Paprikashow a délvidéken - fellármázzák a szegedi belvárost...
hirdetés
Címlap / Kultúra / Paprikashow a délvidéken - fellármázzák a szegedi belvárost

>

Paprikashow a délvidéken - fellármázzák a szegedi belvárost

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-10-26

26 percig tartó lármás, hangos nyitómenettel, nagy csinnadrattával, dobosok, néptáncosok, lovasok és egy vonós banda közreműködésével kezdődik az idei Paprikafesztivál Szegeden. A Csongrád Megyei Paprikasó nyitómenete október 1-én, pénteken 14 óra 30 perckor a megyeháza elől indul. 


Rendezvénynaptár
A hangos menet úti célját az Anna-kút, a Széchenyi tér, illetve a Kárász utca érintésével éri el a Csípős Fesztiválnak helyet adó Dugonics téren. A hivatalos nyitóünnepség 15 órakor kezdődik a Dugonics téren, ahol a fesztivál szervezői paprika-nagyköveteket bíznak meg azzal, hogy képviseljék a szegedi paprikástársadalom érdekeit.

Szeged

A háromnapos rendezvényen több mint harminc kulturális program várja az érdeklődőket. A szegedi „Paprikafeszten” fellép többek között a Holdviola együttes, Utasi Árpád csantavéri mesemondó, Dinnyés József daltulajdonos, Varga Miklós és a Ghymes is. A rendezvénysorozat egyik gasztronómiai csúcspontjának a Benke László mesterszakács által vezényelt Bográcsos Verseny ígérkezik.

Benkő Laci bácsi

SZEGEDI PAPRIKA FESZTIVÁL – CSONGRÁD MEGYEI PAPRIKASÓ
2010. október 1-3., Dugonics tér

OKTÓBER 1. PÉNTEK:

10:00-14:00 „Paprika és egészség” szakmai nap a Fekete Házban
Házigazda: Dr. Tóth István

10.00: Megnyitó
10.15: Paprikások – film Előadó: Vastag József
11.15: A paprika jövője Előadó: Dr. Somogyi György
11.45 Szünet
12.15: Biopaprika, bio zöldség Előadó: Nemes Mátyás biotermesztő
12.45: Értékmentés másként – A C-vitamin -film

Néptánc


2010. október 1-3.
Dugonics tér

14:30 Nyitómenet, csinnadratta dobosokkal, lovasokkal, vonós bandával, néptáncosokkal
(Megyeháza, Anna-kút, Széchenyi tér, Kárász utca, Dugonics tér)
14:30 Nemes Levente énekes, gitáros
15.00 Ünnepélyes megnyitó
15:30 KURUL DOBOSOK
16:00 Gyerektáncház az Üsztürü zenekarral
16:45 BÍBORKA Néptánc Együttes
17:30 FUSE zenekar
18:30 MISZTRÁL zenekar
19:45 DINNYÉS JÓZSEF daltulajdonos
20:30 HOLDVIOLA koncert
21:30 Táncmulatság, zenél: ÜSZTÜRŰ

Kurul dobosok

OKTÓBER 2. SZOMBAT:

10:00 – 15:00 Bográcsos Verseny BENKE LÁSZLÓ mesterszakáccsal
10:30 Nagyváradi Lilliput Társulat : Kinizsi Pál
11:15 UTASI ÁRPI csantavéri mesemondó
11:45 Csókai Rákóczi kórus
14:00 Hasító Röszkei asszonykórus
14:30 BÍBORKA Táncegyüttes: Táncra születtem (táncszínház)
15:45 A jelmezverseny Magyar népmese figurák (nevezni 15 óráig lehet az információnál)
16:30 Népzenei összeállítás: Kanalas Éva és barátai
17:15 A jelmezverseny és a rajzpályázat eredményhirdetése
17.30: INDIGÓ zenekar koncertje
19:30 ROLE zenekar koncertje
21:30 Moldvai táncház a KORINDA zenekarral

Játszósarok:

10:30-tól 17 óráig
Mesekaland (6-8 állomásos játék 5-12 éves gyerekeknek)
Sárkánytér, Csúzlizda, Kinizsi játék, Jelmezverseny, Mézeskalács házikó,
Fotószínház, Furulyás Palkó, Ládafia körhintája

Megyeháza:
19:00- Csongrád Megye Szépe - Alpok-Adria Szépségverseny

Utasi Árpika

OKTÓBER 3. VASÁRNAP:

10:00 Térzene
11:00 KALÁKA
13:30 Üllési FONÓ Néptánc Csoport műsora
14:00 Zöld Péter-népmese. Előadja. Róka Szabolcs
14:30 A CUHÁRÉ táncműhely műsora
15:00 Bartha Tóni Bábszínháza: Rózsa Sándor a betyárok Jancsija
15:45 Szabad Vitézi Iskola: Baranta bemutató
16:30 SZÉKELY GÓBÉK
17:30 MÉTÉ PÉTER Emlékzenekar koncertje
18:45 RÓKA SZABOLCS: Az borivóknak való
19:30 VARGA MIKLÓS
21:00 GHYMES együttes koncertje

A rendezvény ideje alatt folyamatosan:
Paprikapiac
Mézvásár
Kézművesek utcája
Ládafia körhintája
Kádár Ferkó Fotószínháza
Sárkánytér
Bartha Tóni Csúzlizdája
Paprikás ínyencségek, különlegességek
Paprika-terasz

Képek és további információ: RZH rendezvényház




 
 
[ 5077 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
x