Az emberi természet (a hinduizmus szellemében)
Címlap / Ezotéria / Az emberi természet (a hinduizmus szellemében)

Az emberi természet (a hinduizmus szellemében)

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

Swami Vivekananda szerint a Védák filozófiájának legnagyobb része, amelyet Vedanta-nak nevezünk, az ember Isteni természetét magyarázza. Az Isteni természet Hindu koncepciójának megértéséhez előbb azonban át kell tekintenünk a legelterjedtebb humán-koncepciókat. Biológiailag az ember a homo sapiens nevet viselő állati faj, amelynek neo-cerebruma sokkal fejlettebb, mint bármely más fajé. Következésképpen, az ember sokkal kevésbé áll ösztönei irányítása alatt, mint az állatok. 

Swami Vivekananda szerint a Védák filozófiájának legnagyobb része, amelyet Vedanta-nak nevezünk, az ember Isteni természetét magyarázza. Az Isteni természet Hindu koncepciójának megértéséhez előbb azonban át kell tekintenünk a legelterjedtebb humán-koncepciókat. Biológiailag az ember a homo sapiens nevet viselő állati faj, amelynek neo-cerebruma sokkal fejlettebb, mint bármely más fajé. Következésképpen, az ember sokkal kevésbé áll ösztönei irányítása alatt, mint az állatok. Esetükben az ösztönök működéséért felelős paleo-cerebrum van túlsúlyban. Az orvosi materialisták szerint az ember egy komplex biokémiai molekulákból felépülő fiziológiailag irányított gép. Ezen alapkoncepciók szinte minden nyugati, nem hittudományi filozófus által elfogadottak.

A nyugati filozófia szerint,
A görög filozófusok az embert racionális állatként fogták fel. Arisztotelész az embert politikai állatként definiálta, Benjamin Franklin pedig homo-faberként, vagyis eszközkészítő állatként értelmezte. Az ember, mint saját testének kiterjesztése, készítette eszközeit, és így növelte termelékenységét. Szolgálatába állította és felhasználja az energiát, mint pl. a gőzt, az elektromosságot, az atomenergiát. Olyan eszközöket gyárt, amelyek önmagát pótolják (automatizáció, kibernetika). E. Cassier pedig azt hangsúlyozta, hogy az ember egy olyan szimbólumalkotó állat, amely legfontosabb jelképe a szó, melynek segítségével másokkal kommunikálhat. A nyugati gondolkodók közül Sigmund Freud és Karl Marx érdemel néhány szót. Freudnak az öntudatlanság feltárását köszönhetjük, de azáltal, hogy túl nagy szerepet szánt a nemiségnek, mint legfontosabb ösztönzőnek, az embert "szexuállattá" degradálta le, amelynek messze ható társadalmi következményei mindenki előtt ismertek. Pszichoterápiás rendszerének célja a szexuális érettség elérése. Marx úgy véli, hogy az embert gazdasági érdekek vezérlik: ez a homo-economicus. Bár a Tőke című művében az embert társadalmi állatként azonosította. Szerinte, ha az ember nem képes aktív kapcsolatot kialakítani másokkal és a természettel, elhagyja önmagát, idegenné válik, elveszti emberi minőségét, és állati minőséget vesz fel. Beteg, fragmentált, nyomorék emberré alakul át. Marx úgy véli, hogy az embert két dolog vezérli: egy fix, vagy konstans, valamint egy relatív. A szex és az étvágy az első kategória alá tartoznak, míg a relatív vezérlők, mint pl. a gyűlölet, kapzsiság, stb. bizonyos társadalmi szerveződésekben gyökereznek. Ez a koncepció bizonyos szempontból az ember hindu koncepcióját tükrözi: az evés, alvás, félelem és a szex az embereknél ugyanúgy általános, mint az állatoknál.

A hinduizmus szerint,
Az emberi fajnál a dharma (a morális szabályok által szült önuralom) azonban pluszt jelent. A dharma nélkül az ember nem más, mint maga a gonosz. Shankaracharya szerint a dharma két fajta lehet: pravritti-lakshana és nivritti-lakshana. Ha valaki életének adott időszakában és társadalmi megnyilvánulásaiban az élvezetek (kama) és a gazdagság (artha) hajhászását vallja, a pravritti dharmát követi. Ezután eljön az idő, amikor az egyén elfordul az érzékszervek kielégítésének és a meggazdagodásnak a hajszolásától, és a végső felszabadulás útját (moksha) kezdi keresni. Magáévá teszi az ún. nivritti dharmát, melynek jellemzője a világi vágyaktól és önző tevékenységektől való tartózkodás, valamint a szabadság elérése érdekében gyakorolt spirituális tevékenység. Az ember az állati szintről a pravritti dharma elfogadásával, pl. a társadalmi szabályzók felvételével emelkedett fel. A nivritti-dharma segítségével pedig felemelkedett az Istenséghez és Istenivé vált. A szabadság hindu koncepciója egy másik elméleten, a mindig tiszta, szabad, tökéletes, józan spirituális entitás, az Atman koncepcióján alapul. Swami Vivekananda szerint ez az Atman az Igaz Ember, a test és elme komplexusát jelentő látható ember ellentéte.

Az igaz és a látható ember kapcsolatát Katha Upanishad egy gyönyörű allegóriával írta le: Képzeld, hogy a lélek egy szekér ura, a szekér pedig maga a test. Az intellektus a kocsihajtó, az elme pedig a gyeplő. A lovak jelentik az érzékszerveket, az út pedig az érzékelt tárgyat. A bölcselet az élvezetek birtokosának tekinti azt, aki a test, az érzékek és az elme egységét tudhatja magáénak. A hinduk továbbfejlesztették ezt a koncepciót azzal, hogy az Atmant, vagy az Igaz Embert józannak, örökké szabadnak, boldognak és halhatatlannak tüntetik fel. A Látható Ember öt rétegből áll, amely körbeveszi a lelket, vagyis az Atmant. Ezek (1) a fizikai test, vagyis a fizikai réteg, (2) az élet, vagyis az életerő rétege, (3) a mentális réteg, (4) az ego rétege, és (5) a boldog réteg. Egy másik koncepció szerint az Igaz Embernek, a józan léleknek, vagyis az Atmannak három rétege van: (1) a fizikai test, (2) a finom mentális test és (3) a kauzális test, amely a tiszta tudatlanságból épül fel. A halállal a fizikai test meghal, de az utóbbi kettő megmarad, és a józan lélekkel, vagyis az Igaz Emberrel közösen átköltözik egy másik fizikai testbe, hogy így születhessen újjá. Amikor ébren vagyunk, a fizikai test aktív. Álmunkban, amikor alszunk, a fizikai test inaktív, de a mentális test aktív állapotban van. Amikor pedig mélyen alszunk, és álmokat sem látunk, vagyis amikor már a mentális test sem aktív, akkor csak a kauzális test takarja a tiszta lelket, vagyis az Atmant.

A fentiekből következik, hogy az emberi természet, célok és ösztönök hindu koncepciója a nyugatiaknál sokkal összetettebb és felsőbb rendű koncepció. A nyugati gondolkodók szerint az ember vagy állat, vagy gép. A hinduk pedig szükségképpen Isteninek tekintik. Másodsorban a nyugati tudósok három célt fogalmaztak meg az ember számára: a vizuális és szenzuális élvezeteket (kama), az e világi meggazdagodást (artha) és a társadalmi kötelezettségek teljesítését (dharma). Ezzel szemben az indiai filozófusok egy negyedik, végső célt is megfogalmaztak, a szabadságét (moksha), az ösztönös Istenség és tökéletesség teljes megnyilvánulását. Harmadsorban amíg Freud úgy vélte, hogy az embernek muszáj kielégítenie szenvedélyeit, hogy egész és egészséges lehessen, Marx leszögezi, hogy az ember addig nem is ember, amíg aktív kapcsolatba kerül másokkal. Swami Vivekananda azt mondja, hogy az ember addig ember, amíg küzd azért, hogy mind belsőleg, mind külsőleg felülemelkedhessen a természeten. Végül a nyugati filozófusok azt mondják, hogy az emberi evolúciót vezérlők és ösztönök irányítják. A hindu tudósok szerint azonban az ember ösztönös tökéletessége folyamatosan önérvényesítésre törekszik, és minden egyes tevékenységünk az ennek útjában álló akadályok lebontásaként értelmezhető.

Swami Vivekananda üzenetében nyomatékosította az ember Isteni mivoltát, mivel tudta, hogy az ember Isteni, és mivel az igazság felszabadít, az egyetlen szabadságba vezető út az Isteni mivoltunk igazságának elfogadása. Másodsorban egyre inkább az önképünk alapján gondolkodunk és cselekszünk. Ennek mélyreható gyakorlati, pszichológiai és társadalmi következményei vannak. Az embert, mint szexuális, gazdasági, eszközkészítő vagy társadalmi állatként felfogó koncepció bizonyos szempontból hasznos lehet az egyén, vagy a társadalom számára, de más oldalról ez korlátozó is. Ha önmagunkat szexuális állatokként értelmezzük, miként ezt Freud is javasolja, azzá is válhatunk. Ha gazdaság által irányított gépnek hisszük magunkat, akkor a pénz utáni hajsza lesz ránk jellemző. Ha társadalmi állatoknak képzeljük magunkat, akkor a társadalom rabszolgáivá válhatunk. Ha azonban örökké szabad, boldog Istenségnek gondoljuk önmagunkat, akkor örökké élvezhetjük a szabadságot és a boldogságot. Swami Vivekananda ezt az igazságot egy oroszlánkölyök történetével illusztrálta, akit születése napjától fogva bárányok neveltek. Ahogy nőtt, megtanult bégetni és legelni. Egy nap azonban ezt a nyájat megtámadta egy másik oroszlán, amely nagyon meglepődött azon, hogy a másik félve menekül a nyájjal.

Fogta ezt a fiatalabb oroszlánt és elvitte az erdőbe, ahol elmagyarázta neki, hogy nem illik bárányként viselkedni. Bizonyítékképpen megmutatta a fiatal oroszlánnak a tó vízében tükröződő képét. Ezzel el is szállt a bátortalansága. Egyszer egy szent ember két fia egymással játszott. Az egyiket Viveknek, a másikat Shirishnek hívták. A vicc kedvéért játékból a nevük után hozzátették az "ananda" szót, így váltak Vivekanandává és Shirishanandává, majd - mivel így kívánta a játék - a nevük jelentése szerint kezdtek viselkedni. Vivek összekulcsolta karját és egyenesen állt, akárcsak Swami Vivekananda, megfontolt ábrázattal. Shirish ugyanezt tette. De eztán Shirish valami oknál fogva elkezdett sírni. Vivek meglepődött, és megkérdezte az anyját, hogy tud-e Shirishananda sírni. Hát ez az! A sírás nem lehet jellemző Shirishre, amig ő is "ananda", egy méltóságteljes szerzetes. Ha a gyermekek a játék során felvett identitások során átmenetileg megváltoztathatják viselkedésüket, nem lehetséges-e számunkra a folyamatos identitáskép és magatartásforma változtatás? Normális esetben önmagunkat mindig fizikai, vagy testi-szellemi komplexumnak fogjuk fel. Igen nehéz elfogadni azt a tudatot, hogy testtől és szellemtől, valamint az öt rétegtől, vagy három testtől megszabadult öntudatos lelkek vagyunk. Minden hindu írás ezt a halhatatlansági, tisztasági, boldogsági és örök lélek koncepciót, mint az ember valódi természetét hirdeti. Ez a hindu filozófia és vallás központi témája, amelyet a legkülönfélébb mitológiák, történetek, fejtegetések is tanítanak.

Amikor azt mondjuk, hogy a hinduizmus szerint az ember alapvetően Isteni, valószínűleg sok ember nem érti, miről is van szó. Az Isteni jelzőt általában magára Istenre használjuk, Istennel kapcsolatban pedig számos felfogás létezik. Nem csupán a szekularisták, kommunisták, materialisták, de még a buddhisták között is vannak, akik tagadják Isten létezését. Tehát amíg tisztázott, hogy a hinduizmus, a Védák szerint mit is értünk "Isteni" alatt, és mi az "Isteni" koncepció, a zavarodottság megmarad. Kezdetnek tekintsünk át néhány primitív "Isten koncepció"-t. Őseinkre Isten imádata volt a jellemző. Ezek törzsi Istenek voltak, akik segítették a törzset a fennmaradásban és más törzsek legyőzésében, amelyeknek természetesen szintén megvoltak a saját Isteneik. Ezen Istenek nagyban hasonlítottak a törzs tagjaira, de sokkal erősebbek voltak az embereknél. Swami Vivekananda szerint, ha egy bölény Istenre gondolna, bizonyára egy hatalmas bölény lenne az. A Védákban található egy olyan Isteni koncepció, mely szerint Ő a természet egyes elemeinek ura. Indra a felhők és az esők ura, Varuna az óceánokat, Vayu a szelet, Agni a tüzet uralja.Ha elemezzük a fent említett két koncepciót, találhatunk egy érdekes, közös jellemzőt. Mind a törzsi Istenség, mind a természeti elemek urainak esetében az emberek korlátjai nagyobbak az Istenekénél. A törzs tagja nem képes az ellenséges törzs legyőzésére, Istene azonban igen. Az embernek nincs hatalma a természet fölött, Indrának, Varunának és Vayunak azonban van. Ezért az, aki képes a természet irányítására, legyen az ember, állat, vagy anyag, nem más mint maga az Isten.

Swami Vivekananda ezért mondta, hogy "minden egyes lélek potenciális Istenség. A cél ennek belső manifesztálása, méghozzá a belső és külső természet irányítása által. "Az emberi fejlődés során az emberek a tudomány segítségével fokozatosan tanulták meg a természet irányítását. Hajók és tengeralattjárók készítésével felfedeztük az óceánokat, repülőgépek segítségével a levegőt. Képesek vagyunk tűzgyújtásra és szándékaink szerint történő felhasználására, megvédhetjük magunkat az esőtől. Az emberi faj történelme végül is a természet felfedezése és az Istenné válás. Szociológiailag érzékelhető, hogy azon nemzetek, népek, amelyek nagyobb biztonságban és prosperitásban élnek nem annyira Istentisztelők. A szegény népekkel szemben ők kevésbé hívők, mivel a szegényebbek nem voltak képesek a természeti, emberi és állati ellenségeket legyőző Istenség manifesztálására. A civilizáció előrehaladtával azonban az emberek felfedezték a belső természetet - az elmét. Az elmének megvannak a maga vágyai, ambíciói és gyengeségei. Kapzsivá, dühössé válhat, amely során cselekedeteivel magának és másoknak is szenvedést okozhat. Felismerték, hogy elménk megismerése sokkal nehezebb, mint a külső ellenfélé. Az emberiség tehát megkezdte a belső természet megismeréséhez vezető út megkeresését. Ehhez alapvetően szükségünk van a vallásra. Az a személy, aki teljes mértékben megismeri szenvedélyeit, vágyait, szeretett, vagy utált dolgait, életszeretetét és a haláltól való félelmet, Istenként kezelendő, mivel teljes mértékben sikerült a benne rejlő Isteni mivoltjának manifesztálása. Ilyen ember volt az indiai Mahavir.

A hinduk számos módszert dolgoztak ki elménk megismerésére és az Isteni természet manifesztálására. Egyik ilyen eljárás a jóga. A tökéletes jógi óriási hatalommal bír. A jógáról szóló könyvek szerint a jógi képes a repülésre, olyan kicsivé válhat, mint egy hangya, vagy olyan naggyá, mint egy hegység. Láthatatlanná válhat, még új planétákat is alkothat, és irányíthatja is őket. Olvashat mások gondolataiban, távolba láthat, és hallhat. Egy ilyen jógi jelenlétében egy oroszlán és egy bárány is félelem nélkül ülhetnek. A jóga gyakorlásának számos eredménye van. Ilyen eredményként jelenthető ki az, hogy Isten és az ember Isteni mivolta ugyan azt, vagyis az elme, vagy a belső természet megismerését jelenti. A hinduk úgy gondolják, hogy minden egyes elme kapcsolatban van a többivel. A jógik azt mondják, hogy létezik az elméknek egy olyan óceánja, amelynek saját elménk is részese. Ha pedig képesek vagyunk saját elménk irányítására, akkor a többi elmét is kontrolálni tudjuk. A hinduizmusban egy harmadik, fontosabb elképzelés is létezik az Isteni koncepcióról. Bár fentebb már szó volt róla, hogy a jóga gyakorlásával emberfeletti hatalomra tehetünk szert, a végső cél azonban a természet kötöttségétől való megszabadulás. Ezen hatalmak megszerzésével egyidejűleg a jógi azonban önző maradhat, és mások kárára használhatja fel erejét. Ebben az esetben azonban elveszíti ezt a hatalmát, és átlagemberré válik. Az Isteni mivolt legmagasabb fokú manifesztálódása tehát a belső természettől (elmétől) és a külső természettől való teljes szabadság.

A Védák és a hindu írások szerint a legnagyobb Istent Brahmannak nevezik. Mindenhol jelen van, tiszta, józan, halhatatlan és az abszolút tudás. Azt mondják, hogy az emberi lélek ugyanilyen természettel bír. A hindu filozófia egyik iskolája szerint az ember és Brahman valódi természetüket tekintve egyformák. A Vedanta egy másik iskolája szerint az egyén lelke Brahman része, akárcsak a test egyik szerve, vagy egy fa ága. Egy harmadik iskola szerint pedig az emberi lélek elkülönül Brahmantól, de kapcsolatban van vele, és bizonyos jellemzőik is egyformák. Ezen filozófiai elmélkedéseket most nem szükséges részleteznünk, a legfontosabb, hogy állításuk szerint az emberi lélek tiszta, halhatatlan, józan, örömmel és tudással teli. Ezen jellemzők azonban rejtve maradnak, köszönhetően a mentális tisztátalanságnak, mint például a félelem, gyűlölet, düh, vágy, stb. Ahogy az ember fokozatosan megszabadul ezektől, egyre boldogabb lesz és egyre több tudással rendelkezik. Amikor a hinduk azt állítják, hogy az ember Isteni, ez azt jelenti, hogy minden egyes férfi és nő is Isteni. Amikor valaki a jóga törvényeit követve elkezdi felismerni Isteni természetét és halhatatlanságát, láthatja mások Isteni mivoltát is, és eképpen kezd viseltetni irántuk.

Száz évvel ezelőtt Indiában élt egy Pavahari Baba nevű szent. Egy napon tolvaj settenkedett be a házába. Amikor épp a lopott tárgyakat tartalmazó zsákot próbálta összekötözni, felébredt a szent. A rabló, hátrahagyva a lopott dolgokat, futásnak eredt. A szent erre követni kezdte őt, magával cipelve a zsákot. A hosszú üldözés után utol is érte, és Istenként bánva a tolvajjal, odaadta neki a zsákot. Ennek eredményeként a rabló megváltozott és szintén szentté vált. Mivel a szent önmagában is látta az Isteni mivoltot, a tolvajban szintén képes volt azt felismerni, akiben ez a felismerés olyan erős lett, hogy maga is Istenként kezdett viselkedni. Pavahari Baba minden teremtményben meglátta az Istent, kígyóban, kutyában, patkányban egyaránt. Csakis az ilyen, az Isteni természetet felismerő szentek képesek tetteikkel igazolni az ember Isteni természetének valódiságát. Ugyanakkor azt is bebizonyítják, hogy erre a meglátásra bárki képes lehet.

A szerző, Swami Brahmeshananda, a Sri Ramakrishna (Isten nagy fia), és legfőbb tanítványa, a védák filozófiáját világszerte hirdető, Swami Vivekananda által alapított, világszerte ismert vallási-spirituális Hindu szervezet, a Ramakrishna Misszió fő szerzetese. Swami Brahmeshananda orvos, és az önmagukat Istennek hívő beteg embereket gyógyította a Ramakrishna Misszió varanasi kórházában, Indiában. Jelenleg a Ramakrishna Misszió angol nyelvű havonként megjelenő folyóiratának, a Vedanta Kesari szerkesztője. Négy könyvet írt vallási és filozófiai témákban. Cikkét Farkas Roland fordította magyarra.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 6760 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x