Joan Baez a folk csalogánya immár 70
Címlap / Boldog szülinapot / Joan Baez a folk csalogánya immár 70

Joan Baez a folk csalogánya immár 70

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-07-04

Gyönyörű, kristálytiszta hang, a nagy elődökhöz híven mély mondanivaló - ez tette Joan Baezt a hatvanas évek meghatározó dalnokává. Azok a harcos évek, amikor hallatta szavát az erőszak, igazságtalanság és elnyomás ellen, elmúltak már, de lemezeivel jelen van ma is. 

New Yorkban született 1941. január 9-én, mexikói vér is került ereibe. Először kávéházakban dermesztette meg a levegőt csodálatos hangjával, 18 évesen a legendás newporti folkfesztiválon aratott hatalmas sikert.

 
Bostoni egyetemi évei alatt beleásta magát a folkzenébe és megtanult gitározni. Első lemeze 1960-ban jelent meg, hamar követte a második majd a koncertalbuma. Aranylemez lett mindegyik, ez a státusz arrafelé mindig sokat ért. Egy nagy rohanás volt a hollófekete hajú, kreol énekesnő élete a hatvanas években, mindenütt ott volt, ahol hallatnia kellett szavát, énekét a jobb világért.

        
S miből lett a cserebogár? Ihletői között találjuk Odetta, Cisco Houston, Woody Guthrie, Pete Seeger, Bob Dylan, Phil Ochs, a Kingston Trio és még sokan másokat – tőlük eredeztethető elkötelezettsége is. Szép számban vett át dalokat a példaképektől, s feldolgozta többek között a Beatles, a Rolling Stones, Paul Simon, Donovan, Leonard Cohen és mások dalait is.

      
A hatvanas évek elején belehabarodott a nagyjából vele együtt induló Bob Dylanbe és 1963-ban Monterey-ben, a folkfesztiválon együtt énekeltek. A Bob Dylanhez fűződő kapcsolatot (Joan Baez részéről mindenképpen) lehetett szerelemnek is nevezni, Dylan részéről kevésbé. Joan Baez gyönyörűen énekelte Dylan szerzeményeit. Leghíresebb feldolgozásai a Blowin’ in the Wind, a With God On Our Side, az A Hard Rain’s A-Gonna Fall, a Don’t Think Twice, It’s Alright, az It’s All Over Now, Baby Blue – rendszeresen szerepeltek koncertjein. Az Any Day Now című 1968-as albuma kizárólag Dylan-szerzeményeket tartalmazott.

 
Rengeteg tradicionális dal szerepelt repertoárján például a The House of The Rising Sun, a Silver Dagger, a Mary Hamilton, az All My Trial, a John Riley, a Farewell Agelina és a We Shall Overcome. Egyik sem porosodott be az elmúlt évtizedekben.
 
Érdekes: Bob Dylan előbb távolodott el a protest songoktól, mint Joan Baez. Az énekesnő a Sweet Sir Galahaddel figyelmeztette „árulására”, Bob a Visions of Johannával válaszolt, Ezzel véget ért a sajátos románc. Ezek a dalok azonban a zene örök értékei maradtak.

Joan Baez - Dylannal ellentétben - fellépett Woodstockban és a Wight-szigeti fesztiválon, valamint másfél évtizeddel később a Live Aiden is.


A háború idején megfordult Vietnamban, 1993-ben felkereste a háború sújtotta Szarajevót, énekelt az Amnesty International több koncertjén is. Felrótták neki, hogy nem tiltakozott elég erőteljesen Franciaország atomrobbantásai ellen a Csendes-óceánon, Akkoriban Joan Baez a zenére figyelt jobban, mint a mondanivalóra. Úgy vélte: számára a 90-es évtized, az önvizsgálat időszaka volt, amit zenei hiányosságainak helyre tételére akart felhasználni. Békemegmozdulásokon gyakran részt vett később is.
 
Régi lemezei rendszeresen megjelennek és keresettek, de olykor új albumokkal rukkol elő. Az új évezredben több új lemeze vagy válogatása jelent meg. Az utóbbi évek sorlemezeit - Dark Chords On Big Guitar (2003), Bowery Songs (2005) és Day After Tonorrow (2008) – elismeréssel fogadta a kritika. Sok dala jutott listákra, de csak a The Night They Drove Old Dixie Down volt első 1971-ben.

 
Magyarországon is fellépett 1997-ben, de valami őrült szervezői ötlet folytán az Emerson Lake and Palmerrel együtt, így aztán az ő fogadtatása jóval alatta maradt a rocker-bandáénak.

A virágok, amelyekről Pete Seeger dalában énekelt, tovatűntek, akárcsak a harcos lány. Azért mindent egybevetve jó, hogy magunk között tudhatjuk a nagy idők tanúját. Tisztességes kora ellenére jól néz ki, s új lemezei bizonyítják, hangjával sincs különösebb baj.


Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 5573 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x