Feng shui a konyhában
Címlap / Otthon / Feng shui a konyhában

Feng shui a konyhában

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2023-12-01

Figyelembe venni a feng shui-t a konyhában annyit jelent, mint átadni az energiát a szakács kezéből az ételbe. Amióta az étkezéseinkre nem fordítunk kellő figyelmet, távol kerültünk attól, hogy étkeinkre és étkezéseinkre jobban összpontosítsunk mindennapi rohanásaink közepette.  

Elszaporodtak a rendellenes étkezési szokások, és testünk sem megfelelően reagál a bevitt táplálékra. Pedig nyilvánvaló tény, hogy az elfogyasztott étel az egyik alap energiaforrásunk. A kínai orvoslásban a vérbe kerülő étel energiája a jó ellenálló képesség, az erő és a koncentráló képesség alapja egyaránt. Az információs társadalmunkban szellemünknek több energiára van szüksége, mint fizikumunknak.

A feng shui a konyhában azért is hasznos, mert segít az ételre összpontosítani, mind a szakácsnak elkészíteni, mind a fogyasztóknak megosztani azt. Ezért nem szerencsés, hogy a főzőhely együtt van az étkezés helyszínével, mert szétszakíthatja azt az energiát, amit a szakács az elkészítés során a főzéssel az ételbe átad. Ezzel az étel kevésbé lesz egészséges. Azokban a konyhákban, ahol a szakács kényelméért a főzőhely egy központi szigetet képez, kevesebb energiát tartalmazó, ennél fogva kevésbé tápláló ételek készülhetnek, hiszen a szakács minden oldalról ki van téve a várakozó, étkezni vágyók "támadásának".

Egyúttal elveszik annak a lehetősége, hogy a szakács élvezettel meditálhasson az étellel a kezében, ahogy az alkotóelemek átváltozáson mennek keresztül a tűzhelyen. Minden evilági meditációs lehetőség segítség a test és a lélek számára elűzni a stresszt. A sietős szakács a minden elképzelhető technikával felszerelt központi főzőkonzolon ügyes lehet, de az igy készült főztnek áldozatul esik az étel elkészítésével és elfogyasztásával járó élvezet.



Az étkezők ültetésére nagy gondot kell fordítani a bejárat elhelyezkedéséhez viszonyítva is. Figyelnünk kell arra, hogy ki érezheti magát kevésbé támadhatónak, azzal, hogy háttal ül az ablaknak (mondható, hogy inkább a felnőttek, mint a gyermekek). A legfiatalabb gyermek az asztalfőn ülőnek a baljára kerüljön, hogy a kicsi viselkedését a legjobban kontrolálni lehessen. Akinek nehezére esik az ételre koncentrálni, üljön egy kicsit magasabb székre. A vendégnek mindig a legbiztonságosabb széket kínáljuk fel, széles látótérrel és a legkisebb eséllyel, hogy ott ülve meglepetések érhetik őt a ki- és bejövő ismeretlen személyek részéről.

A tűzhely jólétet szimbolizáló jelentése milyen magától értetődő. A tűzgyújtás a gyakorlatban pénzbe kerül, és pénz kell ahhoz is, hogy ételt vegyünk magunknak, vendégeinknek. Ha van tüzed és ételre pénzed, az azt jelenti, hogy jómódban vagy. Az étel elfogyasztása és elkészítése közbeni élvezetek a jó egészséghez szükséges energiát adják és megalapozzák a további sikereidet a jövőre nézve. Értékelendő ezeket a jóléti alapokat, a nyugati keresztény kultúrákban fennmaradt az étkezések előtti imamondás szokása. Mindamellett a szakács fáradozásai a konyhában is megérdemlik hálánkat, amennyiben a tűzhely az oltár, ahol mindezt (a főzést) értünk tette.

Tükröztetni a tűzhelyet, annyit jelent, hogy megduplázzuk az égők számát. Ezzel szimbolikusan megkettőzzük jólétünket is. Egyúttal a tükörképben a szakács láthatja mi zajlik a háta mögött, és nem fogyhat ki az alapanyagokból. Ezért jó ötlet tükröző felületet tenni a tűzhely mögé, ahol erre van lehetőség.

Érdemes tehát alkalmazni a feng shui szabályait a konyhában is, hiszen ezáltal napi étkezéseink élvezetesebbekké és táplálóbbakká válhatnak.
 
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 1848 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x