Sárkányos lány 14.
Címlap / Psziché / Sárkányos lány 14.

Sárkányos lány 14.

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-07-06

South Beach-re mentünk, egy hangulatos óceánparti házba. Mindössze három órát késtünk. Egy kedves, idősebb hölgy fogadott, aki bevezetett egy helyiségbe, és mondta, hogy vegyem fel az odakészített műtősruhát. Erre teljesen meghökkentem, hogy ezek itt tényleg meg fognak engem műteni, 

South Beach-re mentünk, egy hangulatos óceánparti házba. Mindössze három órát késtünk. Egy kedves, idősebb hölgy fogadott, aki bevezetett egy helyiségbe, és mondta, hogy vegyem fel az odakészített műtősruhát. Erre teljesen meghökkentem, hogy ezek itt tényleg meg fognak engem műteni, méghozzá ilyen körülmények között, egy családi házban. Mindegy, átöltöztem és felfeküdtem az asztalra. A hölgy erre adott vagy nyolc beöntést. Közben rájöttem, hogy a „colon”-ból tudhattam volna, hogy ez a colon-hydrotherapy, amelyen Anyuék is nemrég voltak otthon, és nagyon egészséges. Mire kimentem, Chandra eltűnt, és két órát kellett rá várnom. Azt mondta, a sebészt próbálta megkeresni nekem, de az illető a taxijában felejtette a táskáját, és így az összes iratát, valamint eszközét.

Erre elkezdték a taxit hajkurászni, de nem találták meg. Így végül soha nem is találkoztam az illetővel, nem lettem megműtve, de legalább belülről kitisztítottak. Másnap hívott, hogy szerezzek neki egy hatalmas épületet, mert létre akarnak hozni egy meditációs központot, azt mondta, a pénz nem számít, majd valahogy manifesztálják.

Nagyon lassan, fokozatosan kezdtem el hinni benne, de még így is időnként Playboy gurunak szólítom, bár csak viccből. Az is furcsa volt, hogy mindig hívott telefonon, a gurukat azelőtt valahogy úgy képzeltem, hogy csendes bölcsek, az arra érdemes és kész tanítványokat pedig egyszerűen magukhoz vonzzák. Chandrának most már egyenesen hálás vagyok, hogy nem hagyja annyiban a dolgokat, és akár az egójuknál fogva, annak hízelegve rántja magához az embereket. Soha nem kér pénzt, viszont reggeltől estig gyógyít, és egy-egy delikvenssel gyakran órákig beszél telefonon. Így azután bárhányszor megbeszéljük, mindig órákat kell rá várni különböző helyeken, amivel az őrületbe tudja kergetni az embert. Viszont megéri. Lelkes tanító, sokat és jól beszél. Van egy szorosabb és egy bővebb csapat körülötte, két fiatal lány például, Svájcból és Spanyolországból, már vagy négy éve mellette vannak, Allen pedig öt éve. Ők a legjobb reklámjai, hiszen egytől egyig kiegyensúlyozottak, nem esznek húst, sokat meditálnak, persze a fejlettségi szintjük különböző, de bár tartanék már ott, ahol ők.

Chandra kezdetben Japanese Warriornak hívott, illetve többször nővérének, lélektestvérének, végül pedig megállapodtunk abban, hogy Egyiptomból ismerjük egymást, ahol én gyönyörű táncosnő voltam, Allen a fáraó, Chandra pedig a mágus. Néha csak tartottam a telefont, míg Chandra hallgatott, majd úgy fél óra múlva megköszönte és letette. Ilyenkor meditál és valamilyen erőkkel érintkezik, vagy csak engem szórakoztat.

Azóta sok időt töltöttem Chandrával, bár néha belebonyolódom a drámáimba, amelyeket ő csak „emotional bullshit”-nak hív, és ilyenkor inkább nem megyek hozzá, hogy ne fárasszam. Egyébként is azt szokta mondani, hogy nem ér rá bárkinek a fantáziálgatásában részt venni, nincs ideje szórakozni, ő csak jön, rendberakja az embert, és azután elmegy. A tantra igazi mestere. Pár hónapja már én sem eszem húst, azóta Rebeka húgom mindenkinek boldogan újságolja, hogy már Borika is vegetáriánus. Tejtermékeket sem igazán szeretnék fogyasztani, de az már nehezebb, húst amúgy sem ettem sokat.

Közben az ingatlanozás továbbra sem ment valami fényesen. Nyolc hónap után leültem és összeszámoltam, huszonöt szerződést írtam addigra, ami azt jelenti, hogy ennyi esetben én elvégeztem a munkám, megtettem, ami tőlem telt, eladtam az ingatlant. A szerződés megírása után azonban kicsúszik a tranzakció az üzletkötő kezeiből, hiszen onnantól nem rajta múlnak a dolgok. Az eredményeim láttán elgondolkoztam, hogy az Univerzum talán közölni akar velem valamit, talán nem kéne ezt tovább erőltetni. Egyik napról a másikra föladtam. Nagyon nehéz volt, hiszen azt gondoltam, az ingatlanozás most már legalább is évekre szól majd, rengeteg célom volt ezzel kapcsolatosan. Nagyon ragaszkodtam hozzá, egyébként talán ez volt az egyik baj. Mindenesetre, eldöntöttem, hogy abbahagyom, és egyből fel is lélegeztem, bár szomorúsággal töltött el, hogy a magyarországi ingatlanosokkal kapcsolatos terveimet sem tudom folytatni, hiszen túl fásult és kiábrándult vagyok.

Az elengedés viszont olyan jól sikerült, hogy hirtelen nagyon szabadnak éreztem magam. Rájöttem, hogy elegem van ebből az egész karrieresdiből. Különben is csak jövőt generálok magamnak vele, holott valójában ki akarok szállni az egészből. Richard Bachnak volt egy mondata az Illúziókban – ami évek óta az egyik kedvenc könyvem –, ha valaki jövőt akar magának, az menjen ingatlanközvetítőnek. A törekvéseim mindig egymással ellentétesek voltak, mert bár küzdöttem az egzisztenciáért, ugyanakkor hónapok óta a jelenben létezést próbáltam elsajátítani – megjegyzem, inkább kudarccal, mint sikerrel. Ettől azután össze voltam zavarodva, egészen mostanáig. Az elengedéssel egy csomó sznobság is eltűnt belőlem, nem is tudtam, hogy ennyi volt. Például azért is szerettem a közvetítést, mert mindenki hasraesett, amikor meghallotta, hogy mivel foglalkozom – hiszen itt mindenki tudja, hogy nehéz szakma, és sokat kell érte tanulni.

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 905 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x