Együtt "dumál" Hajós, Fábry és Sándor György
Címlap / Kultúra / Együtt "dumál" Hajós, Fábry és Sándor György

>

Együtt "dumál" Hajós, Fábry és Sándor György

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-08-09

Dumafüred - Július 27. és augusztus 5. között poénok tengerében úszhatnak a balatonfüredi SunCity látogatói. Ha már mindenki elég barnára sült a napon, eleget pancsolt a tó hűsítő hullámaiban, és a napi kötelező lángos-adag is lecsúszott, akkor itt az ideje, hogy a Dumaszínház nagyágyúira bízza a rekeszizmok alapos megdolgozását. 

„Egy csomó új programmal készülünk, és egy igazi specialitással, a Dumaszínház All Stars esttel, ahol három generáció nagyjai, Fábry Sándor, Hajós András és Sándor György együtt lépnek színpadra. Igazi unikális program! Lesz még Duma - jam, rádiókabaré felvétel, és igazán színes események, ahol szinte az összes Dumaszínházas humorista jelen lesz.” – foglalta össze Litkai Gergely a kellő derültséget ígérő eseményeket.



„A Balatonon így még nem is léptem fel, és ez lesz az első, hogy az Evolúció című önálló estemet fesztivál keretek között mutathatom be, illetve lesz még Dumakoncert, ami igazi zenei különlegesség. Milyen közönségre számítunk? Ugyebár az északi-part nem olyan sekélyes, így talán ezt a látogatókról is elmondhatjuk majd… Egyébként Balatonfüred az elmúlt években nagyon a szívemhez nőtt, szerintem ez lett a Balaton első számú városa.”
– mondta lelkesen Kovács András Péter.



„Lesz egy önálló estem a hétvégén, amire külön gyúrok, és kellékeket is fogok használni. Nem tudom, hogy eláruljam-e, de rajzolok majd a színpadon…” –
leplezte le a készülő meglepetést Felméri Péter, és kérdésünkre elárulta a Balatonhoz fűződő gyerekkori élményét is. „Nekem kiskoromból az maradt meg a legjobban, hogy kolozsvári gyerekként, amikor eljöttünk a szüleimmel a Balatonhoz, mennyire csodálkoztam egy jégkrém-árus cég kocsiján, hogy autóból lehet fagyit kapni! Valamiért ez az élmény olyan elevenen él bennem.”


Kétség nem fér hozzá, hogy a közönség igazi profi edzést kap majd a kifejezetten nevetőizmokra szakosodott csapattól. Ha pedig egy fagyiskocsi után gyermeki örömmel rohanó humoristát látnak, kérjük, segítsenek neki megállítani!
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 3451 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x