Szerinted melyik hotel az észak-dunántúli régió legjobb...
hirdetés
Címlap / Ajánló / Szerinted melyik hotel az észak-dunántúli régió legjobb szállodája?

>

Szerinted melyik hotel az észak-dunántúli régió legjobb szállodája?

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-10-29

Az RTL Klub AZ ÉV HOTELE című műsora múlt vasárnap befejezte a negyedik, azaz az Észak-Dunántúl régió legjobb hoteleinek tesztelését. Ez azt jelenti, hogy a verseny most kezdődik csak igazán, hiszen ezen a héten még egyszer utoljára Te is szavazhatsz a számodra legjobban tetsző ebben a hónapban bemutatott szállodára vasárnap délig AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán (www.facebook.com/azevhotele).  


Rendezvénynaptár
A szavazatod nagyon fontos, hiszen megadhatod az esélyt a régió számodra legkedvesebb szállodájának arra, hogy bekerüljön AZ ÉV HOTELE döntőjébe a másik hat régió nyerteseivel együtt. Ráadásul azzal, hogy voksolsz, meg is nyerheted az ajándék wellness hétvégék egyikét.

Hogyan dől el, hogy melyik lesz az Észak-dunántúli régió legjobb hotele?

AZ ÉV HOTEL című műsor 2018 év végéig hét különböző magyarországi régió szállodáit mutatja be. Az Alföld és a Kis-Balaton és környéke régió illetve az Északkelet-Magyarország régió után most szeptemberben az Észak-Dunántúlon tesztelték le az epizódok szereplői a versenyben részt vevő szállodákat. Az ősz első hónapjában Pataki Zita, műsorvezető és tesztelőik, akik mind kivétel nélkül párok voltak ebben a hónapban, nyolc szállodát próbáltak ki. Ezekre a hotelekre az egyes műsorokat követően egy-egy héten át szavazhattál Te is.

Múlt vasárnap a hónap utolsó adásában ezt a nyolc hotelt elevenítették fel a műsor készítői. A szállodákra ezen a héten utoljára még egyszer lehet szavazni, de immáron csak arra az egyre, amelyet a legjobbnak ítélsz. Jól gondold át, hogy melyik hotel kapja az utolsó voksot, mert az összes szálloda megtarthatta eddig szerzett voksait. A verseny azonban mindig szoros, szavazz tehát vasárnap délig AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán, ugyanis akkor az azt követő héten akár már meg is nyerheted a két ajándék wellness hétvége egyikét. Ha viszont lemaradtál valamelyik adásról és nem tudod kinek add az utolsó voksodat, akkor nézd vissza az összefoglaló adást az RTL Most!-on!

Rajtad is múlik, hogy melyik szálloda lesz szeptemberben A HÓNAP HOTELE

Íme egy kis emlékeztető az észak-dunántúli régióban bemutatott szállodákról. Ne felejtsd tehát, ezek közül még egy hotelre Te is voksolhatsz AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán vasárnap délig.

Spirit Hotel Thermal Spa*****superior
Magyarország egyik legexkluzívabb ötcsillagos szállodája sűrű erdők és a festői hét tó közvetlen szomszédságában, Sárvár városának központjától pár perces sétára található. A modern, különleges formákkal és érdekes terekkel épített hotel Európa egyik legegyedibb szállodájának számít. A filozófiájuk, hogy az ideérkező vendégek pihenjenek, egyedi élményeket gyűjtsenek, megteremthessék az egyensúlyt testi és lelki szinten egyaránt. Ez utóbbihoz járul hozzá az a 10000 m2 alapterületű Oázis wellness- és fürdőrészleg is, ami 22 medencével, gyógyászati és medical spa központtal várja a kikapcsolódásra, felfrissülésre vágyókat. A vendégek hetven kezelő helységben, több mint száz testre szabott kezelést is kipróbálhatnak, továbbá élvezhetik a szálloda saját termálkútját az úgynevezett „Spirit gyógyvízet”, amivel a gyógyvizes medencében találkozhatunk.
További információ: ITT 


JUFA Vulkan Thermen-Resort****
A szálloda a vulkánvárosban, Celldömölkön, az ötmillió éves vulkáni eredetű Ság hegy lábánál, páratlan természeti környezetben fekszik. A hotel egyik legfőbb erőssége, hogy a fürdőre épült, tehát közvetlen összeköttetésben áll a gyógy-, és termálfürdő mintegy 1600 négyzetméternyi vízfelületű komplexumával. A fürdő a JUFA szálloda révén új szauna-világgal, új medencékkel és pihenő részekkel valamint étteremmel bővült. A hosszabb kúrára érkező vendégek számára a szálloda akár kempingezésre is lehetőséget biztosít. A JUFA akár a sportos szálloda jelzőt is megkaphatná, hiszen végtelen lehetőség kínálkozik a szálloda környékén a kirándulások szerelmeseinek télen-nyáron: teniszpálya, kerékpárkölcsönzés és számos aktív kikapcsolódási lehetőség a szálloda közvetlen szomszédságában elhelyezkedő Vulkán Fürdőben.
További információk: ITT 


  
Hotel Lővér superior***
A szálloda az ország nyugati kapujában Sopronban, annak is egyik legszebb legelőkelőbb üdülőnegyedében, a Lövérekben fenyvesek, tölgyesek és gesztenyések között található. A város központjától 4 km-re fekvő hotel wellnessrészlegén pezsgőfürdő, úszómedence, szauna és modern fitnessközpont áll a vendégek rendelkezésére. A hotel kiváló fekvésének köszönhetően a közeli sétányok, a futópályák, a sport-, és teniszpályák is rengeteg programlehetőséget kínálnak az aktív kikapcsolódás szerelmeseinek. A Hotel Lővér superior*** igazi családias hangulatú szálloda. A tulajdonos és felsége hosszú évtizedekkel ezelőtt Budapestről költözött el Sopronba, hogy a lehető legjobb tudásuk szerint üzemeltessék a szállodát. Azt mondják, ahhoz, hogy egy hely jól tudjon működni nagyon fontos a személyes jelenlét, és a jó kapcsolat a munkavállalókkal. Nem véletlen, hogy a szállodában nagyon kedves, több éve itt dolgozó személyzettel találkozik az ember.
További részletek: ITT 


 
Gosztola Gyöngye Spa és Élményhotel
A hotel Magyarország egyik legkisebb falujában a több mint 300 méter magasan fekvő faluban, Gosztolán található. A szálloda kifejezetten jó választás lehet azoknak, akik szeretik a családias hangulatot, a csendet, a friss levegőt és a természetet, hiszen a településen csupán 16 fő él. A 19 éve működő élményhotel a szlovén, horvát és osztrák határ közelében számos programlehetőséget kínál: gyógyfürdők, kerékpártúrák, várak, orchideakert, csokigyár, erdei kisvasút, horgásztavak, Szent György energiavonalak. Ha viszont a szálloda falain belül, vagy a közvetlen környezetében pihennétek csak, akkor is megtalálják számításaikat, hiszen a hotelhez wellness részleg is tartozik. Az erdőre néző fedett mediterrán uszoda csodálatos kilátást biztosit a közeli fenyőerdőre. A külső pezsgőfürdő és élménymedence mellett érdemes kipróbálni a Feng shui kertet, ahol szalonnasütő, függőágy, kerti tó, fűszernövény spirál és Kneipp taposó segít az ellazulásban.
További részletek: ITT 


 
Betekints Wellness és Konferenciahotel****
A szálloda Veszprém első igazi wellness szállodája, mely a város festői részén, a Séd patak partján fekszik. A hotel hajdani épületét 1794-ben építették, és mindig is a vendéglátás színtere volt. Országosan elismert csárdának adott otthont, ahova mind a helybéli lakosok, mind a városba látogató utazók szívesen betértek. Évszázadokkal később a hely mai tulajdonosa kibővítette és felújíttatta az épületet, úgy, hogy a műemléki rész természetesen megmaradt, majd 1997-ben a szálloda megnyitotta a kapuit. A mostani formáját 2001-ben nyerte el. A hangulatos, családias hotel étteremmel, rendezvénytermekkel és egy közel 1000 m2-es wellnessközponttal rendelkezik. Ha elvonulásra, nyugalomra és kedves vendéglátásra vágysz a királynék városában, akkor azt itt a Betekints Wellness és Konferenciahotel****-ben garantáltan megkapod. Ha erre jársz, mindéképpen tegyél egy sétát a hotel melletti Öko-parkban.
További részletek: ITT 


ClassiX Small Luxury Design Hotel
Hangulat, design és luxus. Legfőképpen ez a három szó jellemzi a Tatabányától 15 km-re, Vértessomlón található hotelt. A szálloda épületét 1774-ben az Eszterházy család építtetett, ami az elmúlt húsz évben üresen állt. Hét év állandó és kitartó munka gyümölcseként a vértessomlói romos kiskastély falai közé újra élet költözött. A hotelt Varró Zoltán belsőépítész tervezte. Hét egyedileg megtervezett és berendezett szoba található itt, melynek neveit és karaktereit egy-egy világhírű festő és annak művészi világa határozza meg. A szobák különlegessége, a rengeteg tükör, ami tágítja a teret, és az, hogy itt még a szőnyegen is az adott festő alkotása köszön vissza. Egy biztos ez a hely és ezek a szobák messze vannak a szokványostól, a megszokottól. Ezekhez a desing szobákhoz a kertben saját fürdőház tartozik pezsgőfürdővel, igénybe vehető a Privat Spa és a Garden Spa, valamint a páros masszázs is. Élvezeteket csak fokozza a designhotel étterme, ahol a hagyományos magyar és nemzetközi ételek mellett tradicionális orosz ételeket is megkóstolhatjátok.
További részletek: ITT 


Onyx****Luxury
Az apartmanház Sárvár központi részén, a város egyik fő turisztikai attrakciójától, a Sárvári Gyógy és Wellness Fürdőtől alig 300 méter távolságra található. Az épület egyediségét a különleges belsőépítészeti megoldások teszik unikálissá. A ház megjelenésével és szolgáltatásaival nem tartozik a klasszikus apartman kategóriába, nagy méretű egy vagy több légterű lakosztályai miatt sokkal inkább a standard szállodai követelményeknek felel meg. Ennek köszönhetően családosoknak és üzleti embereknek is jó választás lehet. A szállodához zárt parkoló és mélygarázs is tartozik. A szobák klimatizáltak, erkéllyel vagy terasszal és ingyenes wifi szolgáltatással rendelkeznek. A hatalmas terasszal ellátott szobák mindegyikéhez tartozik egy jakuzzi, ahol egy finom frissítő limonádéval a kezetekben pihenhettek. Ha pedig megéheznétek, akkor érdemes kipróbálni az apartmanházhoz tartozó étteremet, ahol finomabbnál finomabb ételek közül választhatsz, kóstoljátok meg a kacsából készült finomságaikat, hiszen ez az egyik specialitásuk.
További részletek: ITT 



Harmónia Termál Hotel***superior

A megújult, kibövített háromcsillagos szálloda Sárvár központi részén, közvetlenül a Sárvári Gyógy és Wellness Fürdő mellett található. A hotelben a felújításnak köszönhetően két féle szoba típus található. A légkondicionált, erkély nélküli vintage stílusú standard szobák és a nagyobb alapterületű erkéllyel rendelkező modern bútorokkal berendezett prémium szobák. A családi vállalkozásként működő hotel wellness részlegen élménymedence, finn- és infraszauna, élményzuhanyok és gőzkabin várja a vendégeket. Ugyanakkor masszázsra, kozmetikai kezelésekre, manikűrre-pedikűrre, fodrászatra is van lehetőség az épület falain belül. A Harmónia Termál Hotel*** superior jó választás lehet pároknak, üzletembereknek, de legfőképp családoknak, hiszen a szálloda elképesztően sok szórakozási lehetőséget biztosít a kisebbeknek. Játszótérrel, játszóházzal, csúszdás labirintussal, csocsóval, jéghokival, XBOX-al, mini golffal próbálják lekötni az apró talpúak feles energiát, s bizony sikerül is. A hotelhez tartozik egy pihenőkert is, ahol növényritkaságokat csodálhatnak meg az ide érkező szállóvendégek.
További részletek: ITT 


 
Itt voksolhatsz: www.facebook.com/azevhotele

AZ ÉV HOTELE vasárnaptól új régióban, a Balatonon teszteli a szállodákat az RTL Klubon

Az ősz második hónapjában, most vasárnap 11:00-től, a műsorvezető, Pataki Zita és a hoteltesztelők a szállodák kipróbálását és bemutatását a Balatonon kezdik meg. Egész októberben a magyar tenger partján mutatnak majd be szállodákat a műsor készítői, akiknek nem titkolt céljuk az is, hogy a nézők is felfedezzék maguknak az őszi Balatont és megismerjék hazánk legnagyobb tavának ezt az arcát is. Ebben a hónapban összesen hat hotelt ismerhettek meg a műsor szereplői által.

A legújabb epizódban először a badacsonyi Hotel Bonvino Wine & Spa-ban , majd a balatonfüredi Flamingó Wellness és Konferencia Hotel****-ben tesztelnek a műsor legújabb szereplői.

AZ ÉV HOTELE októberi adásának főszereplői egy házaspár, Tímea és Ernő lesznek. Timiék három éve házasok, de már tíz éve alkotnak egy párt. Egy lakás eladása kapcsán ismerkedtek meg és azonnal érezték a kettőjük közötti szikrát, amiből randevúk sora, összeköltözés, majd házasság lett. A pár nagyon szeret közösen kirándulni, és akkor érzik magukat a legjobban ha együtt vannak. Minden nyáron a Balatonon nyaralnak, de Timinek régi álma volt, hogy megnézze a magyar tengert ősszel is. Pont emiatt érkeznek a hétvégére, hogy Timi megmutassa Ernőnek, hogy mennyire csodaszép a tó és annak környéke ezekben a hónapokban is. Ha kíváncsi vagy rá, hogyan sikerül a házaspár őszi kirándulása, vagy egyszerűen csak érdekel a két bemutatásra kerülő hotel a balatoni régióban, akkor mindenképpen nézd meg AZ ÉV HOTELE televíziós műsor legújabb epizódját vasárnap 11:00-kor az RTL Klub-on.


 

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!

AZ ÉV HOTELE közönségszavazás az RTL Klubon és a Facebookon lehetővé teszi, hogy a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét és végül AZ ÉV HOTELÉT. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.


 
AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.

Szavazz és nyerj hetente wellness hétvégét!

A nézők a www.facebook.com/azevhotele oldalon választhatják meg szavazataikkal az egyes hónapok, azaz az egyes régiók legjobb hoteleit. Majd a sorozat végén ezek a hotelek indulnak AZ ÉV HOTELE címért, amire szintén szavazhatnak majd a nézők. Érdemes lesz hetente voksolni, mert minden héten wellness hétvégét nyerhetnek, akik szavaznak.





 
 
[ 1051 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
x