HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2017-11-19
Címlap / Ezotéria / A ló éve

A ló éve

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2017-11-19

A kínai horoszkóp a holdévek szerint határozza meg a csillagjegyeket, a több ezer esztendős kínai hold-kalendárium alapján. Hatvan évig tart egy teljes ciklus, melyet egyszerűbb, öt elemből álló ciklusok alkotnak: a fém, a tűz, a föld, a víz és a fa.  

 

Ezzel az öt elemmel kapcsolódnak össze az állatövi jegyek, ahol minden elem rendelkezik egy uralkodó bolygóval. A kínai horoszkóp 2014-re legjellemzőbb adata, hogy a Ló éve lesz. Ekkor is érvényesek persze a holdkalendáriumban leírt állandók, mint például az a tény, hogy a pozitív, negatív sugárzások és elemek ciklusonként váltakoznak. Az elemek egymással szorosan összefüggnek, hisz a Fémből nyerhető a Víz, abból a Fa, a Fából a Tűz, a Tűzből a Föld, s abból a Fém. Mindegyik elem egyforma erős, és ami a lényeg, hogy egyik sem létezhet a többi nélkül.

A keleti asztrológia sok szemszögből vizsgálja az emberi jellemet, a kínai horoszkóp alapja is, hogy az ember melyik állatjegybe tartozik, mely hónapban, órában és melyik országban született, majd vizsgálja, hogy ezek alapján mi az ember eleme és jegye. Nem csak a kínai szemlélet, de a hagyományos kínai gyógyítás is igyekezett az emberi egészségi állapotot és minden természeti jelenséget az öt elem valamelyikébe besorolni.


E felfogásalapján arra az eredményre jutottak, hogy minden egyes dologban felfedezhetők az öt elem jellemzői, és ezek arányától függ, hogy az adott dolognak mik a jellemző tulajdonságai. Vonatkozik ez természetesen az emberre is, ezért van az, hogy mindannyian egy egy külön egyéniségek vagyunk.

Az elemek energetikai szemszögből sokféle képen összefüggésben vannak egymással. A tápláló és a szabályozó – akadályozó ciklus egymással egyensúlyra törekszik, de ezek mellett ismert másik két „kóros” ciklus is, a legyűrő és a visszaható. A tápláló ciklus során a Tüzet táplálja a Fa, a Tűz a hamu révén táplálja a Földet, a Földből nyerhető a Fém, a Fém pedig beleoldódik a Vízbe, mellyel táplálja azt, a Víz pedig táplálékot ad a Fának. Az akadályozó ciklusban a Fa a Földet felemészti, a Tűz révén megolvad a Fém, a Vizet beszívja a Föld, a Fát elvágja a Fém és a Tüzet eloltja a Víz. A „kóros” ciklusoknál a visszahatás során valamelyik ciklus túltengése miatt rátámad a kettővel mögötte lévőre, és visszahatással lesz arra. Ilyen eset, amikor a túl nagy méretű Tűz során elpárolog az egyénként őt megfékezni képes Víz, vagy a leggyakoribb visszahatás,amikor a túl nagy Víz elmossa a Földet.

Mivel a kínai horoszkóp 2014 során a Ló évében telik majd, így nézzük az erre leginkább jellemző adatokat. Ebben az állatövben a hangsúly legfőképpen a kikapcsolódásra és a szórakozásra tevődik. A Ló jegyében születettek energikus és gazdag személyek általában. A Ló éve 2015. február 18-ig tart majd, ez az időszak az emberekre általában igen jó hatással lesz. A Ló jegyűek jókedvűek, tettre készek, bizakodóan néznek a jövőbe, önállóak és kreatívak. Hallatlan energiákat tudnak mozgósítani, és ha még dicséretben is részesülnek, akkor teljesítményük határtalanná válhat. Negatív tulajdonságuk talán, hogy elég hiú természetűek, szeretnek a figyelem központjában állni, és időnként fejjel mennek a falnak. A hűség nem erős oldaluk. A Ló férfi nagy kalandor, szinte keresi a veszélyt, talán épp ezért kapcsolataira is jellemző, hogy nehezen találja meg az igazit. Amint azonban érettebbé válik, megbízható, hűséges társ lesz belőle. A nőkre jellemző a divat nagy szeretete és követése, kirívóan igényesek, és akaratosak. A Ló jegyében jó néhány híresség született, többek között Vivaldi, Puccini, Rembrandt, Renoir, Josephine Baker, Hruscsov, vagy Roosevelt. A kínai horoszkóp 2014 évben is a születési időpontok szerint sorolja be, hogy melyikünknek mely elem tartozik a szóban forgó időponthoz és mik lesznek ennek a legnyomósabb jellemzői.




 
 
[9972]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot


Warning: Division by zero in /var/www/lapcsalad/harmonet.hu/include/fooldal/rendezvenynaptar_slide_jobb_oszlop.php on line 67
 
 




 

ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x