Üzenet a Teljességből
Címlap / Ezotéria / Üzenet a Teljességből

Üzenet a Teljességből

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2023-09-25

Tripla T Tanításai egyfajta legjobb barát legbensőbb segítségnyújtásai, ha meg vagyunk zavarodva, vagy ha valamit még nem értünk. Az előtt ismeri gondolatainkat, hogy megfogalmaznánk, érti szavainkat, mielőtt kimondanánk. Miért és mi módon okít minket, mit tanulhatunk tőle? Az üzeneteiből készült könyvet most Te is megnyerheted! 

- Üdvözöllek Benneteket! - szólalt meg kedvenc útbaigazítóm olyan határozott hangon, amin magam is meglepődtem. - Örülök neki, hogy ennyien eljöttetek! Ám azt előre kell bocsátanom, hogy nemcsak a ti kedvetekért nyilvánulok meg előttetek. Hiszen, leszámítva néhányatokat, akik kisebb-nagyobb mértékben vágyakoztak arra, hogy megismerjenek engem, a többiek csak kíváncsiskodni, szórakozni jöttek ide. Amivel nincs is semmi baj. Majd megláthatjátok, olykor egészen szórakoztató leszek.

Bár elsősorban nem ez a cél vezérel, hanem az, hogy azoknak segítsek, akiken tulajdonképpen médiumom szeretne segíteni úgy, hogy írt számukra egy megvilágosító erejű könyvet. Nem mintha nem jelent volna meg már nálatok világszerte annyiféle megvilágosító könyv, köztük sok olyan is, amire rá se hederítettetek! De ezt csak zárójelben jegyzem meg. Mert amúgy meg díjazom az ilyen nemes szándékokat, segítőkész terveket. Nos, ennek érdekében tanácsoltam neki azt, hogy szólítson meg titeket, olyan embereket, akiknek egyik része érdeklődik a spirituális témák iránt, másik része viszont kutyába se veszi az egészet, sőt, esze ágában sincs hinni holmi szellemidézősdiben, sem pedig bennem, akivel a közvetítőm a kapcsolatot már - a ti időtökben mérve - évekkel ezelőtt megteremtette.

Ennek ellenére kedvező feltételnek tartom, hogy itt nemcsak egyféle embertípus képviselteti magát. Szívesen állok rendelkezésetekre. Tudjátok, a segítségkérést én sosem utasítom vissza, mert ilyen az alaptermészetem. De persze a kíváncsiság sincs ellenemre. Mindössze arról van szó, hogy az erősebb pozitív vágy hatására könnyebben nyilvánulok meg ilyen formában. Mert másként viszont folyton-folyvást megnyilvánulok köztetek és bennetek: szórakoztatóan is és segítőkészen is, és még milliárdnyi-féleképpen.

- Félre ne értsetek! Engem egyáltalán nem zavar az, amiben ti éppen hisztek, vagy éppen nem hisztek. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen mozgatórugók vezérlik az emberek hitét. És eszem ágában sincs belegázolni valakinek az aktuálisan jól működő hitéletébe, mert nem áll szándékomban senkit meggyőzni olyasmiről, amiről per pillanat őt meggyőzni amúgy sem lehet, így hát nem is érdemes. Egészen jól van az úgy, hogy minden egyéniség úgy látja az életet, a világot - tágabb értelemben a Létet -, ahogy arra adott életszakaszában és tudatfokozatán képes. Mondhatnám azt is, hogy ezt is én "találtam" fel. A hitbeli sokszínűséget.

- Tudod mit? Tegyük fel, hogy én vagyok az Isten! Bár őszintén szólván abban a létpillanatban, amiben most veletek együtt tartózkodom, nem kedvelem ezt a kifejezést. Túl sok istent gyártottatok már le magatoknak, rengeteg korlátolt istenféleséget. Itt kell megjegyeznem, hogy ezért sem csak ti vagytok egyedül a felelősek, mert ez a sokféle gyatra istenelképzelés is végső soron tőlem ered. Ebben a kiterjedésemben azt érzem, hogy rengeteg baj származik abból, amilyennek engem - a Mindenhatótokat - évezredek óta elképzeltek. Mármint, ha a feltevésem igaz, és csakugyan én vagyok a ti Teremtőtök, aki kitalálta a nagy-nagy Mindenséget.

Tripla T

További információk >>

Megrendelhető >>
vagy kapható könyvesboltokban!

Most megnyerheted Molnár Edit nagy sikerű könyvét, a Tripla T Tanításait, amennyiben helyesen válaszolsz az alábbi kérdésekre! A helyes megfejtők között öt könyvet sorsolunk ki.

A KVÍZÉRT KATTINTS IDE! >>

(Képek: Piqs.de)
 

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 1869 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x