Anyahibáztatók kora - te nem unod?
hirdetés
Címlap / Psziché / Anyahibáztatók kora - te nem unod?

Anyahibáztatók kora - te nem unod?

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-10-31

Én nagyon! Valamikor a freudi időszakban indult az anyák hibáztatása és mostanára látszik tetőzni. A társadalom - beleértve téged is - úgy viselkedik, mintha a politikai helyzettől kezdve a túlzott telefonhasználaton át a kései szobatisztaságon keresztül a hülye férfiakig mindenért, de mindenért az anyák lennének a hibásak.  


Rendezvénynaptár
 Anyák napja felé közelgünk, amikor egy egész napig töményen negédes giccs- és virágözön fogadja az édesanyákat. Műszeretet, társadalmilag szentesítve. De a hétköznapokon az anyák főleg hibásak. 

  • Történik valami egy gyerekkel – kizárólag az anyja a hibás. 
  • Látnak egy anyát, aki egy mobilt nyomkod – hibás, mert nem foglalkozik 0-24 órában a gyerekkel. 
  • Találunk egy hülye pasast, aki szentül hiszi, hogy a vasalt ing a szekrényben terem, a zoknikat pedig a húsvégi nyúl tojja, szépen összepárosítva a zoknis fiókba. Nos természetesen az anyja a hibás, mert hülyén nevelte. 
  • Bárkinek lelki baja van – az anyja a hibás, mert rosszul szerette. 
  • Kitör egy háború – biztos a diktátor felesége/anyja a hibás. 
Álljunk meg egy szóra …  Tényleg mindig, csak és kizárólag az anya a hibás? Ha valaki anya lesz, akkor máris nyakába kapja a világ terhét, és ha beledöglik háromszor, akkor se lesz jó amit csinál, bárhogy is csinálja? Nem kéne egy kicsit ezen elgondolkodni, és abbahagyni végre az anyahibáztatást? És megkeresni azokat a pontokat, amik indokolják azt, amit ő csinál? Esetleg, hovatovább, mindezek által és egyáltalán SEGÍTENI neki hülye kritizálás helyett, vagy legalább megérteni? Az anya a modern világ Krisztusa, akinek a válla mindent elbír, még akkor is, ha nem? 
 

(Fotó: Pixabay) 


A te anyád hogy van?
 
 

Az enyém kösz jól. De vegyük máris ezt az anyázós káromkodást. Divat lett egymás anyját szidni. Pár évtizede egy kiadós anyázásért legalábbis a markodba számolhattad a fogaidat, örülve, ha megáll 32 előtt. Szóval inkább eszedbe se jutott anyázni. Elég gazdag a nyelv, találtál más szitkozódási módot, ha arra volt igényed. Ma, mintha anyázni amolyan trendi volna. Az anyák szidhatók. Az anyák hibásak. Az anyák bármennyire is igyekeznek a saját tudásuk szerint, nem jók. 
 

Szállj le anyámról! 
 

Az egész kaland valahol ott indult, amikor a XX. század elején a pszichológusok elkezdtek beszélni arról, hogy a gyerek számára milyen fontos az anyai minta, és hogy az anya szerepe mennyire meghatározó az életben. Ez aztán annyira bement a köztudatba, hogy mára elértünk oda, hogy ezt mindenki elfogadja, ismeri. Mert ez egy igazság. Egy népszerű és a társadalmi szinten meglehetősen kitekert igazság. Az anyahibáztatás képlete nem ennyire egyszerű. 
Mi van akkor, ha egyazon anya több gyereket nevel? Olyan, hogy a testvérek totál egyforma módon sérülnek az anya-gyerek viszonyban, nem létezhet. Ez ugyanis egy kettős játék (legalább) – az életben rengeteg hatás ér bennünket. Már a születés intimitása sem az anyától függ, medikalizált körülmények közt érkezünk meg erre a világra. Az első hetekben is számos egyéb hatás ér bennünket. Messze nem csak az anya hat ránk – bár kétségtelen, hogy az ő felelőssége a legnagyobb és legerősebb. 
 
És bár fontos az anya szerepe a gyerek fejlődésében, de a társadalomban az anya szerepe, megbecsültsége még fontosabb. Mert az anya akkor tud jó anya lenni, ha elismerik, megbecsülik és támogatják. Nem, nem CSOK-kal, meg nemzeti hősanya lózungokkal, hanem a hétköznapok során. Ezek a látszólagos segítségek csak az elvárások terhét növelik. Sokkal nagyobb előny, ha támogatást kap a gyerekei nevelésében. Ha segítenek neki jó anyává válni, nem összeroppanni. Ha nem várja el tőle a játszótéri közönségtől kezdve busz utasain át a boltos nénin keresztül az anyósáig mindenki, hogy valamiféle soha meg nem ismerhető elvárásrendszer szerint ő jó anya legyen. És ha nem felel meg ennek az ismeretlen (egyébként nem létező!) szabályrendszernek, akkor máris égető billog van a homlokán: Szaranya!
 

Szaranya 
 

Mindenki szaranya valaki szemében. Én is, te is, a te anyád is, az én anyám is. Mert az anyaságban nincsen etalon. Mi mind, te is, én is és ők is hozzájárulunk egy társadalmi szintű szaranya kultuszhoz. Egészen addig nézők és főszereplők is vagyunk benne, míg 
- meg akarunk felelni a külső elvárásoknak 
- elvárásokat támaszunk mások anyaságával szemben. 
Amíg mi magunk bőszen kritizáljuk a homokozó széléről – és itt értsd a homokozót tágabb értelemben, egy társadalmi játszótér homokozójaként is – a többi anyát, akik valamiért mások mint mi, addig ezt a tüzet magunk tápláljuk saját magunk alatt, és sírunk, hogy éget.


(Fotó: Pixabay) 
 

Mintaanya 
 

Létezik egy XIX. századi regényekből ismert, ideális anyakép, amit ma, a XXI. században kicsit fura elvárni, hiszen a világ többször hatalmasat fordult azóta. Mégis, mintha kötelező olvasmányaink anyaképét idealizálná a társadalom. A sokgyerekes, önfeladó, karrierjét a család alá rendelő, mindent eltűrő, a gyerekeket mindig és mindenekfelett maga fölé rendelő anya, aki igénytelenségében is mindig mégis tiszta és rendezett. Aki egy olcsó szappannal megoldja a testápolást, így is vonzó, mert a kedvesség azzá teszi (vajon honnan meríti az erőt a kedvességhez ennyi szipolyozás után?). Aki nem öltözik túl hivalkodón, aki a gyerekeit erején felül is segíti. Aki maga mos és főz – (lucsok holtja, szájíze mint a főzelék). Aki megbékél a tisztes szegénységgel, de legalább jól bánik a cselédekkel. Aki jó asszony, mindent megbocsát és a köténye mindent eltakar. Akinek a férje és gyereke legfeljebb ha besegít, de saját feladata a háztartással csak neki van. Akinek becsületét az adja, ha van mosógépe pláne mosogatógépe, a luxus netovábbjaként pedig robotporszívója. Szigorúan személyes, birtokos viszonyban. 
Ehhez képest a mai nők nem pont ilyen családot képzelnek. Még az sem, aki sok gyerekre vágyódik és az anyaságot tartja hivatásának. 
 

Az elfogadás kora 
 

Az anyák sokfélék, ahogy a gyerekeik is. Van, aki jobb benne, és van, aki vért izzad. Van, aki szeretne sok gyereket, és van, aki nem. Van, akinek jó természetű, kellemes gyerek jutott és van, akinek egy igazi hídrobbantó született a családjába. Van, akit hagy aludni a gyerek, és van, akit évekig nem. Van, aki jól kijön a gyerekkel, és van, akinek nagyon nehéz vele szót érteni. És ahogy minden gyerek más, minden anya is más, minden gyerekkel. Ami nála működik, nálad nem biztos, és fordítva is igaz. 
 
Az volna a jó, ha az anyákat elkezdenénk elfogadni. Elismerni a jóra való törekvéseiket. Legalább mi, nők, egymást. Ha a túlzott terhek helyett oszlatnánk egymásét. Ha oda nyúlnánk, ahol a másiknak nehéz, ha nem kritizálnánk azt, akinek máshogy nehéz, mint nekünk. Társadalmi szinten egyedül az anyák képesek arra, hogy ezt az össznépi, nyomasztó terhet visszategyék oda, ahová való. Már ma is el lehet kezdeni. Jó szóval, türelemmel, elfogadással. Egyáltalán nem nehezebb, mint kritizálni, és csak szándék dolga, hogy megtesszük-e.
 
Te megteszed? 
 



 
 
[ 5840 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
x