Ken Hensley szülinapi bulija az A38 Hajón
Címlap / Boldog szülinapot / Ken Hensley szülinapi bulija az A38 Hajón

Ken Hensley szülinapi bulija az A38 Hajón

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-08-19

Tulajdonképpen ennek is felfoghatjuk az egykori Uriah Heep alapítójának és Hammond orgona mágusának szeptember 2-i budapesti koncertjét, hiszen Ken Hensley augusztus 24-én ünnepli 64. születésnapját. Remélem, méltó ünneplésben részesítjük! 

Londonban született 1945-ben, de 10 évesen szüleivel, három fivérével és húgával Stevenage-be költöztek. Hensley 12 éves korában kezdett egy kézikönyvből gitározni tanulni, és később is mindig nagy kiváltságnak érezte, ha gitározhat. Csak később váltott át az orgonára, amikor, több kamaszkori próbálkozás után (The Mentmore Pen Factory, The Blue Notes, Ken And The Cousins, Kit And The Saracens), 1965-ben megalakította a The Gods nevű együttest. Volt ugyanis a bandában egy fiú, aki jobban kezelte a gitárt, mint ő: Mick Taylornak hívták.

Bár a The Gods nem írt rock-történelmet, azért érdemes megemlíteni, hogy egy időben itt basszusozott és énekelt Greg Lake, és már itt együtt dolgozott Hensley Paul Newtonnal, a Heep első basszusgitárosával és Lee Kerslake-kel, a banda dobosával, sőt, megfordult itt John Glascock is, aki a 70-es évek második felében a Jethro Tull basszerosa volt. A zenekar 1968-ban feloszlott, Hensley megalakította Toe Fatet, de 1969 karácsonyán Newton felhívta volt társát, hogy egyesítsék ismét erőiket a Spice bandában. Csatlakozott hozzájuk Mick Box gitáros, David Byron énekes, a dobos pedig az a Nigel Olsson lett, aki évtizedek óta Elton John bandájában játszik. Ez az ötösfogat már Uriah Heep néven vette fel első lemezét 1970 elején a Bronze Records-nál.

A sokkoló borító – pókhálóban fuldokló arc – az öthangú vokállal remekül ellenpontozott kemény, ám dallamos rockot takart. A Very ’Eavy, Very ’Umble című album hatalmas sikert aratott a közönség körében, a kritika viszont a sárba taposta. Akadt olyan brit műítész, aki megígérte: felköti magát, ha a Heep sikere tartós lesz. Reméljük, a kritikus nem váltotta be ígéretét….Ezen a még kissé eklektikus albumon hallható mindjárt az elején a Gypsy, amely Hensley félelmetesen vad orgonaszólójára épül, és a Keep On Tryin’, amelyben viszont Box engedi el a bolondot egy több hangulat, és ritmusváltással operáló darabban.


1971 jelentette a Heep pályájának azóta is utánozhatatlan csúcsát: egy év, két remekmű, a Salisbury és a Look At Yourself. Az elsőn, amelynek harckocsis borítóját megváltoztatták az akkor háborús sebeit nyalogató amerikai közönség számára, a 16 perces, nagyzenekari szvit mellett a vokál-kavalkádos Bird of Prey, a Hensley jazz-es orgonabetétjével színesített lírai The Park, és a nagy sláger, a Lady’s In Black marad különösen emlékezetes. Ken ez utóbbinak, amelyet nálunk a katonaviselt 40/50-esek még pacifista dalként ismerhetnek „Míg laktanyában ébredünk…” kezdetű magyar szöveggel, nemcsak szerzője, hanem szólóénekese is. A lemezen Byron végleg a nagy rock-énekesek legjobbjai közé verekedte magát, míg Box a wah-wah pedálos gitárszólókból tette le mestervizsgáját. A dobosuk mellesleg itt Keith Baker volt, akit a Bakerloo nevű, rövid életű, Clem Clemsonnal felálló bandából csábítottak át.

A Look At Yourselfen a címadó, óriási lendületű dal mellett olyan gyöngyszemek voltak, mint nagyívű July Morning – az elsőben az Osibisa tagjai ütőztek, a másodikban Manfred Mann duettezett Hensley-vel szintetizátoron – a kísérteties Shadows of Grief, vagy a Hensley slide-gitár őrülete, a Tears In My Eyes.  Az igazi Heep-aranykor – már Gary Thain basszerossal és Lee Kerslake dobossal – még két évig tartott: a Demons And Wizardson és a Magician’s Birthday-en még van néhány remekül sikerült dal (The Wizard, Traveller In Time, Easy Livin’, illetve Sunrise, Sweet Lorraine), de már akadnak üresjáratok. Az 1973-as birminghami koncert dupla lemeze, amely a „live” műfaj leghatásosabbjai közé tartozik, egy remek korszak lezárását jelentette.

Közben egyre inkább kiéleződtek az ellentétek a zenekaron belül: Byront alkoholizmusa távolította el a többiektől és 1976-ban kiszállt. Még kilenc évig élt, de a csúcsra már nem tudott egyedül visszakapaszkodni – a rock egyik legnagyobb vesztesége….Thain keze áramütés következtében megbénult, (ő már 1975-ben távozott az élők sorából), és ezzel megindult a jövés-menés a Heepben, miközben az együttes zenéje egyre inkább kommercializálódott. Hensley végül 1980-ban unta meg az egy helyben tipródást, és bízta rá Mick Box-ra a banda vezetését, amelyet a gitáros, becsületére legyen mondva, a mai napig lelkesen teljesít.

Hensley, aki már 1973-ban készített egy nagyszerű, akusztikus hangokkal teli szólólemezt Proud Words On A Dusty Shelf címmel, új együttessel próbálkozott, de ezek nem hoztak számára különösebb sikert. Áttette székhelyét az Egyesült Államokba, ott a Blackfoot nevű floridai hard-rock banda tagja lett 1982-ben, két lemezt is készített velük, viszont Byron halálhíre annyira megviselte, hogy évekre visszavonult, St. Louis-ban telepedett le, és csak néha-néha engedett egy-egy kirándulást olyan metálbandáknál, mint a Cinderella, vagy a WASP.
 
1994-ben elveszettnek hitt felvételek kerültek piacra a From Time To Time című albumon, olyan dalok, amelyeket 1971 és 1982 között rögzítettek ünnepeltünk közreműködésével. A korongon szerepel néhány klasszikus Heep-szerzemény korai verziója, olyan művészek előadásában, mint Paul Kosoff és Simon Kirke (mindkettő Free), Boz Burrell (King Crimson/Bad Company), Mick Ralphs (Bad Company), Ian Paice (Deep Purple) és Kenny Jones (The Who).

A 90-es évek végétől ismét mozgásba lendült, nagy feltűnést keltett a Glimpse Of Glory című, „keresztény rock”-albumával, amelyet új zenekarával, a Visible Faith-tel vett fel. 2000 májusában Londonban a 4. Éves Uriah Heep Kongresszuson megszületett a Hensley/Lawton Band ötlete, amelyet megvalósítás követett, sőt, nemcsak egy koncert erejéig, hanem egy turnéra társultak.

John Lawton énekesen kívül, - aki 1979-ben távozott a Uriah Heep-ből – szerepet kapott még az alkalmi bandában Paul Newton (eredetileg a Heep basszerosa), Reuben Kane szólógitáros és Justin Sheford dobos. Ezt a csapatot még egy nagyzenekar is kísérte, amellyel az egyik németországi koncerjükön előadták a kalsszikus szépségű Salisburyt. Újra a régi tempóban dolgozott, de hősünk már Spanyolországban alkotott, sorra jelentek meg a lemezei, a The Last Dance, a The Wizard’s Diary és a Cold Autumn Sunday. 2007 tavaszán piacra dobta a Blood on The Highway albumot, amely tele van világhírességekkel: Tina Turner, Glenn Hughes, Jorn Lande…

Akkor még egyszer, mivel ismétlés a tudás jó édes anyukája: szeptember 2-án este a hard rock és a Hammond orgona szerelmesei számára az A38 Hajó ígérkezik a legtutibb helynek.

Rhythm-and-Love és GL

 

 

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 2304 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x