HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2018-07-21
Címlap / Kultúra / Számomra jutalomjáték Molnár Ferenc darabban szerepelni - interjú Balsai Mónival

Számomra jutalomjáték Molnár Ferenc darabban szerepelni - interjú Balsai Mónival

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2018-07-21

A Centrál Színház műsorra tűzte Molnár Ferenc kevésbé ismert komédiáját, a Delilát. A szereposztás parádés, a darab remek, a díszletek és a jelmezek gyönyörűek, a rendezés pedig egy pillanatra sem hagyja elkalandozni a nézőt. A főpróba után váltottunk pár szót a feleséget kitűnően alakító Balsai Mónival.  

 

Rengeteget nevettek a nézők és azonnal reagáltak minden apró rezdülésre. Számítottál ekkora sikerre?

Ezt még ne nevezzük sikernek, hiszen a délelőtti főpróbára az a közönség jön el, amelyik szeret minket, és mindig nagyon lelkes. Az igazán kritikus nézők majd csak ezután fogják látni az előadást. Hogy mi lesz majd „élesben”, az mindig egy kicsit titok, mert a főpróbán ugyan bele lehet látni az előadásba, de még bármi történhet. Azért remélem, ugyanilyen jól fog működni, mint ahogyan ma délelőtt is.


fotó: Gregus Máté

Mindenesetre ez a közönség azonnal vette a lapot, persze ez részben a darabnak is az érdeme. Szereted Molnár Ferencet?

Nagyon! Sokat is játszottam, nagyon szeretem is, számomra mindig jutalomjáték, amikor egy Molnár Ferenc darabra kapok felkérést. Molnárnak minden szerepe jó, ebben a darabban is, bármelyik karaktert nézzük, mind jó, élő, pontosan megrajzolt. A Delilát kevesen ismerik, én sem olvastam korábban. Ki tudja, miért, de nem sokat játsszák, pedig nagyon jó. Igazán ki lehet teljesedni benne.


fotó: Horváth Judit

Mindkét női karakter nagyon frappáns, különösen az, amelyiket te alakítod, hiszen olyan bravúros fordulatot eszel ki a házassága megmentésére, amely nekem egészen biztos nem jutott volna az eszembe. És te? Vagy ilyen fifikás?

Ó, hát ez egy mese, de az a szerencsénk, hogy ha valaki megírja, akkor tanulhatunk belőle. Ha nem is tudjuk ezt a bravúrt végrehajtani, de legalább a hozzáállást valamennyire elleshetjük. De amit látunk ebben a darabban, az tényleg az olyan emberfeletti okosság, rafinéria, teljesség, nyugalom, ami csak a mesében – no meg Molnár Ferencnél van.


fotó: Horváth Judit

Téged meglepett a fordulat?

Igen - miközben nem, mert Molnár, és ha már nagyon sok Molnár darabot ismersz, akkor bizton számíthatsz valami bravúros megoldásra. Közben meg izgalmas, olyan, mint egy krimi, lépésről-lépésre jutunk el a megoldásig.

Mennyire áll közel hozzád ez a karakter?

Nem jobban, mint bármelyik másik karakter, de jó játszani, jó ebbe a bőrbe belebújni, hiszen az ennyire nőies szerep, amelyikben a női oldalunkat így megmutathatjuk, ritka. Meg hát maga az a kor, amelyikben játszódik, szerintem nemcsak nekünk, színészeknek, hanem a nézőknek is mesés.
A zene, a díszlet, a ruhák, mind-mind elvarázsolnak,


fotó: Horváth Judit

Néhány éve szabadúszó vagy. Mennyire érzed jól magad most, a Centrál Színházban?


Ez a második szerepem itt, és ez a felkérés is nagyon boldoggá tett, hiszen a légkör ebben a társulatban, és ez a csapat, ebben a darabban nagyon jó. Stohl Andrással ez a második közös munkánk, nagyon jó vele játszani, precíz, pontos, figyelmes, humoros, előzékeny, csak jót tudok róla mondani. A másik kollégám Trokán Nóra, akit megemlítenék, vele ez az első munkánk, és ő is kiváló partner. Elmondhatom, hogy öröm itt játszani.

Látszott is végig az előadás alatt ez a jókedv. Mire számítasz a bemutatón?

Reméljük, hogy olyan jó lesz a fogadtatás, mint most, a főpróbán volt. A lehetőség benne van, hiszen nagyon jó a darab, és mi is megtettünk mindent a felkészülés alatt az előadás sikeréért. Szeretném, ha a Delila évekig a színlapon maradna!



A Delila a Centrál Színházbanmárciusban 19-én és 27-én tekinthető meg. A darabról szóló cikkünk itt található.








 
 
[714]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x