Bámuljuk és szidjuk negyedszázada: MTV
Címlap / Boldog szülinapot / Bámuljuk és szidjuk negyedszázada: MTV

Bámuljuk és szidjuk negyedszázada: MTV

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-07-04

Még csak hároméves volt, amikor Frank Zappa - ki más? - egy subidubis dalt ajánlott neki Be In My Video címmel. Egy évvel később már világsláger is született róla, pontosabban azokról, akik műsorában gitárral a kezükben gizdáskodnak. A szerző Mark Knopfler volt, a dal pedig a Dire Straits Money For Nothingja.  

1997-ben a Dream Theater már egy szójátékot is elengedett a Falling Into Infinity című albumán a csatorna neve és az "empty", azaz "üres" szóval. E "közellenség" a Music Televison, az MTV, amely éppen 25 éve, 1981. augusztus 1-én kezdte el sugárzását, és azóta sokan úgy tekintenek rá, mint a pop-rock műfaj sírásójára, de legalábbis úgy, mint a 20. század legszélesebb népi kultúrája totális elüzletiesedésének betetőzésére.

Az "üzlet" mindenképpen kulcsszó, ami már csak azért sem meglepő, mert az alapító atya a Warner Communications mellett az American Express, a világszerte népszerű hitelkártya cége volt. De az előzmény sem érdektelen: a 70-es évek második felében hozta létre Bob Pittman amerikai tv-producer a PopClips című műsort Mike Nesmith-tel, az egykori Monkees-együttes gitárosával. Nesmith pontosan tudta, mekkora hatása lehet egy olyan bandának, amelynek "kalandjait" és zenéjét rendszeresen nyomják a tv-ben, és a slágergyártáshoz még a fárasztó turnézásra sincsen feltétlenül szükség. A Monkees (képünkön) éppen ezt az utat járta be 1966 és 69 között, és a fülbemászó dalok mellett sikerükben legalább akkora szerepe volt "fazonuknak", amit a producerek találtak ki gondos szereplőválogatás után. Az ő  szelekciójukban nem a zenélni tudás volt a legfőbb szempont, de amíg korukban egy idő után - ne feledjük, a nagy fesztiválok korát éljük, amikor mindenki élőben látszik, nem lehet kamuzni - ez ciki lett, addig a 80-as években egyfajta trenddé vált az "előbb az imázs, a látvány, utána a zene", párhuzamosan az elektronika, a szintetikus muzsika térhódításával.

Az MTV neve összeforrt a "videoklip" műfajával, annak ellenére, hogy már korábban is készültek kis rövidfilmek a legmenőbb zenekarok részéről, legfeljebb akkor még "promóciós filmnek" hívták őket: készítettek ilyeneket a Beatlestől a Led Zeppelinig, a The Doorstól a Santanáig, de az első "klipnek" mégis a Queen 1975-ös Bohemian Rhapsody-ját tartják. Később éppen a Queen lett egyike azoknak, amelyek a legjobban kihasználták a műfaj lehetőségeit.

Jellemző, hogy az MTV által sugárzott első videoklip az angol Buggles újhullámos együttes The Video Killed The Radio Starja volt. Ezt akár programnak is felfoghatjuk - hamarosan valóban vége lett annak a kornak, hogy a rádiószereplés, a rádiós slágerlista jelentette a legfontosabb ugródeszkát ahhoz, hogy egy előadó, egy szám bekerüljön a köztudatba. Mindez persze szerves része volt az egyre jobban kiszélesedő "multimediális világfalunak": ahogyan a világ hírei iránt érdeklődők már nem a rádiók mellett kuporogtak, hanem a tv-re bámultak, és lassan elkezdtek "kapcsolgatni" az ízlésüknek legjobban megfelelő csatornák között, ahogyan már egyes fontos világeseményeket is kezdtek a televíziós főműsoridőkhöz kötni, úgy a leghétköznapibb szórakozás, a zene is kezdett elválaszthatatlan lenni a modern vizuális kultúrától.  Ugyanakkor a videoklipek megmentették a csőd szélén álló lemezipart, különösen ami a "kislemezeket" illeti, miután a "single-k" divatja az 1970-es években leáldozott, szemben az LP-k, a "concept-albumok" irányzatával. A klipkészítés viszont ismét az egyes dalokat állította a középpontba az összes körítéssel együtt.

Az MTV mindazonáltal számos zenerajongó szemében egyet jelent egyfajta tv-s rágógumival, amely a nap 24 órájában ontja a klipeket, mint valami végeláthatatlan szappanoperát a fejéből üveges szemekkel kinéző közönségnek, annak ellenére, hogy az utóbbi években már egyre több az MTV saját produkciója. (Nem mintha a Black Sabbath alapítója felvághatna az Osbourne-család című reality-show-ra...). Mégis, Martha Quinn, a korai korszak egyik "VJ-je" azt állítja, hogy az ő nemzedékük már az "okkal lázadóké", mert valamit le kellett tenniük az asztalra a rock and roll-nemzedék és az első tv-nemzedék után. Jelenleg 179 országban sugározzák - 1985 óta működik az MTV Europe - mintegy 481, 5 millió otthonba jut el a programjuk.  

Akadnak szép számmal olyan sztárok, akikre rásütik: az MTV teremtményei. Ezek közül is a legnagyobb csillagnak Madonna számít, akinek a remekül megkoreografált, színes jelmezeket, nemegyszer botrányokat kiváltó erotikát kiváltó klipjei a Like A Virgintől a La Isla Bonitán és a Justify My Love-on keresztül egészen a Frozenig, mind pályafutásának egy-egy mérföldkövét jelentették. Ezt maga az énekesnő sem tagadja: "Az MTV mindig is lehetővé tette számomra, hogy kifejezzem magamat és megosszam vízióimat a világgal" - mondta Madonna, aki e vizuális eszköz nélkül aligha tudta volna magát oly sokszor megújítani a több mint két évtized alatt. Carol Vernallis, a Wayne egyetem professzora, aki könyvet írt a zenei klipek esztétikájáról és kulturális összefüggéseiről, egyenesen azt állítja, hogy a klip nélkül aligha jöhetett volna létre a rap, mert a látvány nélkül "hallgathatatlan" lenne. A tudós hölgy még azt is megkockáztatja, hogy a klip megjelenése óta sokkal szorosabb kapcsolatban áll a zene a divattal, és ennek prototípusa számára Britney Spears. Bono úgy véli, az MTV által a "zene szexibb és önfeledtebb lett".

Nem kevesen vannak azok is, akiknek az MTV és a klip áldásnak indult, majd ellenük fordult. Ennek legeklatánsabb példája Michael Jackson, akit lehet szeretni vagy nem szeretni, de tehetsége akkor is vitathatatlan. Sikerült neki néhány - nyugodtan kijelenthetjük - pop-rock-történeti jelentőségű klipet készítenie, mindenekelőtt a Thrillert. Később azonban annyira belehabarodott a látványba, a sokmilliós csillogásba, hogy lassan mindent ennek rendelt alá, és egy idő után már a táncok, a "holdjárások" is unalmassá váltak, nem is szólva egyre sekélyesebb zenéjéről. A sokkoló külsőségekbe fulladt bele a Prodigy is. Prince is sokszor túlzásba vitte androgin-erotikus klipjeit. De nála még voltak zenei ötletek, nem úgy, mint sok fekete-félvér "soft-soul" együttesnél, amelyek az egykor "osztályharcos" műfajt meggyalázták és nem volt bennük más, csak néhány nyögdécselő-vonagló műanyag-szépség. Nem tett jót hosszú távon a hard-rock/heavy metalnak sem, mert rövid idő alatt kialakultak a sémák: rémpofák, ökölbe szorult kezek, "rőzserázás" gitártépés közben, és hozzá gótikus-misztikus-horrorisztikus sötét hátterek és néha már nemcsak a zenét volt nehéz megkülönböztetni, hanem a zenészeket is. A szinti-pop tündöklésének felemlegetése pedig alighanem méltatlan lenne a Rockhálóhoz....

De azért adjuk meg a császárnak, ami a császáré: ahogy mindenütt, a talentum itt is megnyilvánult, és az igazán jó muzsikusok, egy-egy avatott rendezővel karöltve azt keresték, hogy mit tudnak kihozni ebből az új műfajból, uram bocsá’, tudnak-e belőle művészetet teremteni. És erre sem kell lámpással keresni a példákat: Peter Gabriel Sledgehammerét, az emberi animáció csodáját ma már tanítják; a Queen Radio Ga-Gája a rock képi barokkjának és az expresszionista némafilmjének (Fritz Lang Metropolisa) ötletes fúziója; Sinéad O’Connor egyszemélyes drámát játszik el a Troyban; A Metallica Unforgiven 2-je a legszebb westernhagyományokra utal, de ők írtak dalt Dalton Trumbo döbbenetes Johnny háborúba megy című filmjének képsoraira, míg az R.E.M. Losing My Religionjának egyes beállításai akár egy Caravaggio-képnek is beillenének.

De idézzük fel a humor oldaláról a Genesist a Land of Confusion "világpolitikai uborkájával", az I Can’t Dance Jackson-paródiájával, vagy a Jesus He Knows Me "keresztény szektájával". Ami pedig David Bowie-t illeti, a klip-műfajt mintha neki találták volna ki az Ashes To Ashes Pierrot-alakjától a Jump They Say elmegyógyintézeti jelenetéig. Olyanok is akadtak, akik önmagukat is kigúnyolták, például a Rolling Stones a Love Is Strong háztető-jelenetével, ahol Mick Jagger eljátssza a "hammbekaplak" szörnyet méretes szájával. A lázálom szépségét vitte filmre a The Cure a Just Like Heavennel, a Dire Straits Brothers In Arms fekete grafikás rajzfilmje ugyanolyan pasztellfinomságú, mint maga a zene. Enyát rögtön fel lehet ismerni "mozgó festményeiről"....

A mozi, a zene és a klip különleges kapcsolatrendszere is a szemünk előtt bontakozott ki. Mintha az annyira kedvelt "mozielőzetesek" elevenedtek volna meg, amikor a Queen Who Wants To Live Foreverjében a Hegylakó, Vangelis 1492-ben a Kolumbusz-történet összefoglalóját láthattuk, valóságos zenetörténetre számíthattunk a 60-as évekből, ha vetítettek a Forrest Gump Soundtrack-jéből. Ugyanakkor a Veszélyes kölykök (Dangerous Mind) tette híressé Cooliót, míg a 9 és fél hétnek - és a You Can Leave Your Head Onnak köszönhette nagy visszatérését Joe Cocker. Az sem volt egy apróság, amikor a Godzilla című szörnyfilmben Puff Daddy és Jimmy Page együtt nyomta a Kashmir alapjára a Come With Me-t...

És ne feledjük el azt sem, hogy az MTV leányvállalata, ma már szinte riválisa a VH1, amely tematikus műsoraival, rock-történeti blokkjaival (pl: Now and Then) már azoknak is izgalmakat kínál, akik átfogó képet szeretnének látni-hallani az elmúlt évtizedek "szubkultúrának" indult jelenségéről. És ne feledjük el azt sem, hogy ugyancsak az MTV-ben indult el az Unplugged-sorozat, amely élő klasszikusokat és feltörekvő fiatalokat állított az akusztikus muzsikálás nehéz próbatétele elő. Ezekből elég csak két klasszikussá vált előadást megemlíteni: Eric Claptonét és a Nirvanáét... 

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 763 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x