Az első vaníliás rock-lebegés
Címlap / Boldog szülinapot / Az első vaníliás rock-lebegés

Az első vaníliás rock-lebegés

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-07-06

Úgy szólt, mintha a dalokat a sebességük felére lassították volna, vagy pedig úgy, ahogyan "módosult tudatállapotú" emberekben szólalnak meg a hangok. Persze nem ez volt az egyetlen jellemzője a Vanilla Fudge együttes 40 éve megjelent első albumán lévő daloknak... 

...hanem az orgonának és a vibráló vokáloknak köszönhető különleges lebegés is, amelyet a kemény ritmusszekció sem tudott mindig leszállítani a földre.

A pszichedelikus rock egyik legfontosabb amerikai együttesét Mark Stein orgonista-énekes, Tim Bogert basszusgitáros-énekes, valamint két olasz-amerikai, a vokálokban szintén részt vevő Vinnie Martell gitáros és Carmine Appice dobos alakította meg 1966-ban. Kezdettől fogva elsősorban mások nevezetes dalainak átdolgozására törekedtek, néhány alkalommal az ő verziójuk sokkal jobb volt, mint az eredeti.
 
Ez különösen érvényes volt az első album legnagyobb sikerére: a You Keep Me Hangin’ On eredetileg a Diana Ross vezette Supremes dala volt, ők készítettek egy sodró hangzású, erőteljes változatot és ez a banda egyik védjegye lett Curtis Mayfield People Get Ready-jével együtt. Ez utóbbit Bogert annyira megszerette, hogy tovább vitte később a Beck, Bogert, Appice trióba is, innen pedig Beck "adta tovább" tíz évvel később Rod Stewartnak...

Rod Argent She’s Not There-je, amelynek másik ismert változatát a Santana adta elő, meglehetősen álomszerű, a Sonny and Cher duó cigányos Bang Bang-jéből viszont siralomház-szerűen nyomasztó darabot varázsoltak. Az igazi találkozást azonban a lemezen a Beatles jelenti: a Ticket To Ride letompítása még csak hagyján, de az Eleanor Rigby 8 és fél perces előadása valóságos LSD-szeánsz. Közben három, egyenként félperces intermezzóban, az Illusions of My Childhoodban a Strawberry Fields Foreverre történnek utalások - éppen arra a Beatles-dalra, amelyet állítólag a Gombafejűek is "hatás alatt" adtak elő. Stílszerűen homály fedi azt a hölgyet, bizonyos Mrs. Lucy Monacót, akinek a zenekar a lemezt ajánlotta. A négy muzsikus egyike sem tud róla semmit.
 
A Vanilla Fudge később is szívesen dolgozta át mások szerzeményeit, sőt, egyik lemezük, a The Beat Goes On egy Sonny Bono-szerzemény köré épül fel. Legjobban sikerült verziójuk Donovan Season of The Witch-e, illetve Lee Hazlewood Sztravinszkij-idézetekkel megspékelt Some Velvet Morningja volt.

Az együttes 1970-ig működött sikeresen, hangzásából sokat merített a korai Deep Purple és főleg a Uriah Heep együttes. A tagok közül Bogert és Appice a Cactus tagjaiként is maradandót alkotott. Az együttes 1984-ben újra összeállt egy lemezre, a Mystery-re, de ez nem volt méltó korábbi munkáikhoz. Többféle felállásban szerepeltek a következő 20 évben, de 2005-ben ismét összeállt az eredeti négyes.

Már hirdetik új lemezüket, az Out From The Indoort, amelyen a Led Zeppelin szerzeményeit írták át. Az ügy közel négy évtizedes: 1968 végén az akkor még szinte ismeretlen Zep első amerikai turnéján a Vanilla Fudge előzenekaraként lépett fel, és eléggé el nem ítélhető módon "ellopták a bulikat" az akkor fénykorát élő amerikai banda elől. Hamarosan népszerűbbek lettek náluk saját hazájukban is. Most a "vaniliások" végre revansot vehetnek.

    (MTI)


Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 679 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x