Keresés 
  
 Gy.I.K.Gy.I.K.   KeresésKeresés   TaglistaTaglista   CsoportokCsoportok   RegisztrációRegisztráció 
 ProfilProfil   Privát üzeneteid olvasásához be kell jelentkeznedPrivát üzeneteid olvasásához be kell jelentkezned   BelépésBelépés 

Útszéli kavicsok :)
Ugrás a köv. oldalra: Előző  1, 2, 3 ... 11, 12, 13, 14  Következő
 
Új téma nyitása   Hozzászólás a témához    Tartalomjegyzék -> Egészség
Előző téma megtekintése :: Következő téma megtekintése  
Szerző Üzenet
Mona
Főmágus


Csatlakozott: 2003.08.15. Péntek 10:04
Hozzászólások: 3734
Tartózkodási hely: Budapest

HozzászólásElküldve: 2010. 04. 12. 20:15    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. (...) A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. (...) És azt gondolta: "Csapdát állítok neki.
Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. (...) Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni a létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. (...) Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt.
De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. (...) A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?" - kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna. és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele.
_________________
"Akárhogy is sír az ember, a végén csak kifújja az orrát." /Heine/
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése Email küldése
szürke
Orákulum


Csatlakozott: 2006.04.19. Szerda 18:07
Hozzászólások: 5259

HozzászólásElküldve: 2010. 04. 13. 06:54    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

Mona írta:
Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. (...) A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. (...) És azt gondolta: "Csapdát állítok neki.
Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. (...) Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni a létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. (...) Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt.
De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. (...) A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?" - kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna. és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele.


drága Mona köszönjük neked is ezt a mesét de neked mit mond? elfelejtettünk
pár mondatos elemzést írni... tudod ahány mese annyi olvasó,ahány olvasó annyi szó annyi hangsúly.., ahány hangsúly annyi értelem... ez egy veszélyes mese is lehet ... számomra nem az mert az én madaram él... és nincs kalitkában... de lehet olyan ember aki ebből csak a halál segítségére tud koncentrálni...
számomra így inkább azt mondja ha megakarsz változtatni valamit, valakit akit szeretsz, vagy jelentősen korlátozni akarod a saját önző érdekedben akkor megszűnik az lenni akit - amit megszerettél és elveszíti fényét és/ vagy elveszíted....
akár örökre.
számomra az jelenti a szeretet elengedő...nem gúzsba kötő,nem féltékeny, jobban szeret önmagadnál és azt hogy a szeretet önzetlen...és semmi köze az önös érdekeidhez.

azt jelenti, hogy van akiért érdemes meghalni.. pl elé ugrani az ő életére törő golyónak, de akit igazán szeretünk azért érdemes élni.akkor is amikor ezt nélküle kell tovább tennünk... mert ő más utat választott... akit igazán szeretünk nem csak harconi kell tudnunk érte, hanem tudnunk kell elengedni is...tudnunk kell jobban szeretni önmagunknál... számomra ezt jelenti.



és azt is jelenti ha ő távozott el az élők sorából... akkor ő nekünk a tovább élést szánja mert nem önző és jobbat akar nekunk...



a baj akkor van ha szeretet nincs bennünk... a baj akkor van.. ha a szeretetünk önzővé válik.
_________________
hisz mindíg is így éreztem, de tiszteletből egy nagyapának ki így fogalmazta meg:"nem a papír,a vagyon teszi az embert, hanem a jellem..." Smile Jellemed nagy mértékben attól függ, az élet nagy "könyvtárából" mely "könyveket" ölelsz örökre magadba..
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
Szelené
Adeptus


Csatlakozott: 2009.12.01. Kedd 19:28
Hozzászólások: 576
Tartózkodási hely: egy lélek legmélyebb mélye

HozzászólásElküldve: 2010. 04. 13. 10:15    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

szürke írta:
Mona írta:
Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. (...) A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. (...) És azt gondolta: "Csapdát állítok neki.
Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. (...) Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni a létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. (...) Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt.
De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. (...) A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?" - kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna. és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele.


drága Mona köszönjük neked is ezt a mesét de neked mit mond? elfelejtettünk
pár mondatos elemzést írni... tudod ahány mese annyi olvasó,ahány olvasó annyi szó annyi hangsúly.., ahány hangsúly annyi értelem... ez egy veszélyes mese is lehet ... számomra nem az mert az én madaram él... és nincs kalitkában... de lehet olyan ember aki ebből csak a halál segítségére tud koncentrálni...
számomra így inkább azt mondja ha megakarsz változtatni valamit, valakit akit szeretsz, vagy jelentősen korlátozni akarod a saját önző érdekedben akkor megszűnik az lenni akit - amit megszerettél és elveszíti fényét és/ vagy elveszíted....
akár örökre.
számomra az jelenti a szeretet elengedő...nem gúzsba kötő,nem féltékeny, jobban szeret önmagadnál és azt hogy a szeretet önzetlen...és semmi köze az önös érdekeidhez.

azt jelenti, hogy van akiért érdemes meghalni.. pl elé ugrani az ő életére törő golyónak, de akit igazán szeretünk azért érdemes élni.akkor is amikor ezt nélküle kell tovább tennünk... mert ő más utat választott... akit igazán szeretünk nem csak harconi kell tudnunk érte, hanem tudnunk kell elengedni is...tudnunk kell jobban szeretni önmagunknál... számomra ezt jelenti.



és azt is jelenti ha ő távozott el az élők sorából... akkor ő nekünk a tovább élést szánja mert nem önző és jobbat akar nekunk...



a baj akkor van ha szeretet nincs bennünk... a baj akkor van.. ha a szeretetünk önzővé válik.

Sok fajta szeretet létezik. AZ első a gyermeki szeretet, majd a "haveri", szülői, baráti, és végül az elengedő. Sokan mondják, szeretni igazán csak az tud, aki birtokolja az elengedő szeretet képességét. Mert csak az hisz. Csak az hisz a másikban, hogy ha el is engedi, ha a másik is igazán szereti, vissza fog térni. (Mert ha igaz a szeretet, vissza fog térni.) És a hit nagyon fontos... mert végülis aki nem hisz, mégis hogyan szerethet? Az csak magát szeretheti, de talán magát sem. Ha szeretek valakit, hiszek benne. Ha nem hiszek, nem is szeretem. Nekem ezt mondja ez a mese.
_________________
"Valójában soha senki nem tudja, hol érnek véget a dolgok, vagy véget érnek-e egyáltalán."
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
szürke
Orákulum


Csatlakozott: 2006.04.19. Szerda 18:07
Hozzászólások: 5259

HozzászólásElküldve: 2010. 04. 13. 10:43    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

Szelené írta:
szürke írta:
Mona írta:
Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. (...) A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. (...) És azt gondolta: "Csapdát állítok neki.
Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. (...) Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni a létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. (...) Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt.
De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. (...) A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?" - kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna. és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele.


drága Mona köszönjük neked is ezt a mesét de neked mit mond? elfelejtettünk
pár mondatos elemzést írni... tudod ahány mese annyi olvasó,ahány olvasó annyi szó annyi hangsúly.., ahány hangsúly annyi értelem... ez egy veszélyes mese is lehet ... számomra nem az mert az én madaram él... és nincs kalitkában... de lehet olyan ember aki ebből csak a halál segítségére tud koncentrálni...
számomra így inkább azt mondja ha megakarsz változtatni valamit, valakit akit szeretsz, vagy jelentősen korlátozni akarod a saját önző érdekedben akkor megszűnik az lenni akit - amit megszerettél és elveszíti fényét és/ vagy elveszíted....
akár örökre.
számomra az jelenti a szeretet elengedő...nem gúzsba kötő,nem féltékeny, jobban szeret önmagadnál és azt hogy a szeretet önzetlen...és semmi köze az önös érdekeidhez.

azt jelenti, hogy van akiért érdemes meghalni.. pl elé ugrani az ő életére törő golyónak, de akit igazán szeretünk azért érdemes élni.akkor is amikor ezt nélküle kell tovább tennünk... mert ő más utat választott... akit igazán szeretünk nem csak harconi kell tudnunk érte, hanem tudnunk kell elengedni is...tudnunk kell jobban szeretni önmagunknál... számomra ezt jelenti.



és azt is jelenti ha ő távozott el az élők sorából... akkor ő nekünk a tovább élést szánja mert nem önző és jobbat akar nekunk...



a baj akkor van ha szeretet nincs bennünk... a baj akkor van.. ha a szeretetünk önzővé válik.

Sok fajta szeretet létezik. AZ első a gyermeki szeretet, majd a "haveri", szülői, baráti, és végül az elengedő. Sokan mondják, szeretni igazán csak az tud, aki birtokolja az elengedő szeretet képességét. Mert csak az hisz. Csak az hisz a másikban, hogy ha el is engedi, ha a másik is igazán szereti, vissza fog térni. (Mert ha igaz a szeretet, vissza fog térni.) És a hit nagyon fontos... mert végülis aki nem hisz, mégis hogyan szerethet? Az csak magát szeretheti, de talán magát sem. Ha szeretek valakit, hiszek benne. Ha nem hiszek, nem is szeretem. Nekem ezt mondja ez a mese.


na most egyáltalán nem értek veled egyet ... hmm...
nem értem pl hogy kerülnek ide a szeretet fajtái... kötődési viszonyok különböző fajtái.... és miért így rangsorolva... de mindegy...

a szeretet mindenképpen az igazi szeretet mindenképpen elengedő s ha a másik igazán szeret el sem megy.... de ha valami miatt mennie kell egy más értelemben, akkor persze visszatér...
de te nem azért engeded el hogy visszatérjen, hanem hogy úgy tegyen ahogy neki, az ő számára a legjobb hisz te attól válsz boldoggá, hogy tudod vele a legjobbat tetted amit csak tehettél... akkor is ha ez neked épp egy bizonyos fokon akár nagyon is fáj... hisz te magad másra vágytál...


szerintem...
hidd el tudom miről beszélek..
ha pl mondjuk az elengedést egyfajta küzdelemnek fogod fel akkor nem a másik megtartásáért küzdesz vele, hogy majd úgyis visszajön, hanem magad ellen küzdesz. hogy legyen erőd valóban jobban szeretni önmagadnál. az önmagad vágyainál.és önmagunkat a legnehezebb legyőzni. ez az igaz szeretet és igaz szerelem egyik legnagyobb próbatétele. hidd el... tudom miről beszélek...
egyszer egy fekete tulipánt már megtanultam elengedni mert az volt jobb neki.. és hidd el. megérte...
most egy fekete gyémánttal teszem ugyanezt... csak ez esetben nem sikerült még legyőznöm önmagam... de már majdnem kétváll...
_________________
hisz mindíg is így éreztem, de tiszteletből egy nagyapának ki így fogalmazta meg:"nem a papír,a vagyon teszi az embert, hanem a jellem..." Smile Jellemed nagy mértékben attól függ, az élet nagy "könyvtárából" mely "könyveket" ölelsz örökre magadba..
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
Mona
Főmágus


Csatlakozott: 2003.08.15. Péntek 10:04
Hozzászólások: 3734
Tartózkodási hely: Budapest

HozzászólásElküldve: 2010. 04. 13. 19:49    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

szürke írta:
Mona írta:
Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. (...) A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. (...) És azt gondolta: "Csapdát állítok neki.
Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. (...) Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni a létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. (...) Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt.
De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. (...) A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?" - kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna. és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele.


drága Mona köszönjük neked is ezt a mesét de neked mit mond? elfelejtettünk
pár mondatos elemzést írni... tudod ahány mese annyi olvasó,ahány olvasó annyi szó annyi hangsúly.., ahány hangsúly annyi értelem... ez egy veszélyes mese is lehet ... számomra nem az mert az én madaram él... és nincs kalitkában... de lehet olyan ember aki ebből csak a halál segítségére tud koncentrálni...
számomra így inkább azt mondja ha megakarsz változtatni valamit, valakit akit szeretsz, vagy jelentősen korlátozni akarod a saját önző érdekedben akkor megszűnik az lenni akit - amit megszerettél és elveszíti fényét és/ vagy elveszíted....
akár örökre.
számomra az jelenti a szeretet elengedő...nem gúzsba kötő,nem féltékeny, jobban szeret önmagadnál és azt hogy a szeretet önzetlen...és semmi köze az önös érdekeidhez.

azt jelenti, hogy van akiért érdemes meghalni.. pl elé ugrani az ő életére törő golyónak, de akit igazán szeretünk azért érdemes élni.akkor is amikor ezt nélküle kell tovább tennünk... mert ő más utat választott... akit igazán szeretünk nem csak harconi kell tudnunk érte, hanem tudnunk kell elengedni is...tudnunk kell jobban szeretni önmagunknál... számomra ezt jelenti.
és azt is jelenti ha ő távozott el az élők sorából... akkor ő nekünk a tovább élést szánja mert nem önző és jobbat akar nekunk...

a baj akkor van ha szeretet nincs bennünk... a baj akkor van.. ha a szeretetünk önzővé válik.


Nekem is az önzésről, ill. az önzetlenségről szó. És nem kifejezetten a halálra koncentrálva, habár a történet vége szomorú lett: de tudni kell elengedni dolgokat, embereket, madarakat.....

A történetben az eleje tetszik: az valahogy olyan tetszetős, hogy van egy gyönyörű madár, aki annyira szép és szabad, hogy valaki képes beleszeretni. Tudom, hogy átvitt, képletes: de mégis.... Embarassed
_________________
"Akárhogy is sír az ember, a végén csak kifújja az orrát." /Heine/
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése Email küldése
szürke
Orákulum


Csatlakozott: 2006.04.19. Szerda 18:07
Hozzászólások: 5259

HozzászólásElküldve: 2010. 04. 13. 20:21    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

Mona írta:
szürke írta:
Mona írta:
Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. (...) A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. (...) És azt gondolta: "Csapdát állítok neki.
Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. (...) Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni a létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. (...) Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt.
De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. (...) A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?" - kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna. és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele.


drága Mona köszönjük neked is ezt a mesét de neked mit mond? elfelejtettünk
pár mondatos elemzést írni... tudod ahány mese annyi olvasó,ahány olvasó annyi szó annyi hangsúly.., ahány hangsúly annyi értelem... ez egy veszélyes mese is lehet ... számomra nem az mert az én madaram él... és nincs kalitkában... de lehet olyan ember aki ebből csak a halál segítségére tud koncentrálni...
számomra így inkább azt mondja ha megakarsz változtatni valamit, valakit akit szeretsz, vagy jelentősen korlátozni akarod a saját önző érdekedben akkor megszűnik az lenni akit - amit megszerettél és elveszíti fényét és/ vagy elveszíted....
akár örökre.
számomra az jelenti a szeretet elengedő...nem gúzsba kötő,nem féltékeny, jobban szeret önmagadnál és azt hogy a szeretet önzetlen...és semmi köze az önös érdekeidhez.

azt jelenti, hogy van akiért érdemes meghalni.. pl elé ugrani az ő életére törő golyónak, de akit igazán szeretünk azért érdemes élni.akkor is amikor ezt nélküle kell tovább tennünk... mert ő más utat választott... akit igazán szeretünk nem csak harconi kell tudnunk érte, hanem tudnunk kell elengedni is...tudnunk kell jobban szeretni önmagunknál... számomra ezt jelenti.
és azt is jelenti ha ő távozott el az élők sorából... akkor ő nekünk a tovább élést szánja mert nem önző és jobbat akar nekünk...

a baj akkor van ha szeretet nincs bennünk... a baj akkor van.. ha a szeretetünk önzővé válik.


Nekem is az önzésről, ill. az önzetlenségről szó. És nem kifejezetten a halálra koncentrálva, habár a történet vége szomorú lett: de tudni kell elengedni dolgokat, embereket, madarakat.....

A történetben az eleje tetszik: az valahogy olyan tetszetős, hogy van egy gyönyörű madár, aki annyira szép és szabad, hogy valaki képes beleszeretni. Tudom, hogy átvitt, képletes: de mégis.... Embarassed
félre ne érts... köszönöm én is a mesét... valóban nagyon szép tartalmas mese. köszönöm én is.
remélem hozol még... Smile
szép estét Smile


tudod Mona a szerelem ... illetve a szerelemben a mások fél akkor őrzi meg a szépségét ha szabadságában... szabad fényében hagyod meg... és nem állítasz fel neki korlátokat.
ha egyáltalán megismeri önmaga korlátait, vagy felálítja őket, akkor azt csak ő tegye... ne más... így megőrzi a saját szabad tiszta ragyogását...
nem szűnik meg önmaga lenni... nem válik mássá egy bezárt rab madárrá kinek először tolla fakulni kezd, majd vedleni, és étvágytalanná , hangtalanná válni...
majd ahogy a lelkéből elmúlik a muzsika , úgy száll el belőle az élet végül....
és megszűnik az lenni aki volt... megszűnik létezni...
csak egy kalitkába zárt halott fénytelen madár lesz és már nem a csoda...
a csoda maga.
_________________
hisz mindíg is így éreztem, de tiszteletből egy nagyapának ki így fogalmazta meg:"nem a papír,a vagyon teszi az embert, hanem a jellem..." Smile Jellemed nagy mértékben attól függ, az élet nagy "könyvtárából" mely "könyveket" ölelsz örökre magadba..
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
dywir
Mágus 2.kör


Csatlakozott: 2008.02.27. Szerda 16:04
Hozzászólások: 2037

HozzászólásElküldve: 2010. 04. 21. 07:51    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

Ezt a novellát még egyetemi éveim alatt olvastam először és most rábukkantam Smile



- Ha jól értem, nem tudod, hogyan tartsd vissza szeretett fivéredet az úttól - a szomorúszemű, valaha-sudár öregasszony mélyet szívott pipájából. - Az úttól, ami szerinted felesleges és a semmibe visz.
Felszálló füstbodrokat követő göcögés. Az ifjú lehajtotta fejét, keze ökölbe szorult a kardhüvely mellett. A fertályóra, míg bezörgetett a korhadt fájú, koszlott viskó ajtaján, s a koromtól sötétlő, vadkanbőrrel teleaggatott falak közé lépett, ezerszer is megbánta, hogy a falubeliek által oly nagyra tartott remeteasszonyhoz fordult segítségért. Ahelyett, hogy felkapott volna nehézcsontú ménje nyergébe és ugyanazon az úton indult volna hazafelé. Időpocsékolás az egész. Thorkall elindul, és én nem tehetek semmit.
Az öregasszony előre hajolt. Pipája szárával a fiatal harcos álla alá nyúlt, és addig emelte fejét, míg mélyen a szemébe nem nézhetett. A vénségében is egyenes tartású asszony tekintetében elégedettség fénye bujkált. A falnak dőlt és elrévedve folytatta.
- Fiatal vagy és próbálsz előre tekinteni. Tán azt hiszed, kifürkészheted a jövő útjait?! - Újabb füstbodrok táncoltak a durván ácsolt mennyezet felé. - Szemed még nem lel rájuk a múlt erdejétől. A régiek nagy tettei és a dicsőség utáni vágy elvakítja tekinteted - ahelyett, hogy csak hinnél és élnél, ahogy eddig. Minden elrendeltetett. Még Thorkall sorsa is. Ahogy a tiéd is és mindenki másé.
Az öregasszony kiköpött. A szoba közepén vígan ropogó tűzben sisteregve bújtak össze a lángok. Az ifjú letérdelt a remeteasszony kecskelábú széke mellé. Némán figyelte, amint a nő megtisztítja és újratölti pipáját, ujjai közé csippent egy parázsló végű ágat, majd némi elégedett pöfékelés után visszahajítja a lángok közé. Jó pár, lábat zsibbasztó perc után szólalt meg újra.
- Elmondok neked egy történetet… s azután tégy belátásod szerint. Ha jól figyelsz, tudni fogod, hogy cselekedj. - Csupán a fiatal, vörös üstökű férfi bólintására várt. A tűzbe meredve idézte fel a történetet. A falakra feszített bőrök még láthatták a szeme köré rebbenő ráncokat, ahogy keserédes mosolyt táncolnak.
- Élt valaha rég egy harcos. Hősök, neves törzsfők leszármazottja, népünk megbecsült kardforgatója. Örökölte mindazt az erőt, bátorságot és kitartást, amivel egyedül családja férfitagjai büszkélkedhettek. Magas volt és erős, karja sokat bírt a harcban. Az a fajta ember volt, kinek haját idő előtt hatja át a gleccserek hófehérje. Őszhajú Szkíharrnak hívták, ki Joküll fia volt.
- Egy reggel különös álomból ébredt. Attól a naptól kezdve nem járt vadászni, nem kereste a havas erdők nyugalmát, nem szállt vízre hegyes orrú bárkáján. Nem kereste többé kedvese ölelését sem. S ha addig a törzs harcosainak legjobbjai közé tartozott is, nem tartott velük: a vajákos kunyhója felé járkált inkább, s napestig faggatta a faluba térő szkaldokat. Olyankor nem tűrt meg senkit a közelében, s mézsörbe is csak akkor kortyolt, ha kedvére vált az énekes története. Mire bárki észbe kaphatott volna, vagy komolyan vette volna Szkíharr változását, az ifjú felöltötte fegyvereit, s halk búcsúszóval köszönt el apjától. Felkapva éjfekete ménjére északnak tartott az örök hó birodalmába, a legmagasabb hegyek közé.
- Egyedül kedvese nem hagyta annyiban, s lóra ült ő is. Pár napra rá, gyorslábú kancájával beérte Szkíharrt. A harcos szép szóval fogadta Hókarú Keningalát, és kérte, hogy maradjon. A fiatal lány megörült, s még aznap éjjel, kibontakozva Szkíharr öleléséből, kifaggatta az ifjút, merre, s miért indult el olyan hirtelen. Az csak a távolba révedt és egy mesébe kezdett Ódin istenről, kecskebakos szekeréről, mely a fjordok mentén, hegyhátakon keresztül viszi az arra érdemeseket. Egy mesés helyre, melynek falai napfényben hószikrát szórnak a tájra, s csatakiáltástól, fegyvercsörgéstől hangos. Éjszaka viszont körös-körül lámpák gyúlnak, s mézsör csobogása, megrészegült kacajok elegye hallik. A Csaták Csarnoka az, a nagy Valhall, hová csak a legdicsőbb harcosok jutnak. Nappal egymással harcolnak, újra meghalnak mind, és ha beköszönt a csillagos éj, együtt kelnek életre. A csarnok megtelik kupakoccantással és nevetéssel, zenével és lábdobogással: együtt mulatják az éjszakát. Köztük járnak a Valkyriák, mézsört töltögetve, és ott ül maga Ódin is, ki elé ha ételt raknak, kedves farkasai kapják. - Ily hévvel szólt Szkíharr a Csaták Csarnokáról, mely mellett lassú folyó hömpölyög, s mely fölött a Hold őrködik mindig a maga teljében addig a napig, mikor a harcosok felkerekednek, s Ódin vezetésével végső csatába indulnak, ahol a világgal együtt égnek el.
- Keningala szívét szerelem emésztette, s nem akarta engedni kedvesét, hisz jól tudta, mi az ára, hogy Szkíharr Ódin kecskés kocsijára léphessen. Sírt és könyörgött a harcosnak ne folytassa útját, ám ő hajthatatlan volt. Így Keningala nem tehetett mást, követte kedvesét, s nap mint nap próbálta eltéríteni őt hízelgésével, odaadásával. Szkíharr mindannyiszor elutasította felkínálkozásait, hárította fenyegetéseit és konokul folytatta útját a hegyhátakon túlra.
- Aztán egy reggel, mikor Keningala arra ébredt, hogy Szkíharr könnyezve az arcát simítja és utána homlokon csókolja, megértette végre. Lehunyta szemét. Nem akarta látni, hogy Őszhajú Szkíharr újabb ágakat dob a tűzre, majd megigazítva fegyvereit, kilép a sebtében állított sátorból; hogy megveregeti ménje marját, majd felkapva a nyergébe, vágtába rúgja; s nem akarta látni azt sem, ahogy lassan eltűnik a sűrűn eső hópelyhek mögött. Mert megértette végre. Minden elrendeltetett. Az, hogy ők erre a világra szülessenek és találkozzanak, az is, hogy Szkíharr végül ráleljen az igazi életére, a céljára, s az útra, amit végig kell járnia érte. És végül az is, hogy neki el kell engednie, mert nem térítheti el őt csak azért, hogy élete végéig azt mesélhesse magának: igen, ő boldog volt. Boldog volt, hogy megtette ezt kettejükért, hisz eltérítette őt a hosszú élet felé. És Szkíharr boldog lett volna? Netán hálás? Aligha.
Hosszú csend követte a tűzropogásba vesző szavakat.
- Ennyi? - A vörös üstökű harcos az öregasszony arcát fürkészte. A bólintásra elmosolyodott. - És mi lett azután?
- Azután? - A remeteasszony elkomorodott. - Azután minden más lett. A vidéket ellepték a térítők és onnantól kezdve tilossá vált a varázs, a bűbáj, és Thór kalapácsa. Az istenek hősökké lettek, mélyen… nagyon mélyen eltemetve az idő porában.
- De kaptunk helyette egy újat… igazat és jót - az ifjú szemei gyermeki szelídséggel tekintettek az idős asszonyra. Az csak halvány mosollyal végigsimított arcán az alig sarjadó szakáll mentén, majd kora minden komolyságával nézett rá.
- Remélem egyszer majd megérted a régiek igazát. Nagy és erős harcos válik majd belőled, már most érzem. De hogy belülről hogy formálod magad, az csak rajtad áll. A lényeg, hogy nem a szándékod és a gondolataid határozzák meg, ki vagy, hanem a döntéseid.
Hosszú hallgatás volt rá a válasz. Az ifjú nehezen állt fel az öreg, kecskelábú szék mellől. Csendesen köszönt az idős asszonynak és egy szarvast ígért a segítségért. Megilletődött, halk léptekkel ment az ajtóhoz. Még egyszer végigfuttatta tekintetét a füstös falakon, a vadkan- és medvebőrökön, majd elgondolkozva visszafordult.
- Mi lett Keningalával?
Az öregasszony elmosolyodott, de amikor megszólalt, hangjában zúzmarák hűvöse érzett.
- Még mindig nem érted?
_________________
"Minden eseménynek, történésnek megvan a maga oka - minden válasz valamire. Ezért bizton állíthatjuk: nincs véletlen."
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
szürke
Orákulum


Csatlakozott: 2006.04.19. Szerda 18:07
Hozzászólások: 5259

HozzászólásElküldve: 2010. 04. 21. 08:21    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

ez gyönyörű dywir köszönöm én is... és illik ige nagyon....
azt akartam írni illik ide... aztán megláttam elírtam... de mivel vannak dolgok mik látszólag véletlen de valójában talán okkal történnek nem javítom...
_________________
hisz mindíg is így éreztem, de tiszteletből egy nagyapának ki így fogalmazta meg:"nem a papír,a vagyon teszi az embert, hanem a jellem..." Smile Jellemed nagy mértékben attól függ, az élet nagy "könyvtárából" mely "könyveket" ölelsz örökre magadba..
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
Sieglinde
Orákulum


Csatlakozott: 2004.10.29. Péntek 12:23
Hozzászólások: 8686

HozzászólásElküldve: 2010. 05. 05. 18:41    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

"Poroszország egyik uralkodója, Friedrich Wilhelm hirtelen indulatú ember volt. Sokszor járta Berlin utcáit kíséret nélkül, s ha valaki felbosszantotta - ami bizony gyakran megesett -, tétovázás nélkül ráhúzott a sétabotjával.
Az emberek elkerülték, ha megpillantották a távolból, akkor eltűntek a környékről. Egyik alkalommal, amikor az uralkodó sétált, egy járókelő későn vette őt észre, és csak arra volt ideje, hogy behúzódjon egy kapualjba.
- Hé, te ott! - kiáltott az uralkodó. - Hová igyekszel?
Az ember elkezdett reszketni:
- Ebbe a házba, fenség.
- Tiéd ez a ház?
- Nem, fenség.
- A barátodé?
- Nem, fenség.
- Akkor miért akarsz bemenni?
A járókelő attól tartott, hogy betörőnek gondolják, ezért hirtelen megmondta az igazat:
- Hogy elkerüljem önt, fenség.
- Miért akarsz elkerülni?
- Mert félek öntől, fenség.
Erre Friedrich Wilhelmet elöntötte a düh. A szerencsétlent megragadta, a vállánál fogva rázni kezdte, és úgy üvöltött:
- Hogy merészelsz te félni tőlem? Én a te uralkodód vagyok! Neked szeretned kell engem! Szeress engem, te nyomorult! Szeress!"

(Szabó Judit: Spirituális mesék)

Nem magyaráznám, nekem mit jelent, annyira egyértelmű...
_________________
Kudarc nem létezik, csak késleltetett siker.
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése Email küldése
szj
Neofita


Csatlakozott: 2005.09.08. Csütörtök 18:01
Hozzászólások: 192

HozzászólásElküldve: 2010. 05. 06. 18:43    Hozzászólás témája: hit és szeretet Hozzászólás az előzmény idézésével

IQ teszt

Miután a tudósok kidolgozták az IQ tesztet, világszerte elkezdtek felméréseket végezni, hogy ki hogyan teljesít. A tesztet elvégezték gyerekeken, felnőtteken, szegényeken, gazdagokon, városiakon, vidékieken, stb.

Volt olyan eset, amikor kifejezetten annak érdekében töltették ki a tesztet, hogy majd az összegzésnél megállapítsák, hogy a különböző embercsoportok hogyan teljesítenek.

Amikor egy már-már kihalófélben lévő szűk indiáncsoportra került a sor, különös dolog történt. Ahogy kézhez kapták a tesztet, elkezdték egymást közt megbeszélni. Ekkor a felügyelő azonnal közbelépett: „A tesztet nem szabad egymással megbeszélni és senki nem segíthet a másiknak. Mindenki csak magára számíthat!” – harsogta fennhangon.

Erre az indiánok nagyon dühösek lettek, és az egyikőjük felkiáltott:
– Nem az a fontos, hogy én vagyok az okosabb vagy a testvérem! Csak az számít, hogy együtt mire vagyunk képesek!

A mai önző világunkban már gyerekkorunktól kezdve arra vagyunk nevelve, hogy csak az egyéni teljesítmény számít. Az iskolában, a sportban, a munkában csak az számít, hogy egyénileg hogyan teljesítünk! Pedig ez helytelen látásmód. Az valóban fontos, hogy tisztában legyünk egyéni képességeinkkel, de Isten minket társas lénynek teremtett. Szükségünk van egymásra, mert csak csapatban tudunk eredményesek lenni. Ehhez pedig olyan erények szükségesek, melyek már nem divatosak pl. alázat, önfegyelem stb.

A versengés kapzsiságot, büszkeséget és szeretetlenséget okoz. Lássuk be, hogy szükségünk van egymásra, és az ehhez szükséges erények alapja a szeretet.

(internetről - ismeretlen szerző)
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
szürke
Orákulum


Csatlakozott: 2006.04.19. Szerda 18:07
Hozzászólások: 5259

HozzászólásElküldve: 2010. 05. 06. 18:44    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

nagyon szépen köszönöm én IS Smile
_________________
hisz mindíg is így éreztem, de tiszteletből egy nagyapának ki így fogalmazta meg:"nem a papír,a vagyon teszi az embert, hanem a jellem..." Smile Jellemed nagy mértékben attól függ, az élet nagy "könyvtárából" mely "könyveket" ölelsz örökre magadba..
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
szürke
Orákulum


Csatlakozott: 2006.04.19. Szerda 18:07
Hozzászólások: 5259

HozzászólásElküldve: 2010. 05. 15. 08:25    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

...
_________________
hisz mindíg is így éreztem, de tiszteletből egy nagyapának ki így fogalmazta meg:"nem a papír,a vagyon teszi az embert, hanem a jellem..." Smile Jellemed nagy mértékben attól függ, az élet nagy "könyvtárából" mely "könyveket" ölelsz örökre magadba..
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
shuriken
Főmágus


Csatlakozott: 2007.09.09. Vasárnap 19:44
Hozzászólások: 3047

HozzászólásElküldve: 2011. 07. 15. 20:03    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

KÖVEK

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény, boldogtalan ember.
Hosszú-hosszú vándorlás után rátalált a híres, öreg bölcsre,
akit régóta keresett, hogy tanácsot kérjen tőle.

- Mondd bölcsek bölcse, mit tegyek, hogy gazdag és boldog legyek?

- Menj el a nagy tóhoz, és dobd a parton lévő kavicsokat a vízbe,
amíg meg nem találod azt a kavicsot, amelyik meleg.
Őrizd meg azt a követ, s akkor gazdag és boldog leszel.

Elvándorolt a szegény, boldogtalan ember a nagy tóhoz.
Fölvette az első követ, hideg volt, behajította a vízbe.
A második is hidegnek bizonyult, azt is a vízbe hajította.

Hetek, hónapok múltak, s ő egyre csak dobálta a vízbe a hideg köveket.
Egyik nap már alkonyodni kezdett, ő fáradtan hajladozott,
amikor a következő kavicsot fölemelve váratlanul forró meleget érzett kezében.

Karja azonban máris lendült a megszokott mozdulattal,
és a forró kő elmerült a tóban…

Forrás: Internet


A hozzászólás legutóbb shuriken által 2011. 07. 15. 20:08-kor lett szerkesztve, összesen 1 alkalommal.
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
shuriken
Főmágus


Csatlakozott: 2007.09.09. Vasárnap 19:44
Hozzászólások: 3047

HozzászólásElküldve: 2011. 07. 15. 20:07    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

FELNŐTT EMBER

“Amikor az egyik amerikai egyetemen tanítottam,
sokat beszélgettünk a hallgatókkal mindenféle lelki ügyekről.
Az egyik lány például azt mesélte el,
hogy a barátja csúnyán átverte, becsapta, megcsalta.
A csoport felháborodva kérdezte tőle:

- Ugye, kirúgtad?
- Dehogy rúgtam ki! – így a lány.
- Továbbra is együtt élsz egy olyan emberrel,
aki ilyen lényeges kérdésben becsapott téged?!
- Hát persze!
- De miért?!
- Mert szeretem.

A csoport felháborodott, és tanári tekintélyemhez fordult,
hogy szóljak hozzá a kérdéshez.

- Mit gondol erről a tanár úr?
A pasi becsapja alapvető kérdésekben,
ő meg nem rúgja ki, nem szakít vele, mert azt mondja, szereti!

- Azt gondolom, hogy ő az egyedüli felnőtt ember a csoportban,
akit nem az infantilis bosszúvágy vezérel,
hanem pontosan tudja, hogy igenis lehet szeretni egy aljas embert is,
egy stricit is, olyat is, aki rosszul bánik vele, becsapja, megcsalja.
Egy intellektuális belátástól még nem fognak megváltozni az érzelmei.

Bizony – a szerelem sem döntés kérdése.”

Popper Péter
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
shuriken
Főmágus


Csatlakozott: 2007.09.09. Vasárnap 19:44
Hozzászólások: 3047

HozzászólásElküldve: 2011. 07. 29. 13:19    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével



"A lelki gyógyulást kereső elkeseredett embertől azt kérdezte a Mester:
- Valóban meg akarsz gyógyulni?
- Ha nem akarnék, gondolod, hogy idejöttem volna?
- Persze. A legtöbb ember ezt teszi.
- Ugyan miért?
- Nem gyógyulásért jön, mert az fájdalmas. Enyhülésért.
A tanítványainak pedig azt mondta a Mester:
- Azok az emberek, akik csak akkor akarnak meggyógyulni,
ha az fájdalommentes, hasonlók azokhoz,
akik szorgalmazzák a fejlődést,
de csak akkor, ha az nem jár változással."

/ Anthony de Mello: Gyógyulás /
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
Hozzászólások megtekintése:   
Új téma nyitása   Hozzászólás a témához    Tartalomjegyzék -> Egészség Időzóna: (GMT +1 óra)
Ugrás a köv. oldalra: Előző  1, 2, 3 ... 11, 12, 13, 14  Következő
12 / 14 oldal

 
Ugrás:  
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem módosíthatod a hozzászólásaidat a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban.
Nem szavazhatsz ebben fórumban.