A vízhiány több embert öl meg évente, mint a háborúk
Címlap / Kultúra / A vízhiány több embert öl meg évente, mint a háborúk

>

A vízhiány több embert öl meg évente, mint a háborúk

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-08-14

Az ENSZ nemrégiben nyilvánosságra hozott adatai szerint 1,2 milliárd ember folyamatosan küzd a túlélésért. A helyzet Afrikában és Ázsia egyes részein a legsúlyosabb. A hasmenéses betegségek, melyek a nyugati civilizációban banális egészségügyi komplikációnak számítanak, az öt évnél fiatalabb gyermekek halálának legsúlyosabb okozói a fejlődő országokban. 

A tudósok szerint a vízkészletek fölötti konfliktus elkerülhetetlen
Az ENSZ a közelmúltban figyelmeztetést adott ki, hogy nem csak Afrika és Ázsia, de 2025-re Dél-Európa is komoly vízhiánnyal szembesülhet. Spanyolország egyes részei már most bajban vannak. Amikor Katalóniát 2008-ban rendkívüli szárazság sújtotta, illegális kutak bukkantak fel, és a víz megjelent a feketepiacon. A városnak „vízhidat” kellett felállítania, hogy iható vizet szállítsanak be. 

A probléma sürgős és azonnali. Ha már tavasszal érezhető a vízhiány, felkészülünk rá, hogy a nyár még rosszabb lesz. – mondta Barbara Helferrich az ENSZ Környezeti Igazgatóságának szóvivője a New York Times egyik interjújában. 

Hétezer kilométerrel odébb, India Madhya Pradesh állama hasonló helyzeten megy keresztül, ám sokkal komolyabb következményekkel. A klímaváltozás átalakította a régió esőmintáját. Ez, valamint a tény, hogy India vízelosztása rendkívül méltánytalan (a létminimum alatt élők gyakran alig vagy egyáltalán nem jutnak a községi tiszta vízkészletekhez), szó szerint vérontáshoz vezetett. A szegények a legsúlyosabban érintettek. Gyakran mindössze heti egyszer jutnak tiszta csapvízhez. A hozzáférés hiánya néhány embert arra kényszerít, hogy vizet lopjon, illegálisan megcsapolva a községi vízcsatornákat. Az ilyen tettekért gyakran halálbüntetés jár; Indián kívüli jelentések állítják, hogy körülbelül egy tucat embert öltek meg ilyesmiért ebben az évben. Sokan mások a szomszédokkal folytatott harcok során sérültek meg, amelyek gyakran pusztán egy-egy vödörnyi víz miatt alakultak ki. 

Az ilyen példák  az alapjai a feltevésnek, mely szerint a víz a közeljövőben valószínűleg fegyveres konfliktusok kiváltó oka lehet. – Már tört ki háború az olaj miatt. – mondta William Mitsch, az Ohio State University professzora. – Egyszer már megtörtént. A vízért folytatott háború is lehetséges. 

HarmoNet tipp: Több, mint kínos: Amikor koszos az ivóvíz! - 10 tipp vízivóknak! >>

A megoldás több tőkét igényel

A „víz háború” kifejezés bizonyos régiókban már kimerészkedik az enciklopédiák oldalairól, és valósággá válik. Dr. Azad Aslan az erbil-i Salahadin Egyetem egyik előadója figyelmeztet arra, hogy a probléma megoldásának meg kell akadályoznia a feszültség háborúvá alakulását. - A vízhiány miatt, ahogyan azt a Világbank is előrejelzi, elkerülhetetlenek a jövőbeni vízkonfliktusok, és az érintett régiók háborúi. – mondta az iraki Niqash hírszolgálatnak.

A megoldás természetesen az lenne, ha világszerte elég ivóvizet tudnánk biztosítani a népesség alapvető szükségleteire. Ezt persze könnyebb mondani, mint megtenni. A megoldásnak számos feltételnek kell megfelelnie, fő szempontjai, hogy alacsony költségű és egyszerűen üzemeltethető, valamint ne legyen áramfüggő, mivel ez többnyire hiányzik a fejlődő országokban. 


A leghatékonyabb és legkönnyebben használható készítmények között szerepelnek a kémiai tisztítók, melyek eltávolítják a baktérium mikroorganizmusokat és lebegő anyagokat, megtisztítva ezzel a szennyezett vizet. Ez a megoldás a műanyag palackos vízhez képest költséghatékony és könnyen szállítható, ám a humanitárius szervezetek még mindig túlságosan nagy erőforrás- és kapacitáshiányban szenvednek, hogy minden rászorulóhoz eljuttassák a segítséget. 

HarmoNet tipp: Csatlakozz Te is a "Tiszta vízzel a gyermekekért" programhoz >>

A PUR csomag gyors, egyszerű és könnyen szállítható módszer a víz tisztítására

A PUR csomag egy különleges fejlesztés, amely 10 liter szennyezett vizet gyorsan tisztává és ihatóvá változtat. A PUR-t a Procter&Gamble (P&G) fejlesztette ki az Egyesült Államok Járványellenőrzési és Megelőzési Központjával együttműködve. Segítségével az emberek bárhol a világon egyszerűbb, költségkímélő és kényelmes módon képesek megtisztítani a koszos vizet. A PUR csomag működése a fejlett országok vízrendszeréhez hasonló technológián alapul.

A PUR egy porkészítmény, amely eltávolítja a bakteriális mikroorganizmusokat és a lebegő anyagokat, tiszta vizet készítve a szennyezett vízből. 


A PUR...
  • bizonyítottan eltávolítja a betegségeket okozó mikroorganizmusokat,
  • eredményesen eltávolítja a bélbaktériumok több mint 99,99999%-át (beleértve a kolera baktériumokat), a bélvírusok 99,99%-át (beleértve a hepatitis vírusokat) és a protozoák 99,9%-át.
  • bizonyítottan csökkenti, akár 90 %-kal, a hasmenéses betegségek előfordulását a fejlődő világban,
  • eltávolítja a koszt és más szennyező anyagokat,
  • használatával az egész család számára, beleértve a gyermekeket is, tiszta ivóvíz készíthető, emellett a WHO is hatékony technológiának tekinti.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 4367 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x