Kacsaléptű Chuck-papa, rock and roll rosszfiú, avagy: Johnny,...
Címlap / Boldog szülinapot / Kacsaléptű Chuck-papa, rock and roll rosszfiú, avagy: Johnny, légy jó, ha tudsz...

Kacsaléptű Chuck-papa, rock and roll rosszfiú, avagy: Johnny, légy jó, ha tudsz...

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-07-04

Mondják róla, hogy az 1970-es évek elején úgy indult el turnézni, hogy csupán legendás Gibson ES 335 gitárját csapta a hóna alá. Ahol megállt, felbérelt kísérőnek egy-egy fiatal helyi zenekart - az alkalmi bandák vezére között volt bizonyos Steve Miller és Bruce Springsteen is... 

... de a koncert előtt még arra sem méltatta az ifjoncokat, hogy műsorlistát adjon nekik. Úgy gondolta – és jól gondolta – hogy a taknyosoknak kutya kötelességük rájönni az első riffekből, hogy melyik nótáját nyomja. Akkorra már legalább a második rock-nemzedék bújt elő Chuck Berry köpenyéből, akit 80. születésnapján köszöntünk.

Edward Anderson Berry néven született a kaliforniai San Joséban 1926. október 18-án, hatgyermekes családban, apja – meglepő-e az afro-amerikai zenei világban? – egy baptista templom dékánja volt.  De Chuck magát mindig is Saint Louis-inak vallotta és Chicago tette ő sztárrá, miután 1955-ben Muddy Waters tanácsára a Chess Records-hoz vitte el első felvételeit. Még ebben az évben megjelent egy hagyományos country-dal gitáros feldolgozása, a Maybellene, amely azonnal felkerült a Billboard listájának 5. helyére, majd fél évvel később a Roll Over Beethovennel megszületett a fekete rhythm-and-blues új változata, amelyet már rock and roll-nak hívtak. Egyszerű, de nagyszerű, mosdatlan, nyers rock and rollnak, amely ugyanolyan referencia a mai napig a modern zenében, mint Bach a klasszikusok között. Olyan zene, amit bárki játszhat, amire bárki beindulhat, persze csak akkor, ha szíve, lelke is van eme „istenadta dögnek” a befogadására.

Chuck Berry nem csupán az új zenének, az új táncnak adott különleges lendületet, hanem egy életérzésnek is. Sokan tartják őt a rock első költőjének, aki dalaiban kalandvágyó fiatalokról, csavargó muzsikusokról, helyi vagányokról és szépségekről, érzéki szerelemről, szabadságról és szabadosságról énekelt, természetes életörömmel és vadsággal, fittyet hányva a korabeli erkölcsöknek, ugyanúgy, mint a vele egy időben feltűnő  Elvis Presley, vagy a moziban Marlon Brando és Marilyn Monroe. No és ő volt az első, aki megénekelte az évtized amerikai autómonstrumait, mindenekelőtt a Cadillacet, amelynek a hátsó ülésén, mint tudjuk, egy nemzedék vesztette el szüzességét. (Ajánlott filmek: Az utolsó mozielőadás, American Graffiti). Bár soha nem volt olyan virtuóza a hangszerének, mint későbbi követői, gitárjátéka, gitárhangzása ugyanolyan meghatározó lett a 60-as években felnövekvő fehér rock-generáció számára, mint hamarosan közkinccsé vált riffjei. Berry volt az is, aki a gitárt teste meghosszabbított részeként kezelte a színpadon, mozdulatai azóta is visszaköszönnek sok gitáros „show-jában”, nem beszélve híres „kacsalépéséről”, amelyet olyan nagymenők tanultak el tőle, mint Jimmy Page vagy Angus Young.

Berry dalai nélkül nincsen Rolling Stones és nincsen Beatles, akik nemcsak nagyra tartották a rock and roll mókás, nagytermészetű ördögét, hanem korai sikereikben sokat köszönhettek az ő dalai átiratának, vagy inkább mondhatjuk: tiszteletteljes előadásának. A Beatles Roll Over Beethovenje és Rock and Roll Music-ja a liverpudliak „vad” korszakának részeivé váltak, míg a Rolling Stones első kislemeze a Come On volt, és a nagy Chuck-klasszikusok közül műsorukra tűzték a Little Queenie-t, a Carolt, a Bye Bye Johnnyt és az Around and Aroundot. De ha egy asszociációs játékban bedobnánk Chuck Berry nevét, akkor alighanem 100-ból 90 esetben a Johnny B. Goode jönne ki válaszul.
 
Ez a dal önéletrajzi „amerikai álomnak” is tekinthető a „színes bőrű fiúról, aki úgy gitározott, mintha harangozna”. Sokan érezték úgy, hogy ez a dal fejezi ki legjobban a rock and roll lényegét, és nemegyszer olyanok is a műsorukra tűzték, akik egész más zenei világot képviseltek. Csak néhány név a feldolgozók közül: Aerosmith, Green Day, Grateful Dead, Sex Pistols, Men At Work, Santana, Elton John, Peter Tosh…(és persze a Hobo Blues Band). A két leghíresebb változat Jimi Hendrixé, aki kezdetben ugyanúgy vándorolt hangszerével a vállán, mint Johnny B. Goode, és Johnny Winteré, aki át is írta egy kicsit a szöveget: nála a „színesbőrűből” „vidéki” fiú lett, és az ő Johnny-ja úgy pengeti gitárját, mint egy Pokolból felszállt denevér…

A Johnny B. Goode hamarosan elhagyja a Naprendszert: rajta van ugyanis azon az aranylemezen, amelyet az 1977-ben felbocsátott amerikai Voyager űrszondán helyeztek el, hogy az ultragalaktikus világnak hírt adjon az emberi kultúra nagy eredményeiről. Felhangzik meglehetős hangsúllyal az American Graffitiban és a Vissza a jövőbe első részében is. 2004-ben John Kerry demokrata párti elnökjelölt választási kampányának szignálja volt. A Rolling Stone minden idők 500 legnagyobb dalának listáján a 7. helyet ajándékozta neki.

Ne feledkezzünk azért el más Berry-örökzöldekről sem, mint például a rock-sztárok körül zsongó „groupie-król” szóló Sweet Little Sixteenről (a Ten Years After készített belőle brutális feldolgozást, a Beach Boys pedig egyszerűen lenyúlta a Surfin’ USA-ben), a Monkey Business-ről, amely a korai Yardbirds egyik nevezetes felvétele volt, vagy a Back In The U.S.A.-ről, amelynek paródiájaképpen született a Beatles Back In The U.S.S.R.-ja. (A Berry-dal egyik több mint érvényes verzióját Edgar Winter White Trash-je adja elő a banda 1972-es Roadwork című koncertalbumán).

Chuck Berry életét és pályafutását többször is megtörték hatósági eljárások. 1959-ben egy kiskorú pincérnő elcsábítása miatt 5 évi börtönre ítélték, később adócsalások miatt citálták törvény elé, mivel nemegyszer előfordult, hogy a klubfőnökök készpénzzel fizettek fellépéseiért, ő pedig elfelejtette ezeket a bevételeit bevallani. Népszerűsége és a kollégák tisztelete azonban töretlen maradt.

1986-ban, a Saint Louisban tartott 60. születésnapi koncert egy dokumentumfilmnek szolgált ürügyül, amelynek zenei rendezője az egyik leghűségesebb tanítvány, Keith Richards volt. Emlékezetes filmje a nálunk is bemutatott Let The Good Times Roll (1973, Régi idők rock-zenéje), amelyben olyan „ősökkel” muzsikált együtt, mint Bo Diddley, Fats Domino, Little Richard és Bill Haley, valamint az 1972-es londoni, a Wembley-ben tartott rock and roll-koncert felvétele.

Két alkalommal élőben is láthatta magyar közönség Chuck Berryt. Először 1985-ben a BS-ben, majd 1998-ban egy nagy rock and roll nosztalgia-esten, Jerry Lee Lewis és Little Richard társaságában. A rosszfiú, ha testben meg is öregedett egy kicsit, lélekben még mindig igazi rocker maradt.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 1234 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x