HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2017-09-21
Címlap / Kultúra / Az Egészet keresem, a harmóniát

Az Egészet keresem, a harmóniát

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2017-09-21

Tűzoltó leszel, katona, vadakat terelő juhász - így biztatta kis Balázst nyugodt alvásra az édesanyja, de bizonyára nem úgy gondolta, hogy nagy Balázs majd mind a három lesz egyszerre. Légrádi Gergely gyakorló jogász, egyetemen oktat és ugyanakkor tehetséges író, s miközben azt gondolnánk, hogy mindegyik egyenként teljes embert kíván, ő vallja, hogy a tevékenységei nemhogy összehangolhatók, hanem még némi rokonság is felfedezhető köztük. A közelmúltban megjelent novelláskötete, amelynek címe Szemben, közel ötven rövid etüd-novellát tartalmaz, mind pontosak, szikárak, lényegre törőek.  

 

Sokan kamaszkorukban kezdenek írni, próbálgatják szárnyaikat, vajon tudnak-e repülni. Nálad hogyan kezdődött, mióta írsz? Szintén a kamaszkori változások ihlettek meg?

Igen is, meg nem is. Nagyon hamar közeli kapcsolatba kerültem sokféle szöveggel, mivel a Magyar Rádió Gyerekstúdiójának aktív tagja voltam harmadikos koromtól fogva több mint tíz évig. Rengeteg időt töltöttünk színészek, rendezők, dramaturgok között, miközben számos szöveget értelmeztünk, dolgoztunk fel, drámákat elemeztünk minden szombaton. Hozzáteszem, akkor még eszembe se jutott, hogy magam is írjak. Sokkal inkább lettem volna színész, mint író.



Csak jóval később, a kilencvenes évek közepén, egyetemista koromban éreztem késztetést arra, hogy írással is kifejezzem magam. Színházi kritikákat írtam, úti beszámolókat. Az első esszéregényem, a 2007-ben megjelent Titokfa óta azonban az életem szerves része az írás. Ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy megfogalmazzam, azt, ami nem hagy nyugodni, és törekszem arra, hogy a feltoluló gondolataimat struktúrába rendezzem, előre megkomponált íve legyen a szövegeknek: kirajzolódjon az út, az entré-tól a megérkezésig. Persze, rögtön hozzá is teszem, hogy ez az „ellenállhatatlan késztetés” nagyon jó dolog ám: szeretek írás közben lenni.

Aki jogász, két dolgot csinál állandóan: tárgyal és ír. Esetleg még utánaolvas a jogeseteknek. Az ember azt gondolná, estére már nem akar számítógépet látni. Hogyan érint ez téged? 

Nem látok ellentmondást a magam részéről, inkább úgy érzem, hogy a hivatásaim rokonok, vagy ha úgy tetszik, kiegészítik egymást. Az ókori retorika szerint például az élet nagy „színpadai” között - a színház, a katedra és a szószék mellett - a bírósági tárgyalás is szerepel. Mind a négy nagy színpadon a középponti helyet a szöveg és annak előadása tölti be, és minél jobban ismerjük a nyelvet, annak rétegeit, az áthallásokat, annál komplexebben és sokszínűbben tudjuk kifejezni a gondolatainkat is. Én pedig valósággal lubickolok ebben a sokszínűségben! Azt azért mindenesetre szögezzük le, hogy általában a kommunikációs készségnek vajmi kevés köze van az írói képességekhez. A legnagyobb íróink többnyire nem voltak az élő beszéd nagymesterei. Mások viszont interjúikban is olyan pontosan, összeszedetten és logikusan mutatkoztak meg, mint az írásaikban. Ezt nagyon szeretném én is elsajátítani…
Vagy nézzük a dolog egy másik aspektusát: Murakami [japán kortárs regényíró – a szerk.], aki kitűnő regényeket ír az anyanyelvén, de elő is ad a világ különböző egyetemein, nem szeret japánul előadást tartani. Azt mondja, az anyanyelvén olyan sok gondolat jut eszébe, hogy nehezen tudja őket kordában tartani, míg angolul, amely nyelven szintén kiválóan beszél, de nem az anyanyelve, már sokkal összeszedettebb, ha egy keretek közé szorított, élő beszédes előadásról van szó. Milyen érdekes, nem igaz?

Egyáltalán: mikor írsz? Munka, család mellett hogy jut időd az elmélyülésre?

Onnan lopok időt az írásra, ahonnan csak tudok. Komolyra fordítva a szót, este, éjjel írok a legtöbbet, illetve hétvégén találok még időt a szövegekre. Egyébként pedig, Háy János szavaival élve, az író mindig ír, akkor is, amikor ez éppen nem látszik rajta. Azt hiszem, ez velem is így van. Írok, írásról gondolkodom, amikor megyek az utcán, ahogy a fények, az illatok, a hangok érnek el hozzám, most is, ahogy beszélgetünk, a fejemben a gondolatok össze-összeállnak, amelyeket aztán lejegyzek, hogy el ne felejtsem. Amikor a gép elé ülök, akkor már tudom, hogy miről akarok írni, milyen látószögből, milyen megközelítéssel.



Mi váltotta ki ezeket a fanyar hangvételű, kicsit pesszimista írásokat?

Bármi elindíthat egy ötletet, amelyből aztán később novella vagy kisregény lesz. Például az Appassionata című írás úgy születetett, hogy a kisfiam odaült a zongorához, de nem ütötte le a billentyűket, csak mozgatta a kis kezeit felettük.

Appassionata

Már hajnalban felkelt. A többiek még aludtak. Ilyenkor nem zongorázhatott. Csak lézengett. Azért, kicsim, mert a többiek felébrednének a zajra. Oldalvást zúdultak be a szobába a reggeli fények. De hiszen ezek hangok és futamok nem is zaj! Lenyűgözte a látvány. Szemével követte a fénycsíkokat. Odaült a pianínóhoz. Kezét óvatosan a fekete-fehér sereg fölé helyezte. Az ujjai némán siklottak a klaviatúrán. Csak körmeinek halk kocogása hallatszott, ahogy finoman hozzá-hozzáért a billentyűkhöz. Lehunyta a szemét.

Kilépett a függöny takarásából. A lakkcipőjét hallgatta, ahogy a zongoraszékig kopogtak. Felemelkedtek a frakk szárnyai. Leült a zongorához. A közönség elcsöndesedett. Jobb kezével állított a zongoraszék magasságán. A nézőtéri fények halványodni kezdtek. Mintha csak erre várt volna, leszegte a fejét. A hallgatóság feszülten figyelt. Mély levegőt vett. Mindenki az első hangra várt. Kezeit a billentyűk fölé helyezte. A világosító felhúzta a színpadi fényt. Billentésre emelte az ujjait. Vibráltak a porszemek a fénynyalábban. Lehunyta a szemét.

Az a néhány ember, aki a kávéházban üldögélt, tudomást sem vett róla. Cigarettára gyújtott. A vendégek beszélgettek és kávéjukat kavargatták. Komótosan odalépett a pianínó mellé. A mennyezetre szerelt lámpák halvány fényt adtak. A  zakó zsebéből elővette a napszemüvegét. Lomhán gomolygott a füst az asztalok felett. Hosszan igazgatta azt orrán. A főpincért fizetni hívták. Bemelegítette az ujjait, és jobb lábát a pedálok fölé helyezte. A cigaretta csonkja a szája szegletében figyelt. A billentyűk felé nyúlt. Lehunyta a szemét.

Nem tudott elaludni. Ilyenkor zongorázni kezdett. Régi dallamokat játszott el. Ahogy még otthon tanulta, kisgyerekként. Úgy képzelte, mindenki őt fogja hallgatni. Csend volt. Szomorú, kilátástalan csend. A kültéri éjjeli lámpások fénye alig szűrődött be. Senki sem mocorgott. Valaki a szívverését számolta. Ő az oldalán feküdt. Mások a múltban találtak menedéket. Úgy érezte, itt a pillanat. Most már mindeni rá figyel. Kezeit a billentyűk fölé helyezte. Egyszerre remegett meg csontig soványodott teste és a zongora. Csak úgy záporoztak a futamok. Azon az éjen senki nem aludt a lágerben.

Vagy máskor, egy zeneszámot hallgatva támadt az az ötletem, hogy mi lenne, ha egy bomba robbanása előtti és a közvetlen azt követő képet írnám le? A novella valójában két kimerevített képet mutatna be, és így mesélné el a szereplők történetét. Ebből lett a Zöld furgon című írás.
Hogy fanyarok az írásaim, azt vállalom, de pesszimistának nem nevezném őket. Inkább azt mondanám, hogy megállok ott, ahol más ebben a rohanó világban csak továbbsiet, oda se pillant, vagy éppen félrefordítja a fejét. Megállok, elgondolkodom, és kérdéseket teszek fel magamnak. Olyan kérdéseket, amelyeket nem szokás. A megélhetés szüksége és a felgyorsult világunkhoz való alkalmazkodás azt verte belénk, hogy szinte gépiesen tegyünk a dolgainkat. És azt a reflexet, hogy ez velünk úgyse történik meg, ez nem miénk, ez a „más” baja, élete, tragédiája. Nem veszünk tudomást az elmúlásról sem. Nem adunk időt a feldolgozásra. A régiek még rászánták az időt, hogy elbúcsúztassák, aki elment, és közben a fájdalmukat is kimondták és elsiratták. Amikor ezekről a mindannyiunkat érintő kérdésekről elgondolkodom, és írok róluk, akkor abban bizony van kegyetlen, fájdalmas és gyomorszájon vágó is.

Vallomás I.

Azon se csodálkoztam volna, ha tömegsírba lökik. A zsiványok mellé. Kikérték a testét. Megkapták. Ám legyen, vigyék. Korában sem avatkoztam be. Miért pont ekkor tettem volna? Eltemették. Péntek este volt. Sok minden történt azokban a hetekben. Túl sok. Voltam úgy, hogy eddig, ne tovább. Hogy nincs értelme az egésznek. Vártam. Hátha észhez tér valaki a tanítványok közül. Aztán mégis hagytam. Nem azért küldtem, hogy én állítsam meg.

Nehezen aludtam el, későn keltem. Szombat volt. Próbáltam nem gondolni vele. Nem odanézni. Ittam egész nap.

Forgolódtam az ágyban. Az én fiam. Megtette. Én vagyok az oka. Magára hagytam. Felelőtlenség volt. Az emberekre hagytam. Bedarálták. Én tettem. Nem az emberek. Én hagytam, hogy bedarálják. Vasárnap hajnal volt. Mindenki őt akarta. A rómaiak, a tanítványok. Mindenki. Kétségbeesésemben hoztam ki. Akkor már én is őt akartam, magam mellett. Hol kellett volna közbelépnem? És mikor? A Golgotán? Vagy korábban?

Mégis mit kellett volna tennem?


Talán ezt láthatják egyesek pesszimistának. Mindenesetre az biztos, hogy nem keresem a happy endet, különösen ott, ahol nincs.

De a humánum is megmutatkozik a novelláidban.

Igen, ezzel egyetértek, illetve kiegészíteném azzal, hogy az egészet keresem, a harmóniát, amitől az élet kiteljesedhet. Azt, hogy az út során ebből nekünk mi adatik, adathat meg ezen a földön. A honnan-hová kérdéskör izgat, ez visszatérő elem az írásaimban. Mint ahogy az is, hogy a világunk határai átjárhatóak-e, és ha igen, akkor miért ne lennének azok oda és vissza egyaránt? És miért ne válaszolhatna a Jóisten néhány megkerülhetetlen kérdésre úgy, mint egy esendő, gyarló hús-vér ember?

Vallomás II.
 

Többször nekikezdtem.

Ő nem hozta szóba, soha.

Azóta sem beszéltük meg.

Hadd térjek vissza a megállás képességéhez, illetve annak hiányához. Annyira felgyorsultunk, hogy körülnézni sincs időnk, így pedig nem maradnak meg az emlékezetünkben a visszatekintésre érdemes pillanatok. Arra törekszem, hogy a novellákat az olvasók továbbgondolják, a szövegek egyes képei, gondolatai átjárják, megállítsák őket. Ezért nem is bánom, sőt, inkább örülök neki, ha az írásaimból csak kettőt-hármat olvasnak el egyszerre, aztán leteszik, és csak kis idő múltán veszik elő újra a könyvet. Kell idő ahhoz, hogy az ember megtalálja a kapcsolatot a szöveg és önmaga, a saját sorsa között, lefordítsa a saját életére, nyelvére, hogy aztán akarva-akaratlanul úgy vigye tovább, hogy az hozzátegyen az életéhez.


A te novellád…

Ahogy vesszük, szerintem akkor az már az olvasóé is, hiszen összekapcsolódott vele, benne él tovább. Így már akár tekinthetjük az ő az novellájának is…
Van egyébként egy kezdeményezésem, kíváncsian figyelem az alakulását: a szerzői facebook oldalamon időről-időre, úgy háromhetente megjelenik egy még sehol sem közölt rövid novella, vele együtt egy-egy grafika Ordódi Tamás képzőművésztől, aki a Szemben című kötetet illusztrálta. Szintén még sehol nem közölt grafikák ezek, kifejezetten az aktuális novellához. 1 írás - 1 kép - 3 perc - jössz? Vajon kialakul egy közösség, amelyik képes megállni három percre, kiszállni a mókuskerékből, és az irodalom, a képzőművészet segítségével elmerengeni az élet egyes fontosabb kérdésein? Vagy csak hátrébb lépni, és úgy nézni a tükörbe?

Vallomás III.


Ha az emberek nem is, én megváltoztam.

És megint a megállás, megpihenés képességénél tartunk, hiszen élhetjük akár hibákkal, nehézségekkel terhelten is az életünket, de ha fordítunk időt arra, hogy feldolgozzuk a velünk történteket, akkor legalább megadjuk az esélyt magunknak arra, hogy holnap reggeltől már máshogy tegyünk és máshogy éljünk. És arra, hogy elkerüljük a legfájóbbat: azt, hogy az életünk során bármikor úgy érezzük, hogy valójában addig semmi érdemleges nem történt velünk, de ha mégis, akkor nem emlékszünk rá... A most elkészült kisregényem többek között erről szól: nincs idő, hogy a dolgok hassanak ránk, a pillanat megélése helyett csak robogunk előre, amelynek egyenes következménye, hogy pont a következményekbe nem gondolunk bele, mert nincs idő, lassan már igény se a strukturált gondolkodásra – csak akkor, amikor már esetleg tragikusan késő.
Remélem, őszre már az olvasók is a kezükbe vehetik ezt a novellákhoz képest hosszabb lélegzetvételű írást.

Már beszéltünk a könyveidről, a facebookos kezdeményezésedről, az irodalom és a képzőművészet kapcsolódásáról, de úgy tudom, részt veszel még valamiben, ami a történelem iránt érdeklődőket hozhatja lázba.

Az első alkalom az életemben, hogy felkérésre írtam novellákat.  Az 56-os forradalom 60. évfordulójára készült egy izgalmas telefonos applikáció, a Budapp, amelynek segítségével a világ legtávolabbi pontjáról is eljuthatunk a forradalom 13 kiemelt budapesti helyszínére. A többi érdekesség között minden helyszínhez kapcsolódik egy-egy rövid próza is: annak lenyomata, ahogy engem inspiráltak az ott történtek. Eleinte ugyan kicsit idegenkedtem a gondolattól, hogy történelmi összefoglalók alapján írjak novellákat, de aztán azt hiszem, ráéreztem a feladat ízére, és most már nagyon örülök, hogy részt vehettem ebben a projektben, amelynek külön érdeme, hogy élményszerűvé teszi a történelmet, hiszen nemcsak a tényekkel, de az események képeivel, hanganyaggal, és azok ihlette irodalmi szövegekkel is találkozhatnak az érdeklődők. Zárjuk ezek közül eggyel az interjút!

4. Práter utca

Felemelkedik a kéz, hátralendül, majd hatalmas erővel előre, a molotov koktél száll a tér felett, majd becsapódik a tank lánctalpa és hasa közé.
Lángba borul a tank.
Az orosz katonák fejvesztve menekülnek a T-54-es szűk nyílásából.
Lövések dördülnek.
A katonák nem érik el a fedezéket.

- - - - -

Felemelkedik a kéz, hátralendül, majd hatalmas erővel előre, lövés dördül, a test megrándul, és hátra hanyatlik.
Lángba borul a búvóhely.
Az ellenállók fejvesztve menekülnek.
Lövések dördülnek.
Az ellenállók nem érik el a fedezéket.








 
 
[2365]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


titkosrandi fej

éves
 
fotó




Tagok: Túl az 1 millión, Fotóval: 331.689


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 


/img/hirdetes/everness-INY-300x250.gif
 


 

ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x