A Grál nyomában Budapesten
Címlap / Ezotéria / A Grál nyomában Budapesten

A Grál nyomában Budapesten

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

Évek óta foglalkoztatott a kérdés, hogy mi is a Grál? Természetesen tudtam a hagyományos meghatározását, Artúr királlyal való kapcsolódását. Ismertem a Kehely történetét és olvasmányaimból sok megközelítését a témának. Mégis azt mondtam magamban, igen, igen, mindez igaz is lehet, de kell, hogy legyen egy más minőség, ez így nem teljesen fedi a valóságot… 

Az utolsó simítások még zajlanak, de már érződik, hogy itt valami más, valami új van készülőben. Grál ház, hirdeti az ajtóra függesztett tábla az Erzsébet krt. 58 szám első emeletén, melynek megnyitója augusztus 1-én 18 órakor lesz.

Emelkedett, szeretetteljes légkörben fogad Pozsgai Nikoletta Katalin, a Grál ház „szülő anyja” és vezetője, kineziológus, TEK oktató, életmód tanácsadó-és terapeuta, aranyasszony, Varga Beatrix kineziológus tanácsadó (TEK), Colorado System mester tanár, grafoterápiás tanácsadó és Nimué Tasi Mária, Kahi Loa, Metamorf, Lomi Lomi masszőr, Aktív szellemgyógyász, Földanya Pap/nője iskola vezetője, létrehozója, Munay Ki oktató

Hangulatos, Nap színekbe öltöztetett a helység. A falakon Márfy Gabriella figyelemre méltó festményei, melyek a megnyitón kiállításként láthatók, sokat kimondottan a Grál ház számára készített.



 Hogy jött létre a Grál ház? – kérdezem a jelenlevő hölgyeket. Egymásra néznek, majd a vezetőnő szólal meg először:

 PNK:
Már az AranyAsszony iskola indulásakor éreztem, méltó helyet kell, hogy keressek a számára. Akkor még csak azt tudtam, hogy nemsokára eljön az AranyEmber képzés, azaz a férfi kiteljesedés, a férfi (marsikus ) Nap erőbe emelkedésének ideje. Ez idő felgyorsulásával, a tér dimenziók kitágulásával, a tavaszi napéjegyenlőséggel megérkezett a kettő egybeforrásának energiája, s ezzel az a küldetés is, hogy nem csupán a férfi és a nő energiáját, kiteljesedését kell segítsem külön-külön, hanem kettejük eggyé válása az unió mystica válik kiemelt feladatommá. Ekkor már világos volt az is, hogy mindaz, ami eddigi életemben történt velem, s annak minden kihívása erre a küldetésre készített fel.

 VB:
Mire a Grál Ház elnevezés megszületett, már egyértelmű volt, hogy az új kezdeményezés jóval túlmutat a női fókuszú témákon: ugyanennyire fontos, hogy be tudjuk vonni a férfiakat, valamint – életkoruknak megfelelően – a gyerekeket is, illetve, hogy egyfajta közösségi szemléletet kezdjünk kialakítani.

Ez utóbbi miatt is fontos, hogy a Grál Házban többen dolgozunk majd együtt, más-más szemléletmódok és módszerek mentén közelítve meg ugyanazt a célt: a harmónia és az öröm megteremtését-megélését – ennek segítését – először az egyén szintjén, majd ezt tovább tágítva a társkapcsolatokban, a családokban, a közösségekben. Ennek az új energiás, aranykori állapotnak a horgonyzásában és növelésében, kiterjesztésében van szerepe és küldetése a háznak és a benne dolgozóknak.

Végül a korábban az Istennő Templomnak helyet adó lakás adta meg a Ház valós fizikai kereteit. A nyár első felében végig izgultuk-szurkoltuk a felújítást, sokáig nem látva, mikor lesz vége, mikor kezdhetjük el az „igazi” munkát. Mostanra ezen is túl vagyunk, augusztus elejétől várjuk a keresőket, érdeklődőket.


Energetikailag fontos, hogy az Istennő Templom „alapjain” de mégis egy teljesen új, tiszta minőséget képviselve jött létre a Gráz Ház, ahol kapcsolódunk az Istennő, FöldAnya jelenlétéhez, megtartó erejéhez, mint a további tágulás, növekedés alapjához, kiindulópont.

NTM: Szerintem a Grál ház eddig is létezett, most viszont itt az ideje, hogy a fizikai síkon is testet öltsön.
Mindig is tudtam, éreztem, hogy a Grál, nekünk Magyaroknak valamivel több, más minőségű, mint más népeknek. Mindig itt volt, csak sokáig nem volt szabad beszélni róla.

Grál kehely egy szimbólum, de ha megnézem a Kárpát medencét, akkor rájövök: erről van szó. Ti hogy gondoljátok, mit tudtok róla? Mi a kapcsolata Magyarországgal? Mennyiben van köze a szent Grálnak hozzánk, magyarokhoz?

 PNK: A magyarság Nagyboldogasszony népeként a szeretet hordozója és a szív bölcsesség tudója. Ezen minőségeinkre kell ráébrednünk ahhoz, hogy a széthúzás, megtámadottság érzet félelem alapú gondolkodásából kitörhessen az ország. Aki megrendíthetetlenül áll a lelke erejének talaján, az képes félelem nélkül, a félelmet meghaladva élni saját szabad akaratában, a szíve által diktált ritmusban, irányban haladva.

 Miért itt, miért most?

                                                                                                                                                                                                      PNK: Mert elérkezett az idő; s a magyarságnak rá kell ébrednie ősi tudására; beleállni önnön elvehetetlen erejébe. A lobogónk ma is hordozza ehhez a kulcsokat: a szellemben legyünk a fény harcosai (felső piros); lélekben legyünk ragyogón tiszták (középső fehér); testben és a fizikai megnyilvánulásainkban a szív útját járjuk, az egység-szeretet nyelvén szóljunk, s működtessük a szeretetet a Föld, az Anyaföld, az emberiség, az állat és növényvilág felé egyaránt (zöld szín alul). A test-lélek-szellem a maga helyén megélt tiszta hármassága vezet bennünket, ha tudatosak vagyunk rá.


Nyelvi kincsünk, földrajzi elhelyezkedésünk, geológiai kincseink, szellemi és lelki nagyságunk adott; testileg a fizikai szint itt és most jelenében kell élnünk mindezekkel.

Olyan a magyarság most, mint, aki hozzászokott ahhoz, hogy támadják, s az állandó védekezéssel azonosult. De aki védekezik, az kifelé fordul, és kifelé tekintget. Így elfelejti a belső világot; s ahogy megszűnik a belsővel és a felsővel való kapcsolata félelem lesz úrrá rajta. Megvezethető, félelemben tartható és manipulálható. Ez nem magyar, hanem emberi sajátságunk. Hiába mondjuk, hogy a mag népe a magyar, ha a magokat a markunkban szorongatjuk, s nem vetjük el termékeny földbe.  A magjaink jók, itt az ideje, hogy elvessük őket, öntözzük őket, s megvédjük őket a külső viszontagságoktól – amíg megerősödnek és mélyen gyökerezett fává válnak.

Itt az idő az emberiség számára, hogy kilépjen a félelemmel megélt valóságból. A Föld már rég felébredt, a fény munkások száma rég elérte a kritikus tömeget, a Föld már az 5. dimenzióban van. Voltaképpen megérkezett a Föld az Új Föld álmához; az Aranykorba. Az emberiség jelentős része azonban mintha még aludna, vagy éppen csak ébredezne. A továbblépéshez meg kell erősödnie minden embernek először is igaz önvalójára ébredve; elfogadva az égi segítségeket és fényönMAGát kell megvalósítania.

Az emberiség zömében öntudatlanul hordozza a kulcsokat; megtapasztalta a szenvedés útjait, s mindebben a magyarság élen jár. De nem szabad beleragadnunk a szenvedések szokásszerű elvárásába, mert azzal a saját múltunkat teremtjük újjá a jelenben és a jövőben. Meg kell törnünk a korábbi sémákat, mintákat kell váltanunk. Ehhez hordozzuk az aranykor belső képét; s ahogy a magban benne van a későbbi nagy fa képe; úgy bennünk is megvan a legteljesebb önvalónk szerint megélt élet belső képe – egyéni, családi és nemzeti szinten egyaránt.


S az utat megjárva, felébredetten lehetünk segítségére a világ egészének. Mintaváltás után, az új – szeretet és fény által meghatározott - kapcsolati mintákban élve újraszőhetjük az egység mintázatát az egyéni, családi és nemzeti, majd Föld szinteken egyaránt. Mindez már zajlik.

 
VB: Mindaz, amit szellemiségében a Grál Ház képvisel – legfőként az EGYség tanítása – át kell, hogy lépje majd az ország határait, de valamiért fontos, hogy a folyamat innen induljon és terjedjen.

Talán azért, hogy túllépve az országban oly jellemző kesergésen, viszálykodáson végre megtanuljunk bízni önmagunkban, a tudásunkban és egymásban? Talán, mert a magyaroknak, magyarságnak valóban van valamilyen különleges tudása és küldetése itt? Számos elmélet van erről, kinek-kinek szíve joga ezek közül kiválasztani, hogy melyiket tartja elfogadhatónak. Amennyiben az, hogy ide születtünk, predesztinál minket arra, hogy részt vegyünk a világot átalakító folyamatokban azt a tudáson, a tudás ébresztésén, tanításán és a szereteten keresztül tehetjük csak meg.

Személy szerint nagyon fontosnak tartom, hogy minél többen felismerjék: van lehetőségük átalakítani az életüket, van lehetőségük változtatni, kezükbe venni a sorsukat. Ehhez az egyik legfontosabb kulcs a felelősségvállalás önmagunkért, másokért, a Földért. Ebben a személyes felelősségvállalásban, egyelőre igencsak van hova fejlődnünk itt, ma, Magyarországon. Ennek akár generációkra visszanyúló, történelmileg magyarázható minták is lehetnek a hátterében, de akkor még fontosabb ezeket oldanunk, átforgatnunk.

 N: Az ősi Grál energiák, amik eddig szunnyadtak, most aktiválódtak, szerettek volna megnyilvánulni az emberiségért, és megtalálták a megfelelő csatornát Nikol (Pozsgai Nikoletta Katalin) személyében. A Grál ház kapcsolata a magyarokkal szerintem egyértelmű, mivel nálunk van a földanya szívcsakrája, és a Grál a nyitott szívet is szimbolizálja. A decemberi rezgésszint váltás óta egyre inkább a szívenergiák, a Grál energiák felé megyünk, ezért itt és most.

 VB: A Grál által képviselt EGYség, új, teremtő energia a fontos mindannyiunk számára és hogy megtanuljunk élni evvel a támogató erővel, és mások számára is  meg tudjuk mutatni. Az út ehhez az energiához a szíven, mint lelkünk hangjának és belső lélek-erőnk forrásán keresztül vezet. Nekünk, magyaroknak a szívcsakra „őreiként” ezért is lehet feladatunk az emberiség vezetése a szívkapu felé és rajta át.


Ezzel együtt fontos tudni, hogy minden népnek, kultúrkörnek megvan a maga hasonlóan fontos tudása, feladata és közösen kell, hogy tegyünk világunk gyógyításáért és felemeléséért. Ezért jó, hogy együtt tud jelen lenni a Grál Házban az aranyasszonyok által képviselt tradicionális tudás mellett számos más módszer, köztük a Munay Ki vagy a Colorado Rendszer, ami reiki rendszerek tanításait és az indián sámánok tudását öleli magába.

PNK: A  Grál többet jelent egy kehelynél – akkor is ha az a kehely az egyik hagyomány szerint Jézus vérét fogta fel a kereszthalálakor; s akkor is ha ez a kehely voltaképpen a vérszerződés kupája, melyre Bunyevácz Zsuzsa kutatásai alapján utal; s akkor is ha a Sang Real értelmezésének nyomán haladva ’királyi vérnek’ értelmezzük a Grált és elfogadjuk Mária Magdalénát mint Jézus hitvesét és vérvonalát továbbvivő gyermekeinek anyját.

A Grál egy szimbólum, méghozzá az önMAGára ébredt, fényember vagy istenember szimbóluma, aki megvalósította önnön belső és tiszta magját. Önazonosan él és belelépett abba a küldetésbe, amit az isteni tervben vállalt egyéni, társkapcsolati, családi, nemzeti, Föld és világszinten.

NTM: Tanulmányaim szerint a magyar Szent Korona és a Szent Grál duálpár, ezért van köze az országhoz.

Beszéljünk kicsit az Aranyasszonyokról.  Úgy tudom, Ők voltak a titok őrzői, akik nagy tudással bírtak  gyógyításban, egyéb természettudományi ismeretekben. Nagyboldog Asszonyunk lányai, követői, akik a feltétel nélküli szeretet és tisztaság képviselői. Kik ők valójában és hogyan kapcsolódnak a Grál házhoz?

 PNK: Az Aranyasszony fogalma olyan ősi női minőséget jelöl, melyben a nő önmagára ébredt, önazonossá vált, szívvel-lélekkel éli az életét legfelsőbb küldetése szerint. Azaz önmagában megtalálta a Grált és kelyhéből megitatja a szomjazókat: tudásával, bölcsességével, szeretetével, lélek összekapcsoló, gyógyító és felemelő jelen-lét erejével.

Így az Aranyasszony az a fényasszony, vagy isteni minőségére ébredt asszony, aki éli a Grált.

Az Aranyasszony képzés egy 4 éves képzés, melynek első két évében a belső hívást érző nők önismereti, önfejlesztő - öngyógyító folyamaton mennek keresztül. Ennek során megismerik és feldolgozzák női élet ciklusaikhoz kötődő tapasztalásaikat, begyógyítják sebeiket, megbocsátást, elengedést és együttérzést gyakorolnak. Megtanulnak újra kapcsolódni a női minőségeikkel, női erőforrásaikkal, kincseikkel, teremtő erejükkel.  Önmagukon keresztül megismerik az egyetemes női archetípusokat, ezzel a nőiség történetét és sorsfeladatát emberemlékezet óta.

A képzés harmadik évétől az aranyasszonyi teendőket ismerik meg és gyakorolják a résztvevők, úgy mint az elemekkel – tűz, föld, víz, levegő, szer-elem, való kapcsolódás; szerek tartása, papnői gyakorlatot szereznek, s mellette tanácsadói-lelki és életvezetői (mai szóval élve coaching) elméleti és gyakorlati képzésben vesznek részt. Mindezeket azzal a céllal tanulják és gyakorolják, hogy nőtársaiknak segítséget tudjanak nyújtani életvezetési és nőiségükkel összefüggő kérdésekben. A harmadik év végén Nőiség Fejlesztő Tanácsadói, vagy Nőiség Fejlesztő Terapeuta végzettséget is szereznek.

A képzés negyedik évében az aranyasszonyi teendők magasabb szintjéhez érünk el, mely szerint a résztvevők megtanulják az aranyasszony tradíció tanítását, a képzések tartását. Ezen a szinten már nőkkel, férfiakkal és gyermekekkel foglalkozó, őket segítő tanácsadói végzettséget is szereznek a résztvevők.

Ilyen módon a tradíciókra épülő képzés a felnőttképzésben is elfogadott képzést ad. Összekapcsolja a múlt tudáskincsét, a legmodernebb kutatási eredményeken alapuló tanácsadó-coaching szemlélettel, módszertannal.


NTM:
Szintén tanulmányaimra hivatkozok, miszerint a magyar korona férfi, a Grál női energia. Azon dolgozunk, hogy az újjászületés, a megújulás megtörténjen minden szinten, és az Aranyasszony útja az egyik kulcs ehhez. Ősanyánk megszentelt lányai, áldott asszonyok, akik különböző képességeikkel segítik a föld fejlődését, az egyén fejlődését, hazatalálását. Feladatuk többek között a Boldogasszony energiák ébresztése, erősítése, ami szintén fontos az országnak is ahol élünk, hiszen Máriának ajánlották fel ezt az országot, Nagyboldogasszonynak. Az aranyasszony képzés, -bár még nem járok oda- egy olyan képzés, ahol elkezdhetünk emlékezni a megszentelt ősi női vérvonalra, hogy a tudattalanban, a sejtjeinkben elindítsa az emlékezést, és tudatos szintre emelje azt.
 VB: Az aranyasszonyok feladata, a fent leírt segítő munkát végezni – a szinte számtalan rendelkezésre álló módszer valamelyikét választva. Jelen lenni úgy a másik ember átalakulási, fejlődési folyamatában, hogy figyelmével, energiájával biztonságos teret tart neki, ahol a változások megtörténhetnek. Ebben a védett térben le lehet tenni a visszahúzó, szükségtelenné vált testi-lelki terheket és ki lehet választani az újat, azt az egyedi, saját mintát, amit az illető a szíve szava szerint kell, hogy kövessen az életében. Az aranyasszony segít kilépni a régiből és átvezet az újba, legyen ez két élethelyzet közötti váltás: betegségből egészségbe, szűkségből bőségbe, félelemből életörömbe…vagy akár valamilyen formában az élet és halál mezsgyéjén való átlépés.

 Mi a Grál ház rendeltetése, célja?

PNK:
A Grál Ház egy olyan programközpont és képzőhely, ami az aranykort, azaz a szeretet és együttműködés alapú élet megélését segíti. Az egyéni konzultációk és csoportos foglalkozások segítik felismerni és meghaladni a személyes, generációs és kollektív múltban gyökerező negatív mintákat. Így családállítás, drámatechnikák, kineziológia, magzati stresszoldás, re-coding (újra kódoló), re-connection (összekapcsoló) és Szinkron (testet-lelket-szellemet összerendező) módszerek, kezelések-tanácsadások-coaching folyamatok és terápiák éppúgy megtalálhatók, mint a testet-lelket frissítő, energetizáló masszázsok.

A Grál Ház mindemellett otthont ad az Aranykor Iskolája nevű, éves előadássorozatnak is, mely az önmegvalósítás folyamatát és fontos részeit járja körül, életvezetési tanácsokkal is segítve az életminőségükön javítani vágyó, kereső és gyógyulni vágyó embereket.

A Grál Házon belül működik az Aranyasszony Iskola és a férfiak számára indított AranyEmber képzés is.

A képzési vonalon mindemellett olyan tanácsadókat, segítőket, trénereket képzünk, akik az egyes módszerek szakavatott és gyakorlott mesterévé válhatnak. A Grál Ház számukra inkubátorházként is jelen van, hiszen a képzések gyakorlatait itt szerezhetik meg a résztvevők.

Az egyéni utak segítése mellett fontos felvállalt küldetésünk a párkapcsolatok és családok segítése, valamint a gyermekek tehetséggondozása, fejlődésük előmozdítása.

 Hogy kapcsolódik ehhez a Munay Ki? Az a 9 lépcsős rítus, szeretet átadás, amely Peruból, az Inkák hagyatékaként maradt ránk, s amely lehetővé teszi, hogy Fénylényekké váljunk?

NTM:
A Munay Ki egy több ezer éves beavatás sorozat Peruból. Az ott élő ősi inkák próféciái szerint jön egy új világ a Tari Pay, ahol az emberek félelem nélkül élnek. Most van itt ez a világ. A Munay Ki kulcs ehhez, és az új emberiség kialakulásához, mivel többek között az új emberiség kódját tölti le a testbe.

 VB: Nimuénak köszönhetően a Házban dolgozók közül már többen földőrzők is egyben. A későbbiekben Munay Ki átadásoknak is helyet adhat majd a Ház.

 Az, az érzésem, hogy a Grál Ház célja, hogy teret adjon a tudás átadásának. Összegyűjti a Fényembereket és képzi a még utat, keresőket. Emeli Magyarország és a Föld rezgését, koncentráltabban, mint ha az egyénileg történne.


 PNK: A Grál Ház összefogja azon segítők munkáját, akik a félelem alapú élet meghaladását, az örömmel és lélek-küldetésből megélt életet segítik Magyarországon. Ilyen értelemben tehát szellemi műhely is.

Röviden és összefoglalva tehát a Grál Ház programközpont, képzőhely, inkubátorház és szellemi műhely funkcióiban segíti az aranykor létrejöttét, a testi-lelki-szellemi szintű összerendezettségben megélt életharmóniát.


www.mesecsokor.hu
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 3873 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x