Ne csak borozzunk, Gasztro Randizzunk is Egerben!
Címlap / Ajánló / Ne csak borozzunk, Gasztro Randizzunk is Egerben!

>

Ne csak borozzunk, Gasztro Randizzunk is Egerben!

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-05-20

A 2015-ben útjára indított Gasztro Randi eseménysorozat második vidéki állomása, október 19-én Egerben lesz. A Balatonszárszói randin több, mint 20 termelő és étterem között indulhatott el a párbeszéd és alakulhatott ki beszállítói együttműködés.  

Míg a Balatonnál Csapody Balázs, a Pannon Gasztronómiai Akadémia egyik alapítója volt a gasztrohősök segítségére, Egerben a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával működnek majd együtt.

 
 
Az eddigi sikeres randiknak köszönhetően már több étterem vendégei kóstolhatták meg a séfek termelői alapanyagokkal tarkított kreálmányait és tapasztalhatták meg, hogy mennyivel ízletesebb a helyi, szezonális termékekkel készített étel. A szokásos élelmiszerek mellett, ahogy már megszokhatták a résztvevők különböző, a vendéglátóiparban használt környezetbarát termékek gyártóival és forgalmazóival is találkozhatnak az érdeklődők.
 
Az ez évi budapesti és balatoni randik újdonsága egy tapasztalatcserével egybekötött beszélgetés volt, amelyen a termelők és vendéglátóhelyek egy-egy képviselőjével, valamint a résztvevő közönséggel próbálnak meg fényt deríteni és megoldást találni a helyi beszerzés előnyeire és hátrányaira, nem lesz ez másképp az egri rendezvényen sem.
“A helyi, szezonális alapanyagok tányérra kerülését azért tartjuk fontosnak, mert így sokkal frissebb   és egészségesebb ételeket fogyaszthatnak a vendégek. A helyi beszerzéssel az éttermek nem csak a lokális gazdaságot és termelőket, de a környezetet is támogatják, hiszen több ezer kilométer helyett csak 50-70 kilométert tesz meg az étel, ezzel csökkentve a szén-dioxid kibocsátást. Nagyon örülünk, hogy egyre több vendéglátóhely képviselője tartja ezt fontosnak, és reméljük, hogy Eger környékéről is sok érdeklődővel találkozhatunk október 19-én.” - mondta Szabó Eszter a Felelős Gasztrohős
Alapítvány projekt koordinátora.
 
 
További információk:
VIGHNÉ BOÓC JUDIT
fenntartható vendéglátóhely szakértő
 
+36 30 413 73 28 /30 530 8982
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 1149 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x