Az égig érő fa
Címlap / Ezotéria / Az égig érő fa

Az égig érő fa

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-08-11

Őseink életében jelentős szerepet játszottak az elhalt ősök, kiknek lelke hitük szerint jószelleme volt leszármazottainak. A család őseinknél annyira megbonthatatlan egység volt, hogy az a túlvilágon is folytatódott. Őseink szerint az égi hatalmak nem mások, mint őseik szelleme.  

Őseink életében jelentős szerepet játszottak az elhalt ősök, kiknek lelke hitük szerint jószelleme volt leszármazottainak. A család őseinknél annyira megbonthatatlan egység volt, hogy az a túlvilágon is folytatódott. Őseink szerint az égi hatalmak nem mások, mint őseik szelleme. A nagycsalád munkamegosztása hitük szerint a túlvilágon is folytatódott: a férfiak a Nap és a Hold pályájával törődtek, az asszonyok az élet vízére és a születendő gyermek lelkére ügyeltek. Ehhez a világos rendhez járul még hozzá a teremtéssel kapcsolatos hitvilágunk, miszerint ami létezik, azt teremtett dolognak képzeljük.

Az égig érő fa (életfa vagy világfa) népművészetünk leggyakoribb jelképe. Őseink látták, hogy a növények megszületése, növekedése és halála az emberek szeme előtt folyik le és teljesen hasonlatos az ember életrendjéhez. Ám a növényzet tavasszal újraéled, viszont az ember élete halálával véget ér. Márpedig az ember a vegetáció örök megújulását átviszi az emberre. Az emberek saját életét átvitték a fa életére, egy olyan fáéra, amely nem nyújtja az árnyékot, egy távoli, mesés helyen érleli gyümölcseit, ahová csak a kiválasztottak juthatnak el. Az életfa ágainak és virágainak a száma szigorúan megszabott, legleterjedtebb a hármas elosztás, de találkozunk annak többszörösével is. E fa ágai között ott van a Nap (a férfi), a Hold (a nő szimbóluma). Nemegyszer az életfa az évente kiújuló szarvasagancsból indul ki, ami a folyamatos elmúlás és megújulás egységét fejezi ki. Az égig érő fa képzetét a török népek mind ismerik a következő elképzelés szerint: van a világon egy csodálatos fa, amelynek kilenc elhajló ága van. Ha az ágak elkezdenek kavarogni, abból támad a szél. Olyan csodálatos fa ez, hogy nemcsak a Hold jár el az ágai között, hanem a Nap is. A csodálatos fa olyan helyen nőtt, hogy csak az ilyen tudományban jártas ember találhatja meg, a közönséges ember csak hírét hallja, de látni nem láthatja.

A magyar hiedelemvilág "csudálatos fája", "égigérő" vagy "tetejetlen" fája nem egyéb, mint a táltoshitű népek világfája, amely összeköti az alsó (a földalatti-), a középső (a földi-) és a felső (túl-)világot. Az Égig érő fa csodálatos népmesénkben is megmaradt: A sárkány elrabolja a lányt és az égig érő fa tetejére viszi. Sokan indulnak el a kiszabadítására, de kísérletük kudarcba fullad. Végül a kis kanásznak sikerül feljutnia a világfa csúcsára úgy, hogy baltájával lépcsőt vág a fa törzsébe és a rétegekből álló lombkoronán "világról-világra" halad. A hőst az ott lakó Szél, a Hold és a Nap anyja segíti útján. Ebben a mesében a magyar ősvallásnak három rétege ötvöződik: 1. az ég rétegződése és az egyes rétegekben lakók pontos munkamegosztása; 2. az élet fája teli tápláló gyümölccsel; 3. az akadályokkal megtűzdelt fa megmászása. Az égigérő fa motívumát elszigetelt, Európában csak magyar területen megtalálható volta miatt még a honfoglalás előtt Keletről hozott ősvallásunk maradványának kell tekintenünk.

Tündérek
Őseink föld alatti világ-képzete igen régi. A felsőbb lények közül legélénkebben a tündérek maradtak meg, akik a csodás szépségű arany boldoghonban, Tündérországban, túl az Operenciás tengeren laknak. A tündérek a csodálatos világban az emberiség, a természet, a föld jótevő anyáiként jelennek meg, kik a halandókat kegyelve, látogatva boldogító munkával és művészettel áldják meg. Van mitológiánkban "szépasszony", "kisasszony", de rosszindulatú tündér is. Ősi hiedelemvilágunk csodálatos állatlénye a belső-ázsiai sárkány, amely halakból, vagy olyan kígyókból lesz, melyek hét évig a mocsárban tenyésznek. A sárkány általában a földön kezdi el életét, aztán felszáll a fellegekbe, elborítja a Napot és zivatart hoz létre. A mocsári lángnak, a lidércnek alakjában afféle tűzmanót vélnek felfedezni, aki a kulcslyukon is befér. A táltosló népmeséink vitézeinek elengedhetetlen társa és segédje, aki gazdájának tanácsot ad és mindenben segíti őt. Az elemek közül a tűznek őseinknél különösen jelentős szerepe van; ez meleget ad és éltet. Ott van a születéskor, a házasságánál és a halálnál. A víz az élethez nélkülözhetetlen, ezért tiszteletük tárgya volt. A föld azon jótevő anya, amelynek méhéből minden ered, amelyben minden tenyészik, nő, gyümölcsöz, és amelybe minden visszatér. A lég (levegő, lehelet, szél, szellő, szellet, lélek, szellem) az istenség és az emberek közötti elem, illetve az istenségek, az emberfeletti lények eleme, régi nyelven: levegőég, amelyben jár a tündér és táncolnak a boszorkányok, repked a sárkány, a lidérc és a táltos paripa.
Az égitestek közül a Nap kultusza jelentős volt a szkítáknál, a hunoknál és a török népeknél. Megünnepelték a Nap feljöttét és a tavaszi napéjegyenlőséget.

A Nap
Őseink kötődése a Naphoz szorosabb volt, mint manapság; a fény jelentette számukra az életet és az igazságot. Vezetőik szimbóluma a Nap volt; a "kündü" szó annyit jelent, mint Nap fia. Az égi frigynek a mintájára a földi házaséletben a Nap szerepe az erősebb, természetesebb és ellenálló férfié, a Hold alak- és fényváltoztató szerepe pedig a nőé. A magyar népművészet átvészelte a mintainkvizítorok emlékirtását, a kíváncsi és nem értő szemek elől virág- és állatalakokba, növényi kompozíciókba rejtette ezeket az ősi szellemvilágot. Ezek az ősi Nap-jelek ott díszelegnek a kapukon, a házormokon, a fejfákon és a kézimunkákon, kerekes változatát a nép "naprózsának" mondja. A napjel ősi tartalmát a nép elfelejtette, de formáit hagyományaiban konzerválta.

A Hold
A természetben élő ember az őt körülvevő világban ügyefogyott, gyenge volt, segítségre volt szüksége, felfigyelt a Holdra. A Nap fényével szemben az éj félelmeit, borzalmait a Hold enyhítette, amely alakváltozásai, időleges eltűnése és az ezzel járó sötétség révén tiszteletreméltóvá vált. A Hold őseinknél az anyaméhet, az örök emberi megújulást szimbolizálta; a Holdon elhelyezett életfa is ennek a jelképe.

Test és lélek
A magyarok ősei a testet és a lelket megkülönböztették; erre utal, hogy létezett külön szó a lélekre és e kifejezés bizonyos kapcsolatban áll a lehelettel. A lélek továbbélésére utalnak a halotti torok és a temetési szertartások. Őseink szép mítosza volt, hogy a születésre várók lelke a túlvilágon az életfa ágán lakozik, onnét száll le a földi létbe, és a test halála után oda tér vissza. Ezért megkülönböztették a testlelket, amely a testben levő minden élettani, szellemi, érzelmi és értelmi működés fogalma, a szabadlelket, ami az egyénnek a testen kívüli megjelenési formája, második énje, amely alkalmilag el is válhat a testtől, az álomlelket, amely az embernek nem cselekvő állapotában (álmában) mutatkozik meg, a halotti lelket, amely a halál után a föld alatti másvilágon tartózkodik, valamint a fejlelket, amely az ember fejében fészkel. E lélek-hit népünkben a mai napig él; ha meghal valaki, az ablakokat kinyitják, hogy megkönnyítsék a lélek távozását. Eger környékén fekete kendőt borítanak a tükörre, hogy a halott abban ne lássa meg magát, és az órát megállítják, hogy a lélek vissza ne térjen. A halott mellé odahelyezték használati tárgyait és pénzét. Szeged környékén egy öreg csizmadia fiának lelkére kötötte, hogyha meghal, egy botot és egy négykrajcárost tegyen mellé a koporsóba, mert a hídpénzt majd követelni fogják a mennyország hídján.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 7493 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x