Hagyományok és újdonságok a 27. Mesterségek Ünnepén
Címlap / Kultúra / Hagyományok és újdonságok a 27. Mesterségek Ünnepén

>

Hagyományok és újdonságok a 27. Mesterségek Ünnepén

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2021-12-06

Hagyományok és újdonságok. Ez lehetne röviden a mottója annak a négy napnak, amely szokás szerint az augusztus 20-i ünnepet megelőző hétvégén kezdődik, és évről évre óriási népszerűségnek örvend. A Budavári Palota körül immár 27. alkalommal kerül megrendezésre a nyár kedvenc családi fesztiválja, a Mesterségek Ünnepe.  

A rendezvényt szervező Népművészeti Egyesületek Szövetsége idén igazán mozgalmas hónapokon van túl. Májusban 3 napig Ausztriában, Linz belvárosában mutatkozhatott be a magyar népművészet, június végén pedig 2 hétig a tradicionális washingtoni Smithsonian Folklife Festival díszvendége volt Magyarország, ahol közel másfélmillió amerikai élvezhette a magyar kézművesek és zenészek kiemelkedő tudását.


Augusztus 17. és 20. között viszont ismét minden a magyar közönségről szól. Na meg a gyapjúról, hiszen idén kiemelt téma a gyapjú, és a hozzá kapcsolódó mesterségek: az Oroszlános Udvarban lévő műhelybemutatókon a szakmai bizottságok szervezésében a gyapjút alapanyagként használó mesterségek, így a szövés, viseletkészítés, hímzés, csipkekészítés, nemezelés titkait is elleshetjük. A hagyományok szerint idén megrendezésre kerülő „Te bárányok gyapjából való…” című tematikus kiállításon is a gyapjúé lesz a főszerep, változatos, érdekes, rendhagyó gyapjúból készült tárgyakkal. A gyerekek sem maradnak ki az élményből, hiszen a játszóházban korhatár nélkül részt vehetnek a gyapjú feldolgozásának különböző szakaszaiban, kipróbálhatják, milyen a gyapjúmosás, hogyan festünk növényekkel, mit jelent a bottal felverés, kézi fésűvel fésülés, nemezelés, szövés-fonás. Az idei fesztivál díszvendége Kirgizisztán lesz. A közép-ázsiai térségből érkező népművészek ősi technikákat, különleges eljárásokat és szemet gyönyörködtető alkotásokat hoznak el számunkra. Láthatunk majd közép-ázsiai hengerelt mintás nemeztakaró és szabott-varrott shyrdak készítést, különleges csi-szövést, de megismerkedhetünk a kirgiz fejfedők és kirgiz ékszerek csodálatos világával is.


Természetesen azok sem fognak csalódni, akik más mesterségek fortélyaiba kukkantanának bele, hiszen szokás szerint bemutatják tudományukat kosárfonók, gyertyaöntők, kovácsok, fafaragók, fazekasok is, a leglelkesebb érdeklődőket, tanulni vágyókat pedig a Kézműves Iskolák tájékoztatják a mesterré válás lehetőségeiről.  Újdonság viszont a Mesélő Mesterek színpada, amelyet az Oroszlános Udvarban találnak a látogatók, ahol a Népművészet Mestereitől minden bizonnyal rendkívül érdekes történeteket hallgathatunk majd meg.
Idén is a Hunyadi Udvarban elhelyezett fotóponton várja a Mesterségek Ünnepe mindazokat, akik viseletben érkeznek. Az „Érkezz viseletben” felhívásra készülő fotókat szakmai zsűri bírálja majd el, értékes nyereményekért érdemes előkeresni a különleges öltözékeket. A fesztivál hivatalos Facebook-oldalán pedig már elindult az a képfeltöltős nyereményjáték, amely a „Vásárfia az otthonomban” címet viseli, s amelyben olyan tárgyak fotóját várják a szervezők, amelyeket a Mesterségek Ünnepén vásároltak a játékosok, és megmutatják, hogy fest az otthonukban a kedvenc tárgyuk.


Természetesen nincs fesztivál ma már gasztronómia nélkül: a tavalyi nagy siker alapján kézműves sajtok mesterei is jelen lesznek, de egyéb finomságokat, kézműves étkeket is lehet majd kóstolni. Nem maradhat el idén sem a zalai dödölle, a töki pompos, vagy a kürtőskalács és a házi rétesek élménye sem. Mézek, mézeskalácsok, kolbászok, kenyerek és jó borok és sok egyéb finomság csábítják majd a fesztivál látogatóit.
Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 2108 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x