HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-02-16
Címlap / Kütyü és tudomány / A rózsaillat javítja a memóriát

A rózsaillat javítja a memóriát

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-02-16

Az eredményesebb tanulást segíti, ha az ember rózsát szagolgat, de nemcsak ébren, hanem álmában is - olvasható a Science című amerikai tudományos folyóiratban. 

 

Német kutatók mutatták ki, hogy bizonyos illatok képesek reaktiválni az újonnan tanultakat, miközben a kísérleti alanyok alszanak, és a kísérleti személyek később is jobban emlékeznek a tanultakra.

Kimutatták, hogy a memorizált információk alvás közben rögzülnek, az illatok vagy esetleg más stimulánsok tovább erősítik a tanulási képességet.

A 74 kísérleti alanynak egyebek között csak egyszer felfedett kártyapárokat kellett megjegyeznie, és eközben rózsaillatot éreztek. Aztán lefeküdtek aludni, ám mágneses rezonanciás vizsgálatot is végrehajtottak rajtuk: agyuk alvás közbeni tevékenységét vizsgálták, több ízben is ugyanazzal a rózsaillattal serkentették agyukat.

A rózsaillatos éjszaka után az emberek a kártyapárok 97,2 százalékára emlékeztek, ám ha nem érezhettek rózsaillatot alvás közben, csupán 86 százalékos volt az eredmény. A vizsgálat során az is kiderült, hogy az alvás közben érzékelt rózsaillat az agynak azt a részét (hippocampus) aktiválta, amely a tanulással áll összefüggésben. Nem volt közömbös, hogy az alvás mely szakaszában hajtották végre a vizsgálatot.

Korábbi kísérletekkel már kimutatták, hogy a patkányok álmukban rögzítik az új járatokban való mozgás irányait, és hogy az énekes madarak is alvás közben "próbálják el" dallamaikat.

(MTI)
 




 
 
[428]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
Ha érdekel a természetes életmód, a környezetvédelem és az esszenciális olajok világa, vegyél részt Te is egy illatpartyn! /img/hirdetes/2019/okotrend.gif
 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x