HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-08-18
Címlap / Psziché / Családi mesék felnőtteknek: pillangónak lenni tudni kell

Családi mesék felnőtteknek: pillangónak lenni tudni kell

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-08-18

Csak ne a gyerekek előtt - mondta Nóri nyugodtan, miközben a férje tombolva ordított, a sikeres, "szelíd" bankvezér. Hosszú út vezetett odáig, hogy most Nóri belső nyugalommal viseltetett, már nem ment bele a szokásos játszmákba, nem védekezett, nem kiabált vissza, s nem érzett bűntudatot. 

 

Rendezvénynaptár
Hiába, az érzelmi manipuláció Tamás egyik nagy fegyvere volt. Nóri eljutott arra a szintre, hogy hamar és tiszta szívből meg tudott bocsátani, a szeretetteljes gondolatai, belső nyugalma gyorsan visszahozta a férjét eredeti kiegyensúlyozott állapotába. Hosszú út vezetett idáig, sokáig mindent eltűrt csendben (sokat sírt), majd védekezett, majd visszakiabált, s egyszer csak megvető nyugalommal viseltetett, - miért kell nekem mindezt elviselnem, hiszen én már rég túl vagyok ezen a szinten - gondolta, s ez csak olaj volt a tűzre, „Ne add nekem a szentet, a felsőbbrendűt”! – ordította Tamás, hiába a lelki fejlődésnek is vannak fokozatai, s Nóri is átment a spirituális nagyképűség fázisán. 


Egy pillanat műve volt, amikor Nóri meglátta az örökké elégedetlen, kötözködő, ordibáló férjében a félő kisfiút, aki fél, hogy elveszíti életmódját, elveszíti elismertségét, meglátta benne a szeretetreméltóságát. S a nyugalom másodpercek alatt visszatért a férfibe és bocsánatot kért. 20 év óta először. S elkezdtek sok év után beszélgetni - hosszú éjszakákon át. Változtattak.

Csodálatos dolog néhány év alatt ilyen nagy fejlődésen átmenni, régebben ehhez egy emberöltő kellett, mai felgyorsult világunkban a lelki fejlődés is hamarabb mehet végbe, persze ennek ára van, és felelősséggel jár: át kell gondolni, ha változom, nem felel meg a régi környezetem és döntenem kell, hogy kilépek belőle, vagy benne maradok, de boldogan. Szinte bármilyen környezetben lehetünk boldogok, ha nem tudunk, vagy nem akarunk kilépni. Ehhez nagyon hosszú út vezet. A magam boldogságáért én vagyok a felelős, és nem a másik, nem tőle várom, hogy folyamatosan olyan dolgokat tegyen, amitől Én jobban érzem magam. Ha a régi ruhámban jól érzem magam, örömmel veszem fel. Ha viszont nem érzem jól benne magam, nem elég félretenni, el kell ajándékozni, (biztos valaki pont ilyenre vágyódik), hogy legyen helye a szebb, jobb minőségű újnak.


A más stílusú, jobb anyagból lévő ruhát viselni is tudni kell - hordani -, ehhez pedig elengedhetetlen a belső átalakulás. S mint tudjuk, hogy a bábból kifejlődő pillangó sem marad a többi báb között, átalakulása után lepke társaival repked. Régi báb társai még bebábozódva maradnak és tiszta szívvel, szeretettel elbúcsúzunk tőlük vagy belőlük is pillangó lesz – akár a mi „szépségünk” megmutatásával, inspiratív hatásával. A döntésüket pedig,hogy ők még bábok maradnak egy ideig, vagy pillangók lesznek, tiszteletben tartjuk. Hiszen tudjuk, hogy repülésünk közben úgyis, hasonló gyönyörű pillangókkal fogunk találkozni.


Kéri Móni

Képek:
nuttakit / FreeDigitalPhotos.net
Ambro / FreeDigitalPhotos.net





 
 
[ 5742 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot


Warning: Division by zero in /var/www/lapcsalad/harmonet.hu/include/fooldal/rendezvenynaptar_slide_jobb_oszlop.php on line 72
 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x