A blues "Hosszú Johnjára" emlékezünk
hirdetés
Címlap / Kihunyt csillagok / A blues "Hosszú Johnjára" emlékezünk

A blues "Hosszú Johnjára" emlékezünk

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-10-30

Idén januárban ünnepelhette volna 70. születésnapját Long John Baldry, de a brit blues korai korszakának egyik meghatározó énekesével hat évvel ezelőtt, július 21-én egy súlyos mellhártyagyulladás szövődménye végzett. 


Rendezvénynaptár
Bár a halála előtti két évtizedben eléggé elfeledték őt, nem csupán két méter feletti magasságával, jellegzetes énekével hagyott nyomot a műfajon, hanem azzal is, hogy szinte mindenkivel játszott együtt, aki a fehér blues-ban letett valamit az asztalra. Talán éppen e nyughatatlansága miatt nem lett belőle soha világsztár, de környezetére kisugározta erejét, amelyet Leadbelly-től, Willie Dixontól és a többi fekete bluesman-től átörökített.


Huszonegy évesen, 1962-ben Baldry ott volt Nagy-Britannia első elismert fehér blues-csapatában, a Blues Incorporated-ben, ahol a mikrofont egy másik „tejfelesszájúval”, bizonyos Mick Jaggerrel osztotta meg. A Blues Inc. nélkül nincsen brit blues boom: az „atyák”, Alexis Korner gitáros és Cyril Davis szájharmonikás mellett olyanok nyűtték a hangszereket, mint Jack Bruce, Charlie Watts, Dick Heckstall-Smith. Egy év múlva „Hosszú Johnt” már Davis All Stars-ában találjuk, ahol a gitárt egy macskaszemű tizenévesre bízták – igen, Jimmy Page-re.


Bár Nagy-Britannia első „szupergroupjának” a Creamet tekinti a történetírás, azért érdemes megemlíteni a Steampacketet, amely 1965-66-ban működött: Baldry mellett egy ifjú blues-reménység, Rod Stewart énekelt és herflizett, valamint egy érdekes arcú és még izgalmasabb hangú lány: Julie Driscoll. A „beavatottak” ebből már azt is kitalálhatják, hogy az orgonista Brian Auger volt – vagyis itt volt a Trinity „magja”. Hogy miért merült ez a csapat mégis a feledés homályába? Mert a Creammel ellentétben soha nem készült lemezük ezen a néven, bár Baldry abból a korszakból éppen a velük készült Looking At Long John című albumát szerette a legjobban.


A szelíd, nyakkendő nélkül szinte soha meg nem jelenő John még azzal is büszkélkedhetett, hogy az ő védőszárnyai alatt tette meg első lépéseit a zenében egy Reg Dwight nevű zongorista, aki később Elton John néven egész más irányba ment. Emlékezetes munkája volt még a Wait For Me (1968), az It Isn,t Easy (1971),  és az Everybody Stops For Tea (1972), amelynek Rod Stewart volt a producere, borítóját pedig Ron Wood (akkor még Faces, később Rolling Stones) rajzolta.


A blues-hullám (ma már tudjuk, ideiglenes) lecsendesedésével Baldry egyre jobban kiesett a látókörből, bár fáradhatatlanul játszotta tovább a zenét, amire feltette életét. A 80-as évek elején Kanadában telepedett le, és próbált minél jobban visszatérni a gyökerekhez. Utolsó két munkája az akusztikus blues dicsérete: a Long John Baldry Trio (2000) felvétele egy évvel korábban a hamburgi Downtown klubban készült, míg a Remembering Leadbelly (2002) bezárta a kört: a Good Morning Blues című dal első 30 másodpercét élete első, 17 évesen készült felvételéből vette át.





 
 
[ 2479 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
x