A klónozás kérdése az USA-ban
Címlap / Kütyü és tudomány / A klónozás kérdése az USA-ban

A klónozás kérdése az USA-ban

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-07-16

A világ vezető államának állásfoglalása útmutató lehet a kérdésben. 

Az Amerikai elnök Bush mellé egy csoport tanácsadót rendeltek, hogy kialakíthassa álláspontját az „egészségügyi” klónozással kapcsolatban. A bizottság nem csak Busht, hanem a szenátust is segíti. A szenátusban ugyanis már régóta vita folyik arról, hogy engedélyezzék-e a gyógyítási céllal végrehajtott klónozást, természetesen szigorú feltételek mellett.

A tanácsadó-testület biológusokból, ügyvédekből, orvosokból, szociológusokból, etikusokból és teológusokból áll. Sajnos ugyanolyan döntésképtelennek bizonyult, mint az általa döntésében támogatandó szenátus, amely idén kétszer volt képtelen dűlőre jutni a kérdésben.

Az engedélyezés kérdése megosztja a bizottságot: tízen arra szavaztak, hogy még négy évig halasszák a döntést. Döntésüket azzal indokolták, hogy nem akarnak egy elhamarkodott, nem minden szempontból megfontolt döntést.

A klónozás mellett érvelők arra hivatkoznak, hogy a klónozás olyan betegségek gyógyításában nyújthat segítséget, mint az Alzheimer kór, a cukorbetegség, vagy esetleg egy végtag hiányát is pótolhatják ilyen úton. Ez azonban emberi klónozást igényel. Az ellenlábasok pedig attól félnek, hogy ez teret adhat más célú klónozásnak is.

Személy szerint Bush minden fajta klónozást ellenez, és korábban már kifejezésre jutatta, hogy minden ilyen törvényt megvétóz. Ennek ellenére most kijelentette, hogy a bizottság döntése előtt hajlandó fejet hajtani. Reméli, hogy a bizottság munkáját egy nemzetközi vita is kíséri majd, ami felszínre hozza a szempontokat és érveket. Persze lehetőleg főleg az ellenérveket.

Az állam jelenleg nem támogatja anyagilag a klónozási kísérleteket, még gyógyászati célokra sem, úgyhogy a valódi kérdés az, hogy betiltsák-e a magánvállalatok ilyen irányú tevékenységeit.

A Massachusettsi Advanced Cell Technology vállalat bejelentette, hogy tavaly sikerült emberi embriót klónozniuk, habár azok nem maradtak elég ideig életben ahhoz, hogy az orvosi kutatáshoz szükséges sejteket kifejlesszék.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 1489 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x