámítás tudománya csakúgy, mint a császár által, személyesen, a birodalom javára, és nevében végzett tevékenység kultusza is.

A Tao- Tö -King
A taoista bölcseleti, világszemléleti rendszer megalapozása tehát a Tao-tö-kingben található, amelyet a hagyomány ugyan Lao-ce írásának tart, ám keletkezése igazából az i. e. 4. századnál korábbra nem tehetõ. A gondolatrendszer középpontjában a Tao, a Világtörvény áll, ami minden létezõ õs oka. Az ember feladata, hogy szemlélõdõ módon törekedjen a Tao befogadására, megértésére. Ez eredendõ passzivitást követel, Lao-ce szerint a helyes cselekvés, a "nem cselekvés". A mû 81 - részben rímes - rövid szakaszból áll, amelyek változatos, kötetlen szerkezetûek, és misztikus elemekkel át- meg átszõve, aforisztikus formában, igen élénk költõi képekkel, kifejezõ nyelven íródtak. A Tao-tö-king központi eleme a tan alapvetõ fogalmának, a taónak egy átfogó kifejtése, értelmezése.

Lázadás az egyensúlyban
Itt a tao a mindenség alapját képezõ világtörvény, természettörvény jelentésében szerepel, a dolgoknak és a jelenségeknek idõben örök és térben végtelen lényegét alkotja. A taoizmus tanítása szerint az egyén számára a helyes utat a taóval való összhang megtartása jelenti.
Az emberi tevékenységek: a társadalmi rend, törvénykezés, államszervezet felállítása csak megzavarja a mindenség rendjét, törvényét, egyensúlyát; így a tanítás lényegében a közélettel, a kialakuló feudális osztályrendszerrel is szembeforduló, akár a lázadás támogatásáig is eljutó eszmerendszerré lett. E gondolatból bontakozik ki a Taoizmus egész mértékletességre, józanságra és lemondásra épülõ etikai rendszere.

Lao-ce mozgalma kettévált
Késõbbi fejlõdése során Lao-ce mozgalma kettévált. A Taoizmus, részben filozófiai-etikai doktrínaként élt tovább, ugyanakkor azonban kialakult a népszerû-vallásos Taoizmus, amely a Kínai Népi Vallásosság fontos, és igen népszerû formájává vált. Mágikus varázslatok, és bonyolult szertartások egész rendszerét alakította ki, és szerzetesek, remeték egész tömegeit juttatta megélhetéshez.
A Taoista istenvilág élén, a "három tiszta" áll. Sang ti, Égisten, a hagyományos mitológia fõalakja, továbbá az Õskezdet, azaz a megszemélyesített Tao, és az istenné vált bölcs, Lao-ce. Gazdag túlvilághit, színpompás templomi kultusz jellemezte a "népi Taoizmust", amely az õsi Univerzalizmussal, a Konfuciánus elvekkel, Buddhistahatásokkal keveredve, évezredeken át Kína vallásának fontos eleme maradt.

Nincs tiszta taoizmus!
Ugyanakkor nincs "tiszta" Taoizmus, s e hit követõi nem hoztak létre szervezett egyházat. A taoista nézeteket vallók számára tehát a világrendjébe való be nem avatkozás, a "nem cselekvés" (wu wei) a legalapvetõbb elv. A taoizmus elítéli az önzõ célok, önös érdekek követését, a haszonelvûséget, a háborúskodásokat, mások leigázását és eleve minden erõszakos cselekedetet; általában békés, szemlélõdõ, mértékletes magatartást tart ideálisnak, bölcsnek és követendõnek. A világot benépesítõ jó és rossz démonok hitébõl bontakozott ki a Kínai panteon, élén az Égi Császárral (Sangti). A Kínai mitológia kozmológiája ugyanakkor az isteneket is alárendelte az egyetemes összhang világában munkálkodó, két metafizikai princípiumának (Jin és Jang).

Lao-ce filozófiai rendszerét még számos más tanító bõvítette, fejlesztette tovább, majd az ilyenformán az i. e. 4-3. századra alapjaiban már kialakult irányzat az õsi népi kultuszok és samanisztikus hiedelmek elemeit magába olvasztva az idõszámításunk kezdete körüli idõre már vallási gyakorlattá is vált. (Így az eredetileg semmilyen személyes istenséget nem tartalmazó gondolatrendszerben idõvel számos kisebb-nagyobb istenség, szentség - pl. Lao-ce - vallásos tisztelete is megjelent.) Az ily módon vallási gyakorlattal is rendelkezõ taoizmus vetélytársa lett a rövidesen Kínában szintén terjedni kezdõ buddhizmusnak, amelynek mintájára maga is laza egyházszervezet kiépítésébe kezdett: papság alakult, szerzetesrendek születtek. Rendszeréhez számos korai "tudományos" gyakorlat - alkímia, orvoslás (akupunktúra, moxa) -, valamint meditáció, diéta, tornagyakorlatok rendszere is kapcsolódott.


Az idõvel vallássá lett taoista filozófia tehát külsõ hatásokat is befogadva a történelem során számos elemet tett a magáévá, így alkotva meg a kínai népesség máig meghatározó, sokszínû vallási és világszemléleti rendszerét.