Ne füstölj a játszótéren!
Címlap / Őrület / Ne füstölj a játszótéren!

Ne füstölj a játszótéren!

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-04-07

A kormány nem adja fel a dohányosok és a dohányzás ellen folytatott boszorkányüldözést. Újabb helyeken akarja megtiltani a cigarettázást.  

 

A játszótereken, a vidámparkokban az Állatkertben, és más olyan helyeken akarják teljesen betiltani a dohányzást, amit gyermekek látogatnak. Ez a törekvés önmagában helyes is, bár már-már túlzónak tűnik az a boszorkányüldözés amit a dohányosok ellen folytatnak. A dohányzás a betegségek - különösen a rákos megbetegedések - kórelőzményében a toplistát vezető szenvedélybetegsét. Mint ilyet, érdemes és szükséges is korlátozni, veszélyeire felhívni a figyelmet. Azonban az ember alaptermszete olyan, hogy mindig a tiltott dolgokat kívánja, s így a túlzott tiltások éppen - talán nem is véletlenül? - éppen az ellenkező hatást érik el.

A kamasz lázad a világ ellen, életkori sajátossága, hogy a törvényeket és rendeleteket, szülői utasításokat ne tartsa meg. A törzsi szokások között sok helyen a felnőtté avatás egyik rituáléja volt a pipa elszívása, a dohányzás élvezetébe való bevezetés. igaz ezekben a törzsekben a dohányzás rituáléja más célt szolgált mint a mai társadalmakban, de a dohányzás attól még dohányzás volt. A mai fiatalokban is él ez a fajta "fenőtté avató" rítus, a dohányzással kapcsolatba. Ha tehát a kamaszodó, felnőtté váló ifjakat akarjuk nagy számban rávenni a dohányzásra, akkor mi sem könnyebb ennél! Rendelettel kell megtiltani, hogy cigarettát vegyenek, és kiváló eredményt érhetünk el a dohánytermékek eladási listáján, bár papíron a törvény szerint egy gyermek sem vásárolt ilyen terméket, s a dohánygyártók lelke tiszta marad ...csak a kezük lesz kissé dohányszagú...

A dohányzás ekkora mértékű tiltása valószínűleg inkább még nagyobb mérvű dohányzási hullámhoz, és a dohányzás miatti bűntudat keltés még nagyobb számú megbetegedéshez vezet majd. Hiszen a dohánytermékek zacskóira rá van írva, hogy ezzel az élvezőjük károsítja egészségét, és ez a tiltás olyan mélyen beleül az agyakba, hogy aki egyébként nem betegedett volna meg, ettől garantáltan utoléri a végzet. Úgy is mondhatnénk, hogy belebeszéljük a rákot a dohányos hasába. S nem is járunk messzi az igazságtól.

HarmoNet






 
 
[ 870 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x