Több mint egy hét készülődés a Karácsonyra


Több mint egy hét készülődés a Karácsonyra

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-10-20

Legalább egy hetet, vagy még többet szánnak az emberek a karácsonyi készülődésre - derült ki a Kutatópont által készített reprezentatív online közvélemény-kutatásból, amely ezer 18-69 éves internetező megkérdezésével készült.  


Rendezvénynaptár
A piac- és véleménykutató cég által megkérdezett internetezők 70 százaléka nagyjából egy hetet vagy még többet szán a karácsonyi készülődésre. De szükség is van ennyi időre, ugyanis a legtöbb válaszadónak tíz különböző ajándékot kell beszereznie. A megkérdezettek több mint fele már egy pár héttel előbb elkezdi beszerezni az ajándékokat karácsonyra, csak 13 százalék hagyja azt az utolsó pillanatokra. A kutatásból az is kiderül, hogy játékokat, könyveket és a kis ajándéktárgyakat vásárolják leginkább a válaszadók. Karácsonyi pénzajándékot csak az emberek 33 százaléka ad, viszont 53 százaléka kapott már ilyen ajándékot.


Tízből négyen meglepetésekre a legutóbbi évben leginkább 5-20 ezer forint körüli összeget költöttek, míg minden harmadik megkérdezett ennél kicsivel több pénzt sem sajnál az ajándékokra; 31 százalékuk 20-60 ezer forint körül költött, ám a százezres határ sem túl sok a karácsonyra a válaszadók majdnem 8 százalékánál. A legnagyobbnak megjelölt összeg, amit a válaszadók átlagosan a karácsonyi ajándékokra költenének, 170 ezer forint volt. A kutatás fontos megállapítása, hogy hitelt a vásárláshoz a válaszadók csupán 3 százaléka vett fel.


„Jellemzően még mindig hagyományos üzletben, boltban vásárolnak ajándékot az internetezők a kutatásunk szerint, ám az online rendelés egyre inkább kezd teret nyerni” – mondta Székely Levente, a Kutatópont kutatási igazgatója. A válaszadók 46 százaléka már néhány ajándékot online rendel. Az összes meglepetés interneten történő beszerzése csak a válaszadók 2 százalékára volt jellemző. Az ajándékok interneten történő vásárlásától viszont a válaszadók 35 százaléka elzárkózott.

A pihenéssel töltött ünneplés sem adatik meg mindenkinek, a válaszadók 4 százaléka minden karácsonykor dolgozik, 9 százalék gyakran, 40 százaléknak pedig csak néha kellett dolgoznia az ünnepek alatt. A két ünnep között sem pihen a válaszadók 37 százaléka, ugyanis nekik, ha nem is szenteste, de pár nappal később már be kell menniük a munkahelyre.


 
 
[ 1522 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 

 

 





Murillo festménye, a Pásztorok imádása látható Spanyolország 1970-ben kiadott karácsonyi bélyegén.

A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x