A majmok is boldogulnak a matematikával
Címlap / Kütyü és tudomány / A majmok is boldogulnak a matematikával

A majmok is boldogulnak a matematikával

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-06-27

A makákók is elboldogulnak az egyszerűbb matematikai feladatokkal - fedezték fel kísérletek során a németországi Tübingen egyetemének kutatói. 

Az intézmény idegbiológusainak sikerült elérniük, hogy az állatok nagyság szerint rakják sorrendbe a különböző méretű pontokat. A majmok rövid idő alatt megtanulták a "kisebb-nagyobb" elvet - számoltak be a tudósok hétfőn.

A szakemberek emellett azt is sikerült felfedezniük, hogy az állatok agyának mely része dolgozik a feladványok megfejtésén - derült ki az amerikai tudományos akadémia Proceedings című folyóiratában közölt tanulmányból.

A "kisebb-nagyobb" elv az emberek célirányos magatartásának is előfeltétele. E nélkül például a bevásárlás során nem tudnánk összehasonlítani a termékek árait. Ahhoz, hogy a tudósok feltárják, mely agysejtek oldják meg az összehasonlítást, megfigyelték az állatok agyműködését.

A méretkülönbség felmérésekor a majmok agyának elülső része mutatott lenyűgöző reakciót, az agysejtek algoritmus szerint működtek, vagyis egy részük csak akkor dolgozott, ha a "nagyobb mint" parancsot kellett követniük, a másik részük viszont csak akkor, ha a "kisebb mint" parancsot kellett végrehajtani.

A mostani felfedezések hosszútávon segítséget jelenthetnek az olyan emberek számára, akiknek agysérülés miatt károsodott a logikai gondolkodása és következtetési képessége - mondta Andreas Nieder, a kutatókat vezető állatpszichológus.
 
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 1657 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x