L. Lamrew: Johnny húsz éve - 25. Fejezet
Címlap / Mesék / L. Lamrew: Johnny húsz éve - 25. Fejezet

L. Lamrew: Johnny húsz éve - 25. Fejezet

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-08-08

     David egészen az arca közepéig fölhúzta a bolyhos, meleg takarót, ami így valóban viszonylagos védelmet nyújtott. Képtelen volt megnyugodni. Feküdt a diófából ácsolt-faragott szép, de egy embernek rettenetesen nagy ágyon és - félt. 

I.

     David egészen az arca közepéig fölhúzta a bolyhos, meleg takarót, ami így valóban viszonylagos védelmet nyújtott. Képtelen volt megnyugodni. Feküdt a diófából ácsolt-faragott szép, de egy embernek rettenetesen nagy ágyon és - félt. Legszívesebben fogta volna a maga köré csavart paplanát és átment volna a báróhoz a földön aludni. Emlékezett rá, hogy hányszor virrasztott remegve, mint a nyárfalevél, vacogva a Rémtől, Szörnytől, Halálosztótól, Farkasembertől, Démonfattyaktól, Vámpírtól, Zombitól, Szellemtől, csontját zörgető Kísértettől, a Valamitől, a megnevezhetetlen sötét, árnyból font rettenettől, aki még a halálnál is százszorta rosszabbat tartogat kedvenc törzsvásárlója, a pici Davie számára.
     David kisebbnek érezte magát, mint valaha. Ránézett a petróleumlámpa pislákoló, halovány fényére. Úgy érezte, az elmúlt ötnapos utazás és az azt követő ebéd, vacsora, úti beszámoló, tárgyalások, fürdés és egyebek eléggé kifárasztották, de rettegése elnyomta fáradtságát. Legalábbis David ezt hitte. Próbált visszaemlékezni a nap eseményeire, hogy legalább egy kicsit elterelje a figyelmét...Arról, de száműzni nem tudta a gondolataiból.
     Ráadásul még a gyomra is veszettül háborgott. Nem tett neki túl jót az a falás, amit David művelt az óriási ebédlőteremben, ahol több százan elfértek az asztalok körül és vagy egy tucat kandalló ontotta magából a meleget. A falak telistele prémekkel és címerekkel. Az emberek pedig - nem úgy, mint az allonedrai őrületben - kissé hűvösek, de megfontoltak és ismerik a „Hallgattassék meg a másik fél” szabályát. Ráadásul remek a konyhájuk - sóhajtotta David és kezét a citromillatú, lüktető hasára szorította. Hát igen, a nap legjobb pontja kétségkívül a fürdő volt. Ez fölülmúlta az összes finomságot is. A fürdő egy finomra csiszolt, kőből készült kádban volt. A fehérruhás, rövidre nyírt hajú szolgák kissé feszélyezték Davidet, de szerencsére, mikor David jelezte nekik, hogy egyedül szeretne lenni, emlékeztették a csengettyű és az éjjeli helyére és használatára, azután rögtön távoztak. A víz forró volt és árasztotta magából a citromillatot. A kád pedig pontosan olyan alakú volt, hogy a lehető legjobban szolgálta használója kényelmét. David - miután lecsutakolta magát - még vagy egy fertályórát áztatta félálomban elgémberedett testét, csak azután kászálódott ki és öltötte magára a makulátlanul hófehér lepedő szerű anyagot, amit házigazdái törülközőnek szántak. A fogmosás csak egy picikét hiányzott neki, inkább rögtön bebújt az ágyába és aludni próbált. Ekkor pedig megint elementáris erővel tört rá a félelem. Nem értette, hogyan tudott olyan nyugodtan fürdőzni, amikor így aztán a lehető legvédtelenebb
     Szabad préda!
     volt és az a ...Valami könnyedén elkaphatta volna. Nem tudta, megszabadul-e valaha ettől a félelemtől. Pontosabban úgy gondolta, hogy megszabadul tőle, de mégis olyan távolinak tűnt minden. Csak a félelem volt közeli. Szeretett volna kinézni az ablakon - a hold látványa mindig megnyugtatta - de az ablak túl magasan volt. Milyen más volt ez a vár, mint Allonedrában! Mintha egy kutyaólat hasonlítanánk egy emeletes házhoz. Allonedrában még városfal sem volt. Nem úgy, mint itt! Erőteljes, pompázatos várfal, lőrésekkel, futónövényekkel. A városi utcagyerekek kedvenc játszóhelye, melyen akrobatikus ügyességgel másznak, ugrálnak.
     Mikor végre(!) ideértek, már teljesen el voltak csigázva a fáradtságtól, hidegtől, csalódottságtól (és a rettegéstől). Nem is érte őket váratlanul, hogy a kapuőrök nem engedik be őket. Hiszen mit láthattak ők? Egy rozzant kocsit, ami a határán van annak, hogy szétessen és ripityára törjön, egy fekete, szakadt és mocskos köpenyes kocsist és két csatakos, piszkos utazót. David ezeket a dolgokat amolyan félájultan élte végig. Mint aki részeg, vagy holdkóros. Csak félig volt ott. Csak félig látta, hallotta a szóváltást, hogy végül a kapuőrök milyen alázattal hajoltak meg és hosszú, bonyolult fonatokba kényszerített hajuk söpri a földet. Csak aludni akart. És lám, most, hogy végre eljutott az ágyig, csak egyvalamire tud gondolni.
     Sokáig, nagyon sokáig tartott, míg végre elaludt.

II.

     Több, mint tizenegy órát aludt, mélyet, álomtalant. Nem háborgatta senki és semmi. Sem a fehér ruhába öltözött, hallgatag szolgák, sem pedig éji rémek.
     Mikor felébredt, mindjárt sokkal jobb színben látta a világot, ez köszönhető volt többek közt a magas - nagyon magas - elhelyezkedésű ablakon beömlő fényzuhatagra és a benne táncoló porszemeknek. David jóízűt nyújtózkodott. Kicsit zavarta, hogy sejtelme sem volt róla, mennyit aludhatott. Nem volt túl jó időérzéke, de azért azt gondolta, hogy már jócskán bennjárhatnak a délelőttben.
     Ádámkosztümben aludt, így aztán pár pillanatig nem tudta, mi tévő legyen. Így azért nem mehet ki a folyosóra és kereshet néhány szolgálót, hogy segítsen neki. Aztán persze eszébe jutott, hogy tegnap, mikor a fürdés előtt piszkosan, fázva és félálomban elküldte az ügybuzgó szolgákat, az egyik - rokonszenves, intelligens ábrázatú negyvenes - nagyon igyekezett felhívni a figyelmét a csengettyűre, amit az ágy mellett talál balról. Akkor csak bólogatott, alig várta, hogy végre magára hagyják és belemerülhessen a vízbe és aztán aludjon. Most azonban érdeklődve fordult bal oldalra. Mivel az óriási ágynak a jobb felén szenderedett el és ébredt föl, most át kellett másznia. A falban két lyukat is megpillantott. Az egyik fölött egy falra szerelt egyszerű kis csengettyű állt. A közvetlenül alatta lévő üregből pedig egy zsinór jött ki - elég feszesnek látszott -, ami hozzá volt erősítve a harangnyelvhez (amiről a rángatózsinór is csüngött). David álmélkodott. Nagyon tetszett neki a farxiak találékonysága, csak egyenlőre azt nem értette, hogy az alsó lyuk mi célt szolgál. Mikor viszont a közvetlenül az ágy mellett lévő asztalkára nézett, kezdte sejteni. Az asztalkán vékony, világos színű falapocskák álltak. David egyik osztálytársa élt-halt a saját maga fabrikálta repülőmodellekért. A legtöbbjüket pehelykönnyű balsafa lapokból állította össze. Davidet erre emlékeztették, bár lehet, hogy közönséges erdei fenyő volt. A lapok mellett pedig kicsi, gyűszűhöz hasonló fémtokban hegyes széndarab volt.
     David csöngetett. Egyszer. Aztán a biztonság kedvéért még egyszer. Nem kellett sokáig várnia. Talán öt perc telhetett el, mikor kopogást hallott. Nem emberi kéztől származó kopogást, hanem fém csattanás hangját. Persze: a kopogtató - futott át David zavart agyán. Azt mondta:
     - Szabad!
     A szolga - a változatosság kedvéért fehér öltözékben - belépett. Kezében tiszta ruhák voltak - nem David saját ruhái, hanem idegenek - és fölötte egy tálca, megrakva étvágygerjesztően gőzölgő és illatozó reggelivel. Hangosan jó reggelt kívánt, majd némán letette az éjjeliszekrényre a tálcát, a ruhát pedig melléje egy székre. Mindvégig nem nézett Davidre, csak amikor beszélt. Megkérdezte, kívánja-e, hogy fürdővizet melegítsen neki, amire David nemmel felelt és megeresztett egy félénk köszönömöt. A szolga meghajolt, haloványan, de barátságosan elmosolyodott és kiment. Kínosan lassan csukta be az ajtót, ügyelve arra, hogy nehogy becsapódjon. (Ez Davidet rettentően emlékeztette Richie-re.)
     David először megnézte az ennivalót, ami meg is nyerte tetszését. Friss, gőzölgő, meleg fehérkenyér - David nem tudhatta, ez mennyire vékony rétegnek jut csak -, egy szelet sült hús kőtányéron, egy kis csöbörben méz, valami meleg, gőzölgő, ismeretlen illatú ital és egy fémtálkában friss gyümölcsök (szeder, eper, áfonya, gránátalma). David érezte, ahogy megindul a nyálelválasztása. Bekapott egy szem szedret, de mivel zavarta csupaszsága és az, hogy bármikor benyithatnak, először a ruhákkal törődött. Eleinte nagyon zavarta, hogy nincs alsónemű, de a ruhák jó minőségű anyagokból készültek és ezért viszonylag hamar hozzászokott. Sötétbarna bőrnadrág volt, belül selymes, kényelmes, kívül keményebb, szinte páncélszerű. Felülre zöld, tunikaszerű (bár annál szorosabb) ruhadarab került, arra pedig egy szintén bőrből (de ezúttal majdnem feketéből) készült mellény simult. A mellény bal oldalán egy nagyobb és egy kisebb zseb volt, David nem is sejtette, mi célt szolgálhatnak. Érdeklődését azonban hamar legyőzte az étvágya. A legjobban az ital ízlett neki kesernyés-édes aromájával. Külsőre a tejeskávéhoz hasonlított, de az íze egészen más volt. Kicsit úgy viselkedett, mint a tömény alkohol: egészen felmelengette és átjárta a teste minden zugát, amint kortyolt belőle.
     David kezdte egészen jól érezni magát. Ekkor hirtelen eszébe jutottak az elmúlt napok. Elkomorodott. Tudta, túl kell rajta lennie, de félelme még túl közeli volt.
     A gyümölcsöket majszolgatva arra gondolt, majd csak érte jön valaki.


III.

     Nem kellett csalódnia. Hamarosan újból kopogást hallott. David rögtön felpattant. Ösztönösen végignézett magán, s mikor öltözékét rendben lévőnek találta, megszólalt:
     - Szabad!
     Davidet őszinte öröm töltötte el, mikor meglátta a báró kedves, de komoly arcát az ajtóban. Egymásra mosolyogtak. David egy pillanatig habozott, hogy hogyan köszöntse a férfit, majd az univerzális "Jó reggelt!" mellett döntött.
     - Jó reggelt!
     - Viszont kívánom - reagált nagyon enyhe iróniával a báró, melyet az igazán figyelmes hallgató kiérezhetett a hangsúlyából. Majd folytatta.
     - No, gyerek, remélem kipihented magad és visszanyerted az erődet, mert a vendéglátóink ismét látni kívánnak! - David sóhajtott egyet. Tegnapi napja azzal telt, hogy pihenés helyett többször és sok szemszögből előadta eddigi utazásának történetét kezdve a földi álmaitól egészen a ...Valamiig. Azonban vendéglátói, a simára borotvált arcú, dereshajú férfi (talán Jörg báró? Jörg von Farx?), a tanácsbeli, tudálékos öregek, Caspron báró vezetésével és Jörg gyermekei, a heves, izmos Johann és nővére, a szép, finom arcú Cecilia, aki érdeklő volt, de a gyűléseknél visszafogott és csöndes (és ez volt az a lány, aki pirulásra késztette a bárót). És Jörg báró testvérei, a hercegek és azok gyermekei, akiknek élén mindig ott ugrándozott a kis Matthias, aki egyáltalán nem volt olyan kicsi, de David úgy érezte, rajta ragadt ez a jelző. Sokan voltak és mindegyiket nagyon érdekelte David története. Azonban ők nem mondtak semmit. Egy árva tanácsot, észrevételt, megjegyzést sem. David nagyon reménykedett, hogy ma végre sor kerül erre. David a báróra sandított. Illetve "Axelra", hiszen itt - mivel nem ő volt A báró, ezért Axelnak szólították (illetve uramnak). Ezt nehéz volt megszokni. Eleinte mulatságosnak érezte, nem is tudta igazán, miért. Talán mert a báró itt olyan kisfiúsan viselkedett. (Cecilia miatt?)
     - És...Nem tudja, mit terveznek? Beavatnak végre engem is a gondolataikba?
     - Azt hiszem: igen. De jobb, ha most mindjárt indulunk - Axel hunyorított és tetőtől-talpig végigmérte Davidet. David zavartan állt, és úgy érezte, a báró mindent megtudott róla és ráadásul tökéletlenül öltözött föl. A báró csak ennyit mondott:
     - Sokkal jobban festesz ebben az öltözékben.
     David ettől csak még jobban zavarba jött, de Axel elfordult, mielőtt megláthatta volna David két lángoló fülcimpáját. David mindig a fülénél kezdett el pirulni. Aztán gyorsan úrrá lett magán és még egy utolsó kérdést megkockáztatott.
     - Nem tudja, hova lettek a ruháim?
     - Nos, amint kimosták és megszárították, egy szolga vissza fogja hozni neked - David buzgón bólogatott, végre kedvére való választ kapott és főleg olyat, amilyenre számított. Szerencsére nem hallotta meg a báró halk dünnyögését:
     - Ha még itt leszel addig.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


Cikkünk folytatódik, lapozz!


 
 
[ 727 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x