Boldog szülinapot - Harmonet - Horoszkóp -Ezotéria - Jósda-lap17...
Boldog szülinapot
A

„Mélységesen meztelen zenét játsszunk, hogy szeretkezzetek” – e mondatot egy fiatal mexikói származású muzsikus mondta közel 40 évvel ezelőtt, és nemcsak azért, mert akkortájt dívott az univerzális szerelem-kultusz, hanem azért, mert zenéje valóban zsigerekig hatolóan érzéki volt, és az ma is.


Az első vaníliás rock-lebegés

Úgy szólt, mintha a dalokat a sebességük felére lassították volna, vagy pedig úgy, ahogyan "módosult tudatállapotú" emberekben szólalnak meg a hangok. Persze nem ez volt az egyetlen jellemzője a Vanilla Fudge együttes 40 éve megjelent első albumán lévő daloknak...


Sir Macca 65 lett

Már jóval több mint negyven éve ismerte meg a világ a nevét, balkezes gitárjátékát, különleges, átható hangját, akárcsak furcsa, kicsit lefelé álló szemeit, és - ahogyan angol hívei mondják - kisfiús "pudingarcát". Sir Paul McCartney az évtizedek alatt nem sokat változott külsejében, de közben a Beatlesszel és saját jogán is átírta a XX. század második felének zenetörténetét. A Beatles alapító tagja, zeneszerzője, korunk legnagyobb dalköltője június 18-án tölti be 65. életévét.


30 éves Kenny Wayne Shepherd, a blues-rockerek fiatal királya

A blues-rock rajongók örömére, azért vannak néhányan a fiatalabbak között is, akiknek a kezében jó helyre került az a bizonyos stafétabot (ami persze legtöbbször gitár), amelyet a műfaj legendáitól kaptak. Közülük az egyik Kenny Wayne Shepherd gitáros, aki június 12-én ünnepli 30. születésnapját.


Ő az Úrnő, a technika csak cifra szolga

Bár valószínűleg nem tud magyarul – ha célja lenne vele, minden bizonnyal megtanulna -  nyugodt lélekkel parafrazálhatná Adyt, persze nőnembe és jelenidőbe téve: „Én vagyok az Úrnő, a technika csak cifra szolga”.


A billentyűs, aki

Minden idők egyik legnagyobb progresszív bandájában, a Colosseumban sosem törekedett csillogásra, és nem furakodott mások elé, szerényen megbújt az orgonája mögött, mert káprázatos játéka úgy is önmagáért beszél.



Több ezer cikk vár még rád, lapozz!
...
...


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot

 
 




x