Almakúra: köszvény, reuma és szívbaj ellen!

A gyümölcsök nagy része gyógyító hatású, megszabadítja szervezetünket az eddig okozott károktól, mérgektől. Az alma az egyetlen gyümölcs, amit más ételekkel is együtt ehetünk, anélkül, hogy erjedés lépne fel. Ezt már az ókorban is tudták róla, ezért is nevezték a gyümölcsök királynőjének.

Ha hiszed, ha nem, akár kizárólag almán is meg lehetne élni, szinte korlátlan ideig. Több, mint 1000 fajta alma található a világon. Mindegyikben megtalálható a fehérje, rostanyag, keményítő, sók, almasav, cukor, csersav. Magas a foszfor, a vas, és a nátriumtartalma. Nagyon könnyen tudjuk tárolni, ha csak kicsit is odafigyelünk rá, akkor eláll addig amíg, a tavaszi friss gyümölcsök megjelennek a  piacon. Nagyon jól tárolható, szállítható.

Az almát nagyon rövid idő  alatt megemészti a gyomrunk, és szinte azonnal energiát nyerhetünk belőle. Magas foszfor tartalmának  köszönhetően sokat segíthet főleg azoknak, akik szellemi munkát végeznek, vagy gyenge az idegzetük.

Ha régen nem ettél almát, vagyis talán kicsit elszoktál tőle, vagy nem a legjobban működik a gyomrod, esetleg az egészséges ételeket  nehezebben emészted, akkor fokozatosan kezd el az almaevést, először csak egy-két falatot egyél belőle, de azt nagyon rágd meg, egy harapás almát legalább ötvenszer, mert így keveredik a legalaposabban össze a nyáladdal, és ez a legfontosabb. Utána fokozatosan emeld az adagot, de mindig ügyelj arra, hogy az alma pépként kerüljön a gyomrodba.



Gyümölcsöt csak magában egyél.
Ha mást is kívánsz fogyasztani, akkor almát ebéd előtt, vagy vacsora előtt legalább egy órával fogyassz.
Bármilyen gyümölcsöt fogyaszthatsz főétkezésként is. Ha úgy érzed, hogy az alma nem csillapítja az éhségedet, akkor ez annak a jele,  hogy valami baj van a gyomroddal vagy az emésztőrendszereddel. Próbáld meg ezt tudatosan és módszeresen helyreállítani. Természetesen, ha már más ételekkel megtömted a pocidat, akkor ne erőltesd rá a gyümölcsöt, mert ez nem lesz előnyös sem az egészséged, sem az emésztésed számára.
Jó, ha tudod, soha sem a gyümölcs okozza a hasmenésedet, lázadat, vagy más kellemetlenséget, hanem az, amit a gyümölcs előtt ettél.

A gyümölcsök nagy része gyógyító hatású, megszabadítja szervezetünket  az eddig okozott károktól, mérgektől.

Többek között az alma nagyon jó tisztító és gyógyító  hatással van az alábbi betegségekre:
Ételmérgezés, bélhurut, vérhas, koli baktérium okozta bélfertőzés, és akár hiszed akár nem még akkor is segíteni tud, ha veseköved van.
Székrekedés nélkül képes gyógyítani a hasmenést, szabályozza a bélműködésedet, tisztítja a húgyutakat, és a tüdőket.

Gyógyítja a reumát, a köszvényt, mivel sói oldják a húgyköveket. Az alma, mint gyümölcs, savas ugyan, de mégis a szervezetet lúgosítja, hiszen organikus sói semlegesítik a fehérje bomlástermékeiből származó savakat. Kiválóan gyógyítja a hörghurutot,  és a felső légúti betegségeket.

Jó ha tudod azt, is, hogy másként hat az édes, és másként a savanyú alma. Édes almát azok fogyasszanak, akik székrekedésben szenvednek, vagy vérszegények, és inkább savanykásabbat válasszanak azok, akik túltápláltak vagy reumás fájdalmakkal küzdenek.
 
Mindkét fajtájú alma hatásos vértisztító, nagyon hasznos mindazoknak, akik érelmeszesedésben szenvednek, vagy gyenge a szívműködésük, esetleg aranyerük van, vagy a hölgyeknél jól használható a menstruációs zavarok megszüntetésére.
Minden embernek, de főleg azoknak, akik rendszeresen ülő munkát végeznek, legalább minden második hónapban kellene almakúrát tartani. Ez azt jelenti, hogy legalább egy napig csak almát ehet.

Lehetőleg csak egészséges, lédús, és érett almát együnk. Lehetőleg törekedjünk arra, hogy azonos fajtákat fogyasszunk, ugyanis minden almának más más a savassági foka. Ne keverjük a különböző fajta  almákat egymással.

Az almát lehetőleg mindig teljes egészében fogyasszuk el. Ne dobjuk el az alma csutkáját sem, hiszen igen értékes jódot tartalmaz. Az alma fogyasztásával még az áldott állapot alatti hányingert is le  lehet küzdeni.

Csak egészséges, nedvdús, érett almákat szabad fogyasztani! Törekedjünk az azonos fajtákra, mert mindegyiknek más-más a savassági foka, nem keverhetők egymással. Almakúrát egész évben lehet a szervezet regenerálása érdekében végezni 4-5 héten keresztül, melyből egy hét legyen a bevezetés. Az almát mindig teljes egészében kell fogyasztani, héjával magházával, magjával együtt. Így teljes értékű  táplálék.
 
Próbáld ki almás receptjeinket!
Alma pongyolában
Morzsás almatorta
Almás-mákos tészta
Kocsonyázott alma Rézi néni szakácskönyvéből