Suszter, szabó, baka, kém
Címlap / Kultúra / Suszter, szabó, baka, kém

>

Suszter, szabó, baka, kém

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

Várhatóan január végén kerül a hazai mozikba a Suszter, szabó, baka, kém című film, ami John le Carré Árulás című regénye alapján készült. Ebből az alkalomból november elején újra megjelenik a könyv is, új borítóval, új címmel. A rendező azt ígéri, a remake-kel alapjaiban írják újra a kémfilmeket, ráadásul Gary Oldmant nyár óta az Oscar-esélyesek közt tartják számon. 

Az angol hírszerzés legfelsőbb soraiban egy áruló rejtőzik, egy beépített ügynök, aki magának Karlának, a szovjet kémfőnöknek jelent. Amit az áruló tud, tudja Karla is. A Körönd legféltettebb titkait. A beépített és alvóügynökök nevét és címét. Mindent. És hogy teljes legyen a kép, Karla az ügynökén keresztül gondosan kiválogatott, meg- vagy átírt információkat juttat el az angoloknak, akik ezekkel a kémjelentésekkel próbálják megerősíteni a pozíciójukat az amerikaiaknál.

A legtöbben azt sem hajlandóak elismerni, hogy baj van. A legtöbben még csak bele sem mernek gondolni abba, hogy az áruló révén Karla minden egyes lépésükről tud. A legtöbbek szerint minden a legnagyobb rendben van. Kivéve George Smiley-t, a csendes, kövérkés és nyugdíjas egykori hírszerzőt, aki állhatatos munkával, bulldogkitartással és legendássá vált kihallgatási technikájával csapdát állít a soraikba férkőzött szovjet kémnek, és rajta keresztül Karlának, örök ellenfelének, a titokzatos szovjet kémfőnöknek.



A legendás regényből készült nagysikerű film George Smiley szerepében Gary Oldmannel hamarosan a magyar mozikban is látható lesz.
A mű hazai mozielőzeteséhez katt ide >> .

http://www.agavekonyvek.hu
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 4058 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x