Keresés 
  
 Gy.I.K.Gy.I.K.   KeresésKeresés   TaglistaTaglista   CsoportokCsoportok   RegisztrációRegisztráció 
 ProfilProfil   Privát üzeneteid olvasásához be kell jelentkeznedPrivát üzeneteid olvasásához be kell jelentkezned   BelépésBelépés 

Tavasz / kikelet / rügyfakadás / kezdet...
Ugrás a köv. oldalra: Előző  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9
 
Új téma nyitása   Hozzászólás a témához    Tartalomjegyzék -> Filagória
Előző téma megtekintése :: Következő téma megtekintése  
Szerző Üzenet
forsterh
Mester


Csatlakozott: 2009.11.04. Szerda 17:05
Hozzászólások: 949

HozzászólásElküldve: 2010. 04. 01. 17:39    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

Megérkezett Charlie felesége és hát a természet teszi a dolgát....

Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
shuriken
Főmágus


Csatlakozott: 2007.09.09. Vasárnap 19:44
Hozzászólások: 3047

HozzászólásElküldve: 2015. 09. 16. 19:27    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

Gyöngyvirág írta:
Én képeket nem tudok feltenni, de tavaszhirnökként - és bemutatkozásként - fogadjátok el tőlem ezt:

Lengyel Laura:A Gyöngyvirág

Ilonka nagyon szerette a gyöngyvirágot. Ha csak tehette, bevitte a szobájába ezt a kedves fehér virágot, és gyönyörködve nézegette. Egy délután, mikor megint egy marék gyöngyvirágot tett a pohárba, ledűlt a pamlagra, és a nyári melegtől elkábulva szundikálni kezdett. Alig hunyta le a szemét, csodálkozva látta, hogy a fehér gyöngyvirágszálak kilépnek a pohárból, és a pamlag felé tartanak. Be gyönyörűek voltak, Istenem!
Hajladozott, ringott a sok fehér gyöngyvirágszál, mintha csak muzsikaszóra lépegetne. A kis csöngettyű ott a kelyhükben megszólalt, és Ilonka csodálatosan szép tündéri dalt hallott a kehelyből csilingelni. Aztán egyszerre csönd lett. A gyöngyvirágok odatelepedtek a pamlag köré, és az egyik beszélni kezdett:
- Akarod-e a mi történetünket hallani, Ilonka?
Ilonka csak fejével bólintott, mert bár nagyon szeretett volna felelni, az ajkát semmiképpen sem bírta kinyitni.
- Réges-régen - kezdte a gyöngyvirág -, mikor még tündérek is laktak a földön, itt a ti kertetek helyén állt a tündérkirálynő palotája. A tündérkirályné szép volt, jó volt és boldog volt. Alattvalói szerették, azonfelül meg mindenki tudta, hogy az ő kisleánya, Gyöngyike a legengedelmesebb kisleány az egész világon.
A tündérkirályné ezt gyakran el is mondta ismerőseinek, úgy tele volt a szíve boldogsággal, hogy nem tudta hallgatva elviselni.
A tündérkirálynét gyakran látogatta meg egy rossz tündér. Olyan jószívű volt a királyné, hogy még a rossz tündért is szívesen látta házánál. Aki aztán mindenféle bosszantással hálálta meg a királyné jóságát.
- Tehetsz, amit akarsz - mondta a királyné mosolyogva -, én boldog vagyok, engem nem lehet megkeseríteni.
- Hát aztán miből áll az a híres boldogságod? - mondta a rossz tündér csúfolódva.
- Az én gyermekem a legengedelmesebb gyermek a világon.
- Ugyan, van ilyen is? Minden gyermek egyformán engedetlen.
- Az enyém jó - felelt a királyné boldog megelégedettséggel.
- Akarsz velem fogadást kötni? - kérdezte a rossz tündér.
- Fogadást? Mire?
- Hogy gyermeked még ma engedetlen lesz.
- Oh, az lehetetlen.
- Annál jobb, ha így bízol benne. Akkor nem kockáztatsz semmit a fogadással. Én ugyanis azt akarom, hogyha gyermeked engedetlen lesz, az én hatalmamba kerüljön.
- Az én gyermekem a te hatalmadba, te gonosz lélek! Soha! Távozz innen!
A rossz tündér felkacagott:
- De hát mit félsz, ha olyan engedelmes az a gyermek, akkor én úgysem nyerhetem meg a fogadást. De úgy veszem észre, hogy csak üres dicsekedés a te beszéded, és gyermeked nem is az, akinek hireszteled.
- De igenis az - kiáltott a tündérkirályné haragosan. - És lásd, te gonosz tündér, hogy én semmiképpen nem félek tőled.
- Mutasd meg! parancsolj valamit gyermekednek, és mire a nap leszáll, ő meg fogja szegni szavadat.
A királyné behívatta Gyöngyikét:
- Gyermekem, ma nem szabad elhagynod a palotát. Értetted?
Gyöngyike engedelmessége jeléül lehajtotta fejét, és bement szobájába.
A gonosz tündér pár pillanat múlva mint kedves kisleányka kopogtatott ajtaján:
- Gyöngyike, gyere játszani!
- Nem mehetek, kisleány, édesanyám megtiltotta.
- Eh, hiszen nem látja senki.
- A rossztól nem az emberek, hanem a magunk kedvéért kell óvakodnunk - mondta Gyöngyike komolyan.
A rossz tündér bosszúsan távozott, de pár pillanat múlva, mint ősz szakállú öregember jelent meg az ablaknál, az egyik keze tele volt cukorkával, a másikban gyöngy, kláris, rubin meg gyémánt volt.
- Gyöngyike, gyere ki! Ez mind a tied lesz - csalogatta az öregember.
Gyöngyike fejét rázta.
- A világ minden kincséért sem szegem meg jó anyámnak adott szavam.
A rossz tündér megszégyenülve sompolygott el, de alig telt el egy pár perc, halk, nyöszörgő sírást hallott Gyöngyike az ablaka alatt. Sápadt arcú, kisírt szemű gyermek nyújtotta feléje karját.
- Egy kis vizet, egy pohár vizet!
- Gyere be - szólt Gyöngyike sajnálkozva -, én szívesen adok.
- Nem bírok mozdulni - nyöszörgött tovább a gyermek -, oh, légy irgalmas, és ne hagyj elpusztulni.
Gyöngyike fogta a pohár vizet, és így szólt:
- Ha jó anyám látná e szegény gyermek szenvedését, maga is úgy akarná, hogy segítsek ezen a gyermeken.
Kilépett az ajtón. E pillanatban azonban érezte, hogy vállon ragadja valaki. A beteg gyermeknek híre-nyoma sem volt, de ott állt a gonosz tündér, és vasmarokkal tartotta szegény Gyöngyikét.
- Az enyém vagy! - kiáltotta diadalmas hangon.
Gyöngyike édesanyját nézte, ki ott zokogott mellette.
- Oh, gyermekem, miért is voltál engedetlen?
Gyöngyike eltakarta arcát, és zokogva mondta:
- Oh, anyácskám, úgy sajnáltam azt a szegény elhagyott, beteg gyermeket.
A gonosz tündér azonban mit sem törődve könnyeikkel, diadalmasan ismételte:
- Az enyém vagy! Az enyém vagy!
Ebben a pillanatban egy felhőkocsin fehér szárnyú angyal ereszkedett le az égből. Parancsolóan nyújtotta ki karját, és a gonosz tündér erre az intésre rémülten bocsájtotta el Gyöngyikét.
- Hozzá ne nyúlj ehhez a gyermekhez! - szólt az angyal szigorú hangon. - Jó szíve juttatta őt a bajba, és neked nem lehet hatalmad felette.
Aztán a tündérkirálynéhoz fordult:
- Szegény tündér, nem adhatom vissza a gyermekedet, mert te is hibás voltál, mikor gyermekedet egy fogadásra feltetted. De átváltoztatom őt fehér gyöngyvirággá. És aki ránéz erre a virágra, tudni fogja, hogy az ő hibája csak a túlságos jóság volt.
És így nyílik a fehér gyöngyvirág gyönyörűségére minden jó embernek.
Ilonka örömtelen kiáltotta:
- Te voltál az Gyöngyike, te voltál!
A fehér virág lehajtotta fejét, és a kis csengettyűk megint csilingelni kezdtek. Ilonka fölébredt a bűbájos hangra, és ámulva látta, hogy a gyöngyvirágcsokor megint ott áll a pohárban régi helyén, mintha nem az imént mondta volna el neki a szép, szomorú mesét.
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
angyay
Mester


Csatlakozott: 2008.07.26. Szombat 15:35
Hozzászólások: 687
Tartózkodási hely: Kredenc

HozzászólásElküldve: 2015. 09. 17. 09:17    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

shuriken írta:
Gyöngyvirág írta:
Én képeket nem tudok feltenni, de tavaszhirnökként - és bemutatkozásként - fogadjátok el tőlem ezt:

Lengyel Laura:A Gyöngyvirág

Ilonka nagyon szerette a gyöngyvirágot. Ha csak tehette, bevitte a szobájába ezt a kedves fehér virágot, és gyönyörködve nézegette. Egy délután, mikor megint egy marék gyöngyvirágot tett a pohárba, ledűlt a pamlagra, és a nyári melegtől elkábulva szundikálni kezdett. Alig hunyta le a szemét, csodálkozva látta, hogy a fehér gyöngyvirágszálak kilépnek a pohárból, és a pamlag felé tartanak. Be gyönyörűek voltak, Istenem!
Hajladozott, ringott a sok fehér gyöngyvirágszál, mintha csak muzsikaszóra lépegetne. A kis csöngettyű ott a kelyhükben megszólalt, és Ilonka csodálatosan szép tündéri dalt hallott a kehelyből csilingelni. Aztán egyszerre csönd lett. A gyöngyvirágok odatelepedtek a pamlag köré, és az egyik beszélni kezdett:
- Akarod-e a mi történetünket hallani, Ilonka?
Ilonka csak fejével bólintott, mert bár nagyon szeretett volna felelni, az ajkát semmiképpen sem bírta kinyitni.
- Réges-régen - kezdte a gyöngyvirág -, mikor még tündérek is laktak a földön, itt a ti kertetek helyén állt a tündérkirálynő palotája. A tündérkirályné szép volt, jó volt és boldog volt. Alattvalói szerették, azonfelül meg mindenki tudta, hogy az ő kisleánya, Gyöngyike a legengedelmesebb kisleány az egész világon.
A tündérkirályné ezt gyakran el is mondta ismerőseinek, úgy tele volt a szíve boldogsággal, hogy nem tudta hallgatva elviselni.
A tündérkirálynét gyakran látogatta meg egy rossz tündér. Olyan jószívű volt a királyné, hogy még a rossz tündért is szívesen látta házánál. Aki aztán mindenféle bosszantással hálálta meg a királyné jóságát.
- Tehetsz, amit akarsz - mondta a királyné mosolyogva -, én boldog vagyok, engem nem lehet megkeseríteni.
- Hát aztán miből áll az a híres boldogságod? - mondta a rossz tündér csúfolódva.
- Az én gyermekem a legengedelmesebb gyermek a világon.
- Ugyan, van ilyen is? Minden gyermek egyformán engedetlen.
- Az enyém jó - felelt a királyné boldog megelégedettséggel.
- Akarsz velem fogadást kötni? - kérdezte a rossz tündér.
- Fogadást? Mire?
- Hogy gyermeked még ma engedetlen lesz.
- Oh, az lehetetlen.
- Annál jobb, ha így bízol benne. Akkor nem kockáztatsz semmit a fogadással. Én ugyanis azt akarom, hogyha gyermeked engedetlen lesz, az én hatalmamba kerüljön.
- Az én gyermekem a te hatalmadba, te gonosz lélek! Soha! Távozz innen!
A rossz tündér felkacagott:
- De hát mit félsz, ha olyan engedelmes az a gyermek, akkor én úgysem nyerhetem meg a fogadást. De úgy veszem észre, hogy csak üres dicsekedés a te beszéded, és gyermeked nem is az, akinek hireszteled.
- De igenis az - kiáltott a tündérkirályné haragosan. - És lásd, te gonosz tündér, hogy én semmiképpen nem félek tőled.
- Mutasd meg! parancsolj valamit gyermekednek, és mire a nap leszáll, ő meg fogja szegni szavadat.
A királyné behívatta Gyöngyikét:
- Gyermekem, ma nem szabad elhagynod a palotát. Értetted?
Gyöngyike engedelmessége jeléül lehajtotta fejét, és bement szobájába.
A gonosz tündér pár pillanat múlva mint kedves kisleányka kopogtatott ajtaján:
- Gyöngyike, gyere játszani!
- Nem mehetek, kisleány, édesanyám megtiltotta.
- Eh, hiszen nem látja senki.
- A rossztól nem az emberek, hanem a magunk kedvéért kell óvakodnunk - mondta Gyöngyike komolyan.
A rossz tündér bosszúsan távozott, de pár pillanat múlva, mint ősz szakállú öregember jelent meg az ablaknál, az egyik keze tele volt cukorkával, a másikban gyöngy, kláris, rubin meg gyémánt volt.
- Gyöngyike, gyere ki! Ez mind a tied lesz - csalogatta az öregember.
Gyöngyike fejét rázta.
- A világ minden kincséért sem szegem meg jó anyámnak adott szavam.
A rossz tündér megszégyenülve sompolygott el, de alig telt el egy pár perc, halk, nyöszörgő sírást hallott Gyöngyike az ablaka alatt. Sápadt arcú, kisírt szemű gyermek nyújtotta feléje karját.
- Egy kis vizet, egy pohár vizet!
- Gyere be - szólt Gyöngyike sajnálkozva -, én szívesen adok.
- Nem bírok mozdulni - nyöszörgött tovább a gyermek -, oh, légy irgalmas, és ne hagyj elpusztulni.
Gyöngyike fogta a pohár vizet, és így szólt:
- Ha jó anyám látná e szegény gyermek szenvedését, maga is úgy akarná, hogy segítsek ezen a gyermeken.
Kilépett az ajtón. E pillanatban azonban érezte, hogy vállon ragadja valaki. A beteg gyermeknek híre-nyoma sem volt, de ott állt a gonosz tündér, és vasmarokkal tartotta szegény Gyöngyikét.
- Az enyém vagy! - kiáltotta diadalmas hangon.
Gyöngyike édesanyját nézte, ki ott zokogott mellette.
- Oh, gyermekem, miért is voltál engedetlen?
Gyöngyike eltakarta arcát, és zokogva mondta:
- Oh, anyácskám, úgy sajnáltam azt a szegény elhagyott, beteg gyermeket.
A gonosz tündér azonban mit sem törődve könnyeikkel, diadalmasan ismételte:
- Az enyém vagy! Az enyém vagy!
Ebben a pillanatban egy felhőkocsin fehér szárnyú angyal ereszkedett le az égből. Parancsolóan nyújtotta ki karját, és a gonosz tündér erre az intésre rémülten bocsájtotta el Gyöngyikét.
- Hozzá ne nyúlj ehhez a gyermekhez! - szólt az angyal szigorú hangon. - Jó szíve juttatta őt a bajba, és neked nem lehet hatalmad felette.
Aztán a tündérkirálynéhoz fordult:
- Szegény tündér, nem adhatom vissza a gyermekedet, mert te is hibás voltál, mikor gyermekedet egy fogadásra feltetted. De átváltoztatom őt fehér gyöngyvirággá. És aki ránéz erre a virágra, tudni fogja, hogy az ő hibája csak a túlságos jóság volt.
És így nyílik a fehér gyöngyvirág gyönyörűségére minden jó embernek.
Ilonka örömtelen kiáltotta:
- Te voltál az Gyöngyike, te voltál!
A fehér virág lehajtotta fejét, és a kis csengettyűk megint csilingelni kezdtek. Ilonka fölébredt a bűbájos hangra, és ámulva látta, hogy a gyöngyvirágcsokor megint ott áll a pohárban régi helyén, mintha nem az imént mondta volna el neki a szép, szomorú mesét.

A homályos tükör

Háromezer esztendővel ezelőtt élt egy hétköz­napi ember, olyan, mint te vagy én, egy magas hegyekkel körülvett városban. Ez az ember sokat tanult, hogy gyógyító váljék belőle, hogy elsajá­títsa ősei tudását, de mindvégig valami fájó hi­ányérzet kínozta.

Egy éjjel, amikor egy barlangban aludt, azt ál­modta, látja saját testét. Kijött a barlangból. Újhold volt, az ég tiszta, és csillagok milliárdjai lát­szottak. Aztán történt valami, ami örökre meg­változtatta az életét. A kezére nézett, érzékelte saját testet, aztán hallotta saját hangját: „Fényből vagyok; csillagból születtem".
Újból a csillagokra nézett, és rájött, hogy nem azok sugározzák a fényt hanem inkább a fény alkotja a csillagokat. Minden fényből van — mondta és a dolgok között lévő űr nem üres " És tudta, hogy minden, ami létezik, egyetlen eleven létező és a fény az élet hírhozója, mivel az is él, és minden információt a fény tartalmaz.

Aztán rájött, bár csillagokból származik mégsem azonos velük. „Én közvetítek a csillagok között" — gondolta. A csillagokat tonálnak, a köz­tük lévő lényt nagualnak nevezte, és tudta, hogy harmóniát teremtett és a kettő közti rész az Élet vagy a Cél. Élet nélkül nem létezhetne a tonál és a nagual. Az Élet az abszolútum, a felsőbbrendű ereje, a Teremtőé, aki minden dolgok alkotója.

Felismerte hogy minden létező egyetlen élő létforma megtestesülése az, amit mi Istennek ne­vezünk Isten minden, ami csak van. Arra a következtetésre jutott, hogy az emberi érzékelés merő fény, a fény érzékelése. Azt is látta, hogy az anyag tükör — minden tükör, ami visszatükrözi a fényt és képeket alkot abból a fényből és az illúzió világa, az Álom csupán homály, ami lehetetlenné teszi hogy tisztán lássuk kik is vagyunk valójában. „Valódi lényünk csupa sze­retet csupa fény" - mondta.

Ez a felfedezés megváltoztatta az életét. Meg­tudta végre, ki is ő valójában. Körülnézett, vé­gignézett a többi emberen, a természeten, és elbűvölte, amit látott Önmagát látta mindenben - minden emberben, minden állatban, minden fá­ban, a vízben, az esőben, a felhőkben, a földben. Látta, hogy az élet különbözőképpen keverte össze a tonált és a nagualt, létrehozva ez által az élet milió változatát.

Abban a pár pillanatban megértett mindent. Nagyon izgatott volt, és szíve megtelt békével. Alig várta hogy elmondhassa az embereknek a felfedezését, de nem voltak rá szavak hogy el­magyarázhassa. Megpróbálta másoknak is elmondani, de ők nem értették. Csak annyit láttak, hogy megváltozott, valami csodálatos dolog su­gárzik a szeméből és a hangjából. Azt is észre­vették, hogy most mar nem ítélkezik senki és semmi fölött Már nem volt olyan, mint minden­ki más.

Ö nagyon jól megértette a többieket, de azok nem értették meg őt. Azt hitték, Isten megtes­tesülése, de ő csak mosolygott, mikor ezt hallot­ta, majd így szólt: „Igaz Isten vagyok. Egyek vagyunk, ti meg én. A fény képmásai vagyunk. Isten vagyunk." Az emberek azonban még min­dig nem értették meg.

Fölfedezte, hogy ő tükör a többi ember szá­mára, tükör, amiben láthatja önmagát. „Minden­ki tükör" - mondta Magát látta mindenkiben, de senki nem látta őt olyannak, amilyennek ő maga. Aztán rájött, hogy mindenki álmodik, Öntudatla­nul, anélkül, hogy tudná, kicsoda valójában. A többiek nem látták őt magukhoz hasonlónak, mert köd- vagy füstfal volt a tükrök közt. És azt a ködfalat a fény képeinek értelmezése alkotta - az emberek Álma.

Aztán azt is megtudta, hogy nemsokára elfe­lejt majd mindent, amit tanult. Minden egyes lá­tomására emlékezni akart, úgyhogy elhatározta, hogy Homályos Tükörnek nevezi önmagát. így aztán mindig tudja majd, hogy az anyag tükör, és a közvetítő köd nem hagyja, hogy megtudjuk, kik is vagyunk valójában. Azt mondta: „Én va­gyok a Homályos Tükör, mert magamat látom bennetek, de nem ismerünk egymásra, mert köz­tünk van a köd. A köd az Álom, és a tükör ti vagy­tok, az álmodók.''

(Don Miguel Ruiz, A négy egyezség)
_________________
Jövök, mert így kell hogy legyek
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
Hozzászólások megtekintése:   
Új téma nyitása   Hozzászólás a témához    Tartalomjegyzék -> Filagória Időzóna: (GMT +1 óra)
Ugrás a köv. oldalra: Előző  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9
9 / 9 oldal

 
Ugrás:  
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem módosíthatod a hozzászólásaidat a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban.
Nem szavazhatsz ebben fórumban.