Danny Blue - A kötél mentette meg
Címlap / Kultúra / Danny Blue - A kötél mentette meg

>

Danny Blue - A kötél mentette meg

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

A Story 4 Tv csatornán futó Túrakommandó című műsor legutóbb Bükfürdő és Sárvár szépségeit mutatta be. Barangoltak Sárvár belvárosában, kipróbálták a helyi termál vizek gyógyító erejét és a paleolit táplálkozás fortélyaival is megismerkedtek. Vendégük ezúttal Danny Blue volt, akivel a térség egyik legextrémebb kalandparkját keresték fel. 

A forgatás során, a bátor Mentalista kis híján összetörte magát, amikor összedőlt alatta a maga által épített italrekeszekből álló ingatag torony. „Elsőre nem is tűnt olyan nehéz feladatnak a rekesztorony mászás.. hiszen csupán precízen kell egymásra helyezni a rekeszeket, úgy hogy mindig a következőre rálépünk. A dolog akkor kezdett el igazán félelmetes lenni, amikor már a 12. rekeszen is túl voltam, hiszen a magassággal veszélyével és a torony kilengésével nem számoltam. Utólag is örülök, hogy megfogadtam a helyi szakoktató tanácsát, és kötéllel másztam.. hiszen pusztán csak ezen múlt, hogy nem sérültem meg.”– kommentálta Danny .



„Le a kalappal! Nem is gondoltam volna, hogy Danny ilyen bátran áll majd a feladathoz.. Az egészben a vicc az volt, hogy a végén, már azt is nehezen tudtuk megoldani, hogy feladogassuk neki a soron következő rekeszeket, hiszen olyan magasan volt.”
– mesélte Kosztyu Marianna (Manya) a műsor egyik házigazdája.

Sejtettem, hogy Danny bevállalós lesz, de azért engem is sikerült meglepnie, hiszen egy borítékkal érkezett hozzánk, melyben ő már előre elhelyezett egy rajzot.. A feladatunk pedig persze nem volt más, minthogy rajzoljuk le amire gondolunk a Túra kapcsán.. Nos hárman, három félét rajzoltunk.. és akkor lepődtünk meg igazán, amikor a Danny által kinyitott zárt boríték is, ugyanezen rajzokat tartalmazta.. Hihetetlen! Úgy tudom, nemcsak minket tréfált már meg hasonló feladatokkal, hiszen nemsokára induló A Tudatfeletti című műsorában, további megmagyarázhatatlan jelenetekkel sokkolja az embereket„ – nyilatkozta Magony Szilvia (Szilva)




A Túrakommandó tavaszi évadának második adását megtekinthetik itt >>

A Túrakommandóról:
A műsor különlegessége, hogy a reality-t és a magazinműsort ötvözi amolyan tourist-reality keretében. A garantált szórakozást a műsor állandó szereplői valamint az egyes adásokban szereplő sztárvendégek biztosítják, akik a maguk különböző stílusában véleményezik az egyes helyszíneket, programokat. A cél mindig és mindenkor, szórakoztatva informálni és ajánlani, méghozzá olyan lehetőségeket, melyek bárki által elérhetőek. A műsor állandó házigazdái: Magony Szilvia (Szilva), Kosztyu Marianna (Manya), Magony Péter (Petya)


www.turakommando.hu
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 3022 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x