Sárkányos lány 5.
Címlap / Psziché / Sárkányos lány 5.

Sárkányos lány 5.

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-07-05

Gáborral összesen három évig jártunk, és szerintem egyikünk sem felejti el. Én valahogy úgy érzem most is, hogy Gábor szorosan hozzám tartozik, ő az én másik felem. De persze nem tudunk együtt élni. És továbbra is nagyon szépnek látom. 

Gáborral összesen három évig jártunk, és szerintem egyikünk sem felejti el. Én valahogy úgy érzem most is, hogy Gábor szorosan hozzám tartozik, ő az én másik felem. De persze nem tudunk együtt élni. És továbbra is nagyon szépnek látom.

Tizenöt és fél évesen lettem először terhes, persze Gábortól. Még anyuékkal laktam, és éppen otthon voltam, amikor iszonyúan elkezdett fájni a hasam. Órákig kínlódtam, a vécébe is csak hason kúszva tudtam kimenni. Anyu végül mondta, hogy szerinte vetélek, így bevitt egy kórházba. Ott csináltak még egy egészségügyi kaparást is, de már bármit tehettek volna velem, annyira kába voltam a fájdalomtól. Másnap felhívtam a kórházból Gábort, és mondtam neki, hogy tegnapig terhes voltam.

Rögtön odasietett, de annyira meg volt illetődve, hogy eltévedt útközben. Hozott egy doboz almalét. Én szomorú voltam, és megilletődött, hogy volt egy babám, és elveszett.

Rögtön fél évre rá, másodszorra is terhes lettem, de ezt már a tünetekről felismertem. Nem mondhatjuk, hogy nem tanulok könnyen. Gábor halálosan komolyan gondolta, hogy tartsam meg. És bár érettnek gondoltam magam (sajnos), azt azért világosan láttam, hogy nem sok jót tudnék nyújtani a babának, tekintve elfuserált személyiségemet, életemet és Gáborral való kapcsolatunkat. Azért valahol nagyon vágytam rá, játszottam a gondolattal, és anyuval is beszéltem a dologról, aki annyit mondott mindössze, de szerintem épp a legmegfelelőbb dolgokat, hogy sokan megnyugvást, új célokat, a problémák megoldását, a dolgok rendbejövetelét várják az új jövevénytől, hibásan. Így azután elmentem abortuszra, és bár Gábor megint meglátogatott, végig nagyon sértődött volt. Még nemrég is azt mondta, hogy azt a babát meg kellett volna tartani.

Harmadszorra 17-18 évesen lettem terhes és szintén Gábortól, de ő ezt nem hitte el, mert akkor már nem laktunk együtt, bár még találkozgattunk. Egyedül mentem be a kórházba és az orvosok nagyon lekezelően bántak velem, pedig amúgy is elég rosszul voltam. Persze meg tudom érteni őket, ilyen mértékű felelőtlenséget nehéz szó nélkül hagyni. Mindenesetre nem javítottak a lelkiállapotomon.
A nőgyógyászom ezután azt mondta, nem ír fel több fogamzásgátlót, mivel úgyis elfelejtem beszedni, inkább felhelyezett egy spirált. Ez azután szokásos hanyagságom miatt az előírt két év helyett hét évig volt bennem.

Év végén, mint már említettem, megbuktam két tárgyból, Almádiból pedig nem mentem haza, hogy legalább egy hetem legyen pótvizsga előtt, így azután egyenesen a buliból érkeztem a vizsgára. Nem tudtam egy szót sem, de átengedtek. Mégsem mentem vissza többet az iskolába, tizenhat évesen, két gimnáziumi osztállyal befejeztem a tanulmányaimat.

Azt hiszem, ekkoriban történt, hogy elvégeztük az Agykontroll-tanfolyamot anyuékkal és egy-két munkatársammal. És ekkortájt történt az is, hogy egyszer csak bejött anyu az irodába, hogy épp most volt nőgyógyásznál, aki megállapította, hogy rákos. Azért ment vizsgálatra, mert szerettek volna még egy gyereket Zolival. Szinte nevetve közölte a hírt, én viszont úgy éreztem, mintha gyomorba rúgtak volna. Amúgy is pesszimista voltam, de most teljesen elsötétült a világ körülöttem. Egyetlen lehetséges kimenetelt tudtam elképzelni. Egyébként is rettegtem, hogy anyut valami baj éri, tudtam, hogy az életvonala például valahol ennél a pontnál ér véget – az övénél csak az enyém rövidebb. Rebeka születésekor is nagyon féltem, hogy belehal majd a szülésbe, odáig mentem, hogy amikor anyu a kórházban volt, és nem hallottam semmi hírt felőle, az iskolából hazaérve a magassarkúmmal berúgtam a bejárati ajtónkat, mert valamiért nem volt nálam kulcs, és rohantam a CB-rádiónkhoz, hátha valaki tud valamit, majd telefonon erőszakosan követeltem a kórházi dolgozóktól, azonnal mondják meg mi újság. (Most már, hogy ismerem a gondolatok teremtő erejét, hálásan gondolok arra, hogy velem ellentétben sokan pozitívan álltak anyu gyógyulásához, egy egész templomnyi ember imádkozott érte például.) Anyu szerencsére hihetetlen optimista és elfogadó szemlélettel van megáldva, így nem esett különösebben kétségbe, egyenesen viccelődött a betegségével. Megnézte az enciklopédiában, és boldogan mutatta, hogy az ő rákja nem is halálos, hiszen kisebb, mint 5 mm. Azután kiderült, hogy összekeverte, mert az övé valójában 5 centis, de ez sem sújtotta le. Később, amikor megtalálták a legmegfelelőbb orvost, és az lerajzolta neki, hány szervét kell eltávolítani, akkor azért Zolival együtt sírtak. Méhnyak rákja volt ugyanis, így pusztán a méh kivételével nem lehetett azt izolálni. Anyu úgy érezte, melltől-csípőig mindenét kipakolják majd, és végül is valóban erről volt szó, wertheim-műtétet hajtottak rajta végre.

A család pszichológus barátja úgy diagnosztizálta a rákot, mint ami egyenes következménye a viselkedésemnek. Szóval én voltam az oka. Most, hogy valóban felvállalom a felelősséget minden múltbeli és jelenlegi cselekedetemért, még mindig nem értem, hogy mondhat valaki ilyet. Mindenesetre valahol hittem neki, és még féktelenebb ivászatba kezdtem.

3. rész

Marci valahogy előbb került állandó kapcsolatba a kábítószerekkel, mint én, de inkább üzleti szempontból. Küldetett a címemre sok bélyeget Hollandiából, amit azután együtt próbáltunk eladni. Egyszer elmentem vele és a barátaival egy diszkóba. Már előzőleg megittam másfél liter Martinit, és bevettem egy egész bélyeget (mondjuk, egyáltalán nem a legerősebb fajta volt). Marcinál volt ex is, így azt is kipróbáltam. Marci szerint meglepően egyenesen mentem, és könyörögtem neki, hogy adjon még. Innentől kábítószereztem, de ahogy a kezdők szokták, még ittam is. Általában egyszerre a kettőt. Akkor már öt éve ittam.

Marci később egyszer bevett egy fél exet és iszonyúan beparázott tőle. Kérte, hogy hívjam a mentőket, amit meg is tettem, de aztán Marci eltűnt, a környéken gyalogolt pár kilométert. Mire visszajött, a mentősök páciens hiányában elmentek. Erre megint bepánikolt, és megint ki kellett hívni a mentőket, de végül ismét nem vitték be, azt hiszem, addigra megint eltűnt. Marci soha többet nem drogozott, de ettől az alkalomtól pánikbeteg lett, újra és újra „flashback”-jei voltak, még évek múlva is pszichiáterhez járt és antidepresszánsokat szedett.

Egyik utolsó alkalommal, amikor Gábor nálam volt – az elején még el-ellátogatott hozzám, ekkor lettem harmadszorra terhes, de aztán végleg szakítottunk – felhozott egy testvérpárt, két fiút, akiket nem nagyon ismertem. Kockapókereztünk, és a fiúk amikor elmentek, Gábor elkezdett velem veszekedni, hogy mennyire néztem az egyiket, Petit. Nem volt igaza, annyira ki voltam ütve, hogy egyáltalán nem tudtam felidézni az arcát sem, arra is nehezen tudtam visszaemlékezni, hogy egy órával azelőtt mi történt.

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 963 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x