Játékok borús napokra
Címlap / Otthon / Játékok borús napokra

Játékok borús napokra

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2021-11-29

A gyerek ilyenkor csak kummog a szoba sarkában, vagy éppen az éppen kéznél lévő szülő zsebében túrkál, hogy a napi internet kávéházra valót megszerezze magának még a nyaralás alatt is? Robbantsuk ki a gép elől, és irány a nappali, vagy a friss levegő! Játsszunk!  

 

Rendezvénynaptár

Játsszunk!

A picikkel könnyebb a dolgunk, ők még bármiben benne vannak. A homokozó, egy jópofa célbadobálás, vagy a felfújt gyerekmedencében való "horgászás" éppen úgy szórakoztatja őket, mint egy memória játék, vagy színkirakó. A lényeg, hogy a szülő velük legyen.

Kamaszok és szülők

A nagyobbacska gyerekek is szívesen játszanak a szülővel, ha az elfoglaltság nem "cikis" vagy "dedós". Már az is előrelépés lehet, ha a befordult kiskamasszal képesek vagyunk kiülni az erkélyre vagy a teraszra és egy táblás játékot játszani. Ne eröltessük a szobában olyan sikeres Aktivityt, ha a gyerek szégyenlős, elképzlehető, hogy nem akar idegenek szeme láttára hülyén mutogatni, nevetség tárgyává válni. Az ő lelkük nagyon érzékeny! Vannak más, fejlesztő játékok, például a scrabble, vagy a betűtorony, vagy bármi olyan társasjáték, ami egy-egy online ismert játékhoz kötődik. 

Nagyon jó kerti játék lehet a lengőteke is, de ehhez egy picit több előkészület, beszerzés szükséges. Ezt is játszhatja együtt minden korosztály, szabályai egyszerűek.A darts is ilyen, mivel a táblát kint és bent is felakaszthatjuk, sőt edzésként akár egyedül is lehet célba dobálni. 

Játszhatunk tétben is!

Nyugodtan kitalálhatunk afféle "téteket" is, hogy ki megy el fagyiért a többieknek, vagy éppen ki moshatja le az autót, ha kisüt a nap. A tét soha ne legyen olyasmi, ami veszteségre bűntet, csak olyasmi, ami a nyerséget jutalmazza. (Például nem lehet tét, hogy hány oldalt kell olvasni a kötlező olvasmányból, ha nyer és ha veszít!) Figyeljünk arra is, hogy a fejlesztés ne legyen kioktató jellegű, vagy eröltetett, ha a gyerek valmit nem tud, ne fitogtassuk fölényünket és néha engedhetünk egy picit az ő javára, de úgy, hogy ebben ne legyenlenézés.



Zsugázás a nagyokkal

A 12-13 évesek már nagyon okosan meg tudják jegyezni a kártyajátékok szabályait. A römi, vagy más hasonló felnőtt játék fejleszti kombinációs készségüket és tényleg egyenrangú partnerei lehetnek a szülőknek, vagy akár más felnőtteknek. A gyerek olyankor nagynak érzi magát, ha egy esti kártyacsatába ő is beszállhat az apuékkal, sőt, ha az alkoholmentes sörből is kap egy kis pohárral, még inkább egyenrangú félnek érzi magát.

Ezzel közelebb kerülhetünk gyerekeinkhez, és a különböző konfliktusok könnyebben megoldhatóvá válnak.




Képforrás: Canva Pro adatbázis.



 
 
[ 4628 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot

 
 




x