A zene pszichológiája
hirdetés
Címlap / Ezotéria / A zene pszichológiája

A zene pszichológiája

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-10-20

A zene bizonyos hangulatokat hív fel. Ezt a tulajdonságát emberemlékezet óta tudatosan alkalmazzák. Örömteli események alkalmával, például esküvőkön és győzelmi ünnepeken a zene felvidítja, és táncra ösztökéli az ünneplőket. A zene azonban ennél még sokkal többre képes. Különböző tanulmányok kimutatták, hogy a középkor embere kevésbé hajlott a depresszióra, mint mi, mert az ünnepek és országos vásárok újra és újra a "helyes útra" terelték, és ismételten belevonták a közösség életébe.  

 

Rendezvénynaptár
Temetések alkalmával a gyászolók gyakran ünnepélyes és komor dallamokkal vesznek búcsút szeretteiktől. E zene olyan hatást teremt, melynek következtében a résztvevők akaratlanul is magukba szállnak, és mélyen elmerengenek.

Háború idején, mind a primitív törzseknél, mind pedig a civilizált népeknél, dobpergéssel nyomják el a katonák félelemérzéseit, és teszik érzéketlenné őket. Az indulók ritmusa a harcosokban a sebezhetetlenség érzését kelti, hogy büszkén és magabiztosan szálljanak szembe az ellenséggel. Ismert tény, hogy a skót ezredek a Második Világháborúban megdöbbentő hadisikereket értek el, mert a csatatér iszonyatainak közepette a skót dudások megszakítás nélkül hallatták sivító és vesékig ható melódiájukat, amely megragadta és előre sarkallta a skót katonákat.

A filmipar a maga módján használja fel a zenét. Különböző hangeffektusok egész sora gyakorol hatást a nézők érzelmi életére. Egy olyan jelenetnél például, ahol egy kéz árnyéka közelíti meg annak az ajtónak a kilincsét, mely mögött egy gyanútlan személy tartózkodik, elsősorban a zene borzolja fel a nézők idegeit. Elakad a lélegzetük, amint a behatoló egy gyors mozdulattal kinyitja az ajtót. Bizonyított tény, hogy a közönség szíve sebesebben dobog, ha a zene üteme, például egy üldözési jelenetnél felgyorsul. Lágy dallamok csendülnek föl, ha a film jól végződik, és a szerelmesek egymás karjaiba omlanak.


 
A szirakuzai bölcs

A nyugati hagyományokban mindenekelőtt Püthagorasz volt az, aki először vetette szisztematikus vizsgálat alá a zenének az emberi lélekre gyakorolt hatását. A legenda szerint Püthagorasz egyszer egy kovácsműhely mellett haladt el, ahol a segédek éppen egy kardot kovácsolva felváltva ütögették kalapácsaikkal a vasat. A bölcs elcsodálkozott azon, hogy minden kalapácsnak saját hangmagassága és csengése volt. Egy olyan szerkezettel végzett kísérlete folyamán, amelyben különböző tömegű súlyokkal feszítették meg a húrokat, Püthagorasz felfedezte: Kapcsolat áll fenn a hang magassága és a súly között. Ezenkívül bizonyos hangok harmonikusan összecsengenek, mások pedig nem.

A püthagoraszi harmóniatanban az egyidejűleg megszólaló, időbelileg ritmikus és melodikus sorokba rendezett hangok és hangsorok intervallum-viszonyairól szerzett ismereteket rendszerbe foglalták, és a püthagoreusok a makrokozmosz, kozmosz és mikrokozmosz felépítésében is ráleltek erre a rendszerre.

Misztérium-bölcseletükben a Nap-kozmosz például nem egy élettelen szerkezet volt, hanem véleményük szerint ebben a kozmoszban maga a Logosz nyilvánult meg. Tudták, hogy a látható formák mögött egy élő, lüktető, isteni őserő hat. A hindu bölcsekhez hasonlóan, akik a teremtés szívében az „AUM” mindent átható őshangját hallották, Püthagorasz követői is egy hanglétrákra bomló kozmikus őshangból indultak ki, ahol e skála egyes hangjai újra oktávokat hoznak létre.

Valamennyi égitest, csillagrendszer, nap, bolygó és hold saját, egyéni hanggal, saját rezgéssel rendelkezik, és együtt éneklik a teremtés csodálatos dalát. Püthagoraszról az a hír járja, hogy az ősi egyiptomi és indiai misztériumok beavatottjaként a szféráknak ezt a harmóniáját, a „szférák zenéjét”, lénye legmélyével érzékelni tudta.


Püthagorasz Egyiptomban tanított

Püthagorasz mértékekre és számokra vonatkozó tanainak magját a „mint fent, úgy lent” hermétikus elve képezi. Ez azt jelenti, hogy a kozmoszban és a makrokozmoszban uralkodó rendszerek és törvényszerűségek, valamint azok egymáshoz való viszonyai, a mikrokozmikus életben is kötelező érvénnyel bírnak, tehát minden egyes ember életében is.

Ha a szellem - folytonosan megújulva - az emberi életterületet minden oldalról körülvevő és átható kozmikus rezgésekkel és mozgásokkal együtt vibrál, akkor harmonikus kapcsolat jön létre szellem, lélek és test között.

Amennyiben a természetfeletti szellemi benyomások elhatolhatnak a lélekhez, abban meghatottság keletkezik, melyet költészetben, dalban és táncban akar kifejezésre juttatni.

Püthagorasz követői az emberi testet előszeretettel hasonlították hangszerhez, különösen a héthúrú lanthoz, melyen Püthagorasz maga is mesteri módon játszott.

Ha az emberi lélek tökéletesen a Szellemre irányul, az inspiráció csodálatos ereje által önkéntelenül lélekdalát kezdi énekelni, és hangszerét, a testet, ráhangolja erre. A zene lénye mérték és szám, ritmus és harmónia. Egyensúlyt teremt a testben, a szív és a légzés ütemében, az ébrenlét és alvás ritmusában, a táplálék felvételében és feldolgozásában, az idegek és izmok megfeszülésében és elernyedésében. A lélek belső zenéje a test mozgását is befolyásolja. Ez a járás módján, az arcjátékon, a szemek ragyogásán - melyek mind a hibákat, mind pedig a lélek mélységeit visszatükrözik - valamint a hang melódiájában is megmutatkozik.

Püthagorasz követői a betegségek, valamint a mentális, a lelki és testi működések zavarainak okait az ember bonyolult életrendszerének diszharmonikus viszonyaiban látták. Az ilyen diszharmóniák elsődleges okának az énre, az egyéni érdekekre történő irányulást, és a „szférák zenéjének” érzékelésére való képtelenséget tekintették. Az én-ember kizárja magát az isteni világ rezgéseiből. Aki azonban összhangban áll velük, annak fényt, erőt, harmóniát és egészséget ajándékoznak. Ezért a zárkózottság a lélekben hibás, azaz nem egymásra hangolt hangokat fejleszt. Ezek aztán végül a szó szoros értelmében kakofóniához, hangzavarhoz, zaj és lárma keltette káoszhoz vezethetnek, melyek betegségeket okoznak.


A zene, mint terápia

A zene rendszerelve roppant fontos szerepet játszott Püthagorasz követőinek gyógyító művészetében. Először a betegséget és az alapjául szolgáló diszharmonikus feszültséget elemezték. Ha a lelki tényezők között megbomlott egyensúlyt állapítottak meg, akkor a túlságosan erős lelki tényezőket, mint például az ösztönt, a félelmet, a gyűlöletet, a féltékenységet, az önsajnálatot vagy önhittséget a zene segítségével letompították, a túlságosan gyenge lelkierőket pedig, mint az áldozatkészség, a részvét, a nagyobb egésszel való egyesülés, az igazság, szépség és harmónia utáni vágyakozás, megerősítették.

E gyógymód lényege a következő történetben válik világossá: Püthagorasz egy gyűlölettől őrjöngő férfit, aki már közel állt ahhoz, hogy gyilkosságot kövessen el, újra magához térített azzal, hogy a férfi lelkében, őrjöngése közben, meghatározott hangokkal belátást, nyugalmat és önfegyelmet hív elő. Mindez arra a bibliai elbeszélésre emlékeztet bennünket, melyben Dávid, hárfája zenéjével megnyugtatja a búskomor, féltékeny és gyilkosságra kész Sault. Hogy Püthagorasz követői milyen zenét használtak, és hogyan alkalmazták azokat, arról nincs tudomásunk.

Azonban elveikről, amelyek értelmében cselekedtek, tudunk egy keveset. Érdekes módon megállapíthatjuk, hogy ezeket az elveket korunk zeneterápiás gyakorlataiban újra alkalmazzák. Megnyugtató, harmonizáló zenével például az egyre gyakrabban előforduló érzelmi instabilitást - rohanó és lármás életünk egyik következményét - gyakran sikeresen újra jó mederbe lehet terelni. Bizonyos komponisták zenéje esetében, tudományos alapokra támaszkodva, még sajátos terápiás hatásokat is megállapítottak. Így például Mozart művei csillapíthatják a reumás fájdalmakat, Schubert álmatlanság ellen, míg Händel érzelmi problémákra nyújthat segítséget. Bach zenéje pedig kedvező hatást gyakorol az emésztésre.

A párizsi fül-, orr- és gégeszakorvos, Alfred A. Tomatis (1920-2001) az autizmus és hallásproblémák kezelésénél nagy sikereket ért el korai Mozart-szimfóniák alkalmazásával.1 Így gyógyította ki például a híres szobrászt, Meuniere-t is egyensúlyzavarából, melynek forrása belső hallószerveiben volt.

A legújabb agykutatások kimutatták, hogy az agy alapvetően igényli a ritmusokat. Amennyiben ezek a ritmusok, melyek minden ember számára különbözőek, hiányoznak, az agy működésében zavarok keletkeznek, amely mindenekelőtt stresszben nyilvánul meg. Extrém stressz-szituációkkal küzdő páciensekre a dobterápia különösen jótékony hatással van. Egy olyan páciens, aki maga is tud dobolni, spontán módon mintegy maga választja ki a számára megfelelő ritmust, amely ezért gyógyítóan hat idegfeszültségeire és testének görcseire. Ilyenfajta dobkezelések még az autizmus, az elbutulás és az Alzheimer-kór kezelésénél is hatékonynak bizonyultak. Képesek voltak feltartóztatni és megállítani a betegség folyamatát, sőt adott esetben még vissza is tudták fordítani annak menetét.

A „New-Age mozgalomban”, ahol érzés és érzékenység fontos szerepet játszik, másképpen állnak a zenéhez. Az erre alapul szolgáló elmélet értelmében a modern ember lelke repeszbombaként robbant szét. Az ember azáltal, hogy elszakadt a természetes rendtől, önmaga ítélte magányra magát. Nemcsak saját múltjával és csoportmúltjával való kapcsolatát veszítette el, hanem az anyafölddel, a Nappal, a Holddal és a csillagokkal való összeköttetését is.

Finom, gyakran szintetikus hangsorozatokkal - melyekbe régi egyházi liturgikus zenei elemek keverednek - vagy majdnem feledésbe merült kultúrák (pl: kelta, indián vagy az ausztrál őslakosok kultúrája) zenéjével próbálják meg áthidalni a sérült, szétforgácsolódott élet és a mélyebb lény között tátongó szakadékot. Tibeti csengőhéjakkal és felhangon való énekléssel még arra is kísérlet tesznek, hogy az embert mágikus módon, egy fajok, vallások és idő felett álló világközösséggel kapcsolják össze.


A kozmikus hang: 442 Hertz

A már említett - a Püthagorasz misztérium-iskolájában, a zeneterápiában és a New Age mozgalomban folytatott - fáradozásoktól eltekintve, a zenét korunkban már csak szűkebb körökben alkalmazzák tudatosan, hogy bizonyos eredményeket érjenek el, mint a gyógyulás vagy a magasabb szintű tudat kibontakozása. Az ókori Kínában ezzel szemben az egész társadalmi rendszer a zene elvein alapult, és ennek megfelelően szervezték is meg. Ezek az elvek nagymértékben megegyeznek - és ez nem is lehet másképp - Püthagorasz ritmusról, viszonyokról és harmóniáról szóló tanaival.

A kínai kultúra virágkorában a társadalmat nem emberi fogyatékosságok, mint például hatalomvágy, kizsákmányolás, elnyomás vagy érdekeltségi csoportok tekintetbevételével szervezték meg. Az együttélést sokkal inkább a kozmikus elvek alapján irányították. A földi életnek az isteni rendet és a kozmosz tökéletes harmóniáját kellett visszatükröznie. Ily módon mennyei energiáknak kellett azt átjárnia.

A hindukhoz hasonlóan, a régi kínaiak is úgy vélték, hogy minden megnyilvánulásnak - szellemnek és anyagnak, matériának és energiának - egy meghallhatatlan zengés, egy őshang szolgáltat alapot. Ezt az őshangot Huang Csung-nak nevezték, ami „sárga zengést” vagy „sárga harangot” jelent. A fogalmat ezen kívül még a „legnagyobb úr” vagy „isteni akarat” jelentéseként is értelmezték. A sárga volt a mennyei bölcsesség és az uralkodó császár színe. A mennyei, meghallhatatlan Huang Csung egy hallható hangzással, a 442 Hertz erősségű földi Huang Csung-gal állt összhangban. Összekapcsolta az eget és a földet, és gondoskodott arról, hogy az isteni akaratot, a mennyei és földi uralkodókon keresztül átruházzák a halandó emberekre.

Ismeretes, hogy a kínai kultúra erősen szertartásos, ünnepélyes irányulású volt, és sok rituálét ismert. Számtalan előírás, szabály és törvény gondoskodott a mérhetetlenül nagy császári birodalom társadalmi életének rendjéről. A zene roppant fontos szerepet töltött be a ceremóniák és rituálék során, és mindig a Huang Csung-on, az Arany Hangon alapult, és abból vezették le.

A régi kínaiak számára a zene lényegesen többet jelentett a szórakoztatásnál vagy egy áhítatosan derűs hangulatra való felhívásnál. Sokkal inkább egy energiaképlet volt, mellyel fel lehetett hívni, és el lehetett terjeszteni a hang isteni erejét. A zene által közvetítették az emberek tudatának az örök igazságokat, s emelték a császári birodalom lakóit magasabb erkölcsi szintre. Egy régi kínai iratban például a következőket olvashatjuk:„A zene hatására az emberek önkéntelenül teljesítik öt társadalmi kötelezettségüket, a szemek és a fülek megtisztulnak, a vér és az életenergiák egyensúlyba kerülnek, a vágyak megfékeződnek, a szokások megjavulnak, a császári birodalom pedig eléri a tökéletes béke állapotát.”

 

A dolgok mértéke a hang

A mennyei és földi Huang Csung közötti kapcsolatot mindenekelőtt egy olyan zenei rendszerrel fejezték ki, melyben egy oktáv - a mi nyugati hangrendszerünkkel megegyezően - tizenkét hangból állt. E tizenkét hang mindegyikét egy-egy állatövi jeggyel kapcsolták össze.

A nap és a hónap bizonyos időpontjától függően a zenében mindig egy meghatározott hang játszott elsődleges szerepet. A zene karaktere így követte az égitestek mozgásait, s mintegy csatornát képezett a kozmikus energiák áramlásához.

A tökéletes állam ötlete is a Huang Csung-on alapult. Ez egészen odáig ment, hogy még az állami intézményeknek, mint a minisztériumoknak és kormányhivataloknak, sőt maguknak a kormányhivatalnokoknak is, saját ceremoniális zenéjük volt.

A mértékeket és súlyegységeket szintén a Huang Csung-ból vezették le. A hosszúság egysége annak a húrnak a mérete volt, amely az Arany Hangot szólaltatta meg. A súly egységét egy olyan méretű fémbot adta, amely ugyancsak képes volt megszólaltatni az Arany Hangot.

E méretek és súlyok prototípusait a Zenei Minisztériumban őrizték. Azt a zenét, amely nem a Huang Csung-on alapult, hamarosan közönségesnek és érzékinek minősítették. Erkölcstelen befolyása miatt ezt a fajta zenét - ha a figyelmeztetések nem segítettek - a hatóságok betiltották. A régi kínai kultúra, amely virágkorát a zenével és a zene által érte el, végül ugyancsak a zene által indult hanyatlásnak. A hagyományos zenét túlságosan szabályok és előírások gyűrűjébe szorították, s az ennek következtében leromlott. Az idegen, mindenekelőtt a nyugati befolyások pedig egyre erősebben elburjánzottak benne.

Ezen a példán világosan felismerhetővé válik, hogy a zene lehet ugyan örök igazságok hordozó hulláma, formáját tekintve azonban alá van vetve a változásnak. A zene lénye folyamatosan olyan új megnyilvánulási-lehetőségeket keres, melyek az emberek fejlődésben lévő lelkéhez alkalmazkodnak. Ha némely zenei forma hosszú ideig virágkorát élheti is, előbb vagy utóbb más kulturális formákhoz hasonlóan, mégis elavul.

A titkos tanokban szó esik a zene rejtett erejéről. Ez a téma Orfeusz és Euridiké mítoszában is felcsendül. (lásd: Pentagram 2007-4) E „képtelen szerelem” drámája - a mítoszt ezzel a jelzővel illették - olyan zeneszerzőket ihletett meg, mint Monteverdi, Gluck és Offenbach. És nem véletlenül: Mert nincs még egy olyan művészeti forma, amely olyan közel kerülhetne az isteni szeretet szelleméhez, mint a hang művészete. A Szellemhez hasonlatosan a zene is illékony és megragadhatatlan. Ahogyan a Szellemnek, úgy a zenének sincs múltja vagy jövője, hanem mindig a közvetlen jelenben, a „most”-ban élő és hatékony. És ugyanúgy, mint egy szellemi érintésnél, a zenében is szikrák pattanhatnak át: az isteni tűz szikrái.



Források:

1.Alfred Tomatis, A fül és az élet.

A lelki hangzásvilág kutatása, Patmos Kiadó Düsseldorf, 2003.
Forrás: Pentagram > 2007-es évfolyam





 
 
[ 5484 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x