L. Lamrew: Johnny húsz éve - 30. Fejezet
Címlap / Mesék / L. Lamrew: Johnny húsz éve - 30. Fejezet

L. Lamrew: Johnny húsz éve - 30. Fejezet

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-08-17

     Richie és Lilian a Sugárka Gyermekotthon előtt álltak, és megállapították, hogy sokkalta csúfabb és sivárabb, mint a prospektusokban, amit egyébként magukkal is hoztak Lilian farmer anyagból készült hátizsákjában. Hotdogot ettek, Richie kecsöpös mustárral, Lilian csak kecsöppel. 

I.

     Richie és Lilian a Sugárka Gyermekotthon előtt álltak, és megállapították, hogy sokkalta csúfabb és sivárabb, mint a prospektusokban, amit egyébként magukkal is hoztak Lilian farmer anyagból készült hátizsákjában. Hotdogot ettek, Richie kecsöpös mustárral, Lilian csak kecsöppel. Finom volt, mindketten óriásiakat haraptak belőle, nem törődve azzal, hogy majdnem égette a nyelvüket, annyira forró volt még.
     Az, hogy még ettek, jó ürügy volt arra, hogy halasztgassák a bemenetelt. Nem beszéltek róla, de némán elhatározták, hogy Lilian, mint David testvére, fogja "intézni" a dolgot. Ez alatt ők sem tudták, hogy mit értenek. Rettenetesen valószerűtlennek tűnt, hogy David valaha - ha rövid ideig is - itt élt, ebben a rusnya épületben. Amíg ettek, leültek egy zöldre festett padra, ami nem az intézetre, hanem az azzal szemben levő épületre nézett. Az épület piszkosszürke volt, alját végig birtokba vették a graffitisek. Ezt a területet a Pörgettyűk nevű banda uralta, amit a tizenkilenc éves Mike Sudder (művésznevén Zekk) vezetett. A banda tagjai között farkastörvények uralkodtak, minden kannázásról értesíteni kellett a főnököt (előre) és nem mindenki kaphatott engedélyt. A kezdőknek még egy-egy alkoholos filctollal végzett pörgést is ki kellett könyörögniük. A kezdők inkább csak kísérték a tagokat, de a munkában nem vehettek részt. Richie éppen egy narancssárga "SOL" feliratot szemlélt, ami szerinte nagyon jól festett. Azonban a felirat alatti sötétkék felirat, mely tárgyilagos volt és tömör, egy másik véleményt tükrözött. TOY. Richie-nek és Liliannek sejtelme sem volt róla, hogy éppen emiatt a felirat miatt lesz vérre menő csata ma éjjel a Pörgettyűk és a Vadak között, ahol az egyik tag még a kezét is el fogja törni.
     Lilian az utolsókat harapta. Virsli már nem volt a kifliében, csak egy kis mustár. Nem akart bemenni. Félt és biztos volt benne, hogy rögtön kirúgják. Richie-re sandított, aki viszont láthatólag csak az összemázolt falon lévő feliratokat ( Sakál, Dune, Sol és egyebek) nézte. Liliannek nem nagyon tetszettek, mert fantáziátlannak érezte őket.
Mikor Richie is lenyelte az utolsó falatot, egymásra néztek. Reggel tíz volt. Tegnap későn érkezett meg a vonat és mivel nem akartak pénzt költeni egy motelszobára, ezért aztán a váróteremben töltötték az éjszakát. Arra számítottak, hogy tele lesz csövesekkel, meg „rossz arcú emberrel” és „farokmutagató emberrel”, de szerencséjük volt. Meg aztán, ez nem a olyan nagy város és itt a nyomorultak is kultúráltabbak. Nem volt cuccuk (Lilian kis hátizsákját leszámítva) így aztán nem izgultak nagyon a tolvajok miatt sem. A hátizsákot Richie szorította magához. Elfeküdtek a padokon és viszonylag sokat (négy-öt órát) tudtak is aludni. Előtte pedig - mindkettőjük nagy örömére - végre beszélgetni is tudtak. Richie még Sue-ról is beszélt, pedig róla csak Daviddel tudott eddig komolyabban. Sok mindenről beszéltek és éjfél körül aludtak el. Richie fél ötkor ébredt, tagjai egészen el voltak gémberedve, Lilian pedig - bedugult orrának köszönhetően - horkolt. Richie fölvette a szemüvegét (amit éjszakára a pad alá rakott) és járkálni kezdett a váróteremben. Lilian is hamarosan fölébredt és a napot egy óriási orrfújással kezdte. Aztán csak pár órát kellett várniuk: a város korán ébredt. Rögtön elmentek az otthonba, ahol látták, hogy az intézet vezetője, bizonyos Mr. Tarksky csak tíztől fogad látogatókat. Így aztán az idejüket egy parkban töltötték el, egy zöld padon, aminek ügyetlenül vésett föliratából megtudhatták, hogy „Kate még mindig szerelmes Jimmy-be”, és ahol folyamatosan gombócos fagylaltokat ettek. Richie csokoládé-vaníliát. Lilian pedig gyümölcsös fagyikat. Cigarettáztak és az órájukat nézegették. Lassan telt az idő, bár ők nem várták túlzottan a tíz órát. De az végül eljött és most itt ültek a padon és be kellett menniük. A bejárati kapu nem volt olyan szép, mint a prospektuson, de ennek egyszerű oka volt, amire Richie rögtön rá is világított. A prospektus húsz évvel ezelőtti. De akkor is viszonylag jól nézett ki, szinte nem is illett bele a környezetébe, a sivár, szürke falba. Richie lépett oda először az ajtóhoz. A kilincs nagyon nagy volt és Richie arra gondolt, egy kisgyerek valószínűleg meg sem tudná mozdítani. Richie kitárta az ajtót és elegáns mozdulattal előre engedte Liliant.

II.

     Mr. Tarksky irodája hideg volt, minden tisztaságtól csillogott és az iratcsomók pedáns rendben sorakoztak a polcokon. Az asztal pedig olyan üres volt, hogy Richie úgy érezte, mintha egy külföldi, drága katalógusból lépett volna ki. Precízen egymástól fél centiméterre két golyóstoll, egy íróasztallámpa, egy kis, hófehér jegyzettömb. Megborzongtak, mikor beléptek. Az íróasztal előtt két kényelmesnek látszó, hívogató, süppedős, fekete bőrfotel volt.
     Mr. Tarksky, aki reggel aggodalmasan szemlélte egy borotválkozótükör segítségével tar koponyáját, ma jobb kedélyű volt az átlagnál. Talán ezért engedte be ezt a fiatal, rosszul öltözött párocskát és nem rúgta ki őket azonnal. Először azt hitte, „kliensek”. Így persze csak magában merte hívni a leendő szülőket, mert ha valaki hallotta volna ezt a kifejezést, akkor szívtelennek tarthatta volna - nevetséges. Mivel mindig vigyázott, hogy ne törjön ki a botrány, hogy nem is hallgatja meg az érdeklődőket, elhatározta, hogy a két kölyköt „uramnak” és „hölgyemnek” fogja szólítani, finoman közli velük, hogy még túl fiatalok és hogy minden gyerekért hárman-négyen küzdenek, és hogy nagyon sajnálja, de ez reménytelen. Ezzel talán el is van intézve. Mr. Tarksky elégedetten megdörzsölte a kezét. Nem dohányzott és körmeit féltő gonddal ápolta, és most észrevett egy kis fityegő bőrkét, amit a fiókban tartott kisolló segítségével le szeretett volna vágni. Maximum tíz percet szánt az érdeklődőkre. Hellyel kínálta őket. A párocska láthatólag nagyon feszengett - ez jó jel.
     Nagy recsegések közepette helyet foglalt a karosszékében, majd mosolyogva megkérdezte:
     - Nos, miben segíthetek?
     A két fiatal egymásra nézett és végül Lilian elkezdett beszélni.
     - Az öcsémről szeretnék megtudni pár dolgot. David Calter a neve és innen lett örökbe fogadva majdnem húsz évvel ezelőtt. Én...én csak négy évvel ezelőtt tudtam meg, hogy nem vagyunk édestestvérek és ő úgyszintén. A szüleim már meghaltak és én csak annyit tudok a származásáról, hogy innen fogadták örökbe - hadarta el Lilian egyszuszra. Éppen levegőt akart venni, amikor Mr. Tarksky belekérdezett.
     - És mi az oka annak, hogy pont most jutott eszébe érdeklődni?
     - Az öcsém négy napja eltűnt. Nagyon jóban vagyunk és mindig szólt, ha ilyesmit csinált. Nem tudom, mi lehet vele és nagyon aggódom. Semmilyen nyom nem volt, amin elindulhattunk, csak ez. Talán... talán lehetséges lenne, hogy az igazi szülei esetleg kinyomozták, hogy hol lakik és eljöttek érte... - (Mr. Tarksky sokatmondóan fölvonta a szemöldökét) -, vagy talán ő maga ment el megkeresni őket. Vagy esetleg már járt is itt? - csillant föl Lilian szeme a hirtelen ötlettől. Mr. Tarksky azonban tehén módjára ingatta a fejét.
     - Nem, nem járt itt... Sajnálom - tekintete találkozott Lilian könyörgő szempárjával -, de várjanak egy pillanatra.
     Mr. Tarksky erre egyáltalán nem számított, de valamennyire örült, hogy így alakult, hiszen legalább nem kell előadnia a szokásos szöveget, amiért az örökbefogadás jelen esetben akadályoztatva van. Tulajdonképpen még kíváncsi is volt valamennyire, hogy mi sül ki ebből. Kilenc éve vezette az intézetet és emlékei szerint soha nem hallotta még a David Calter nevet. A szoba, ahova átment, tulajdonképpen egy irattár volt, tele rekeszekkel, amik az ábécé betűivel voltak fölcetlizve. Rendes, gyakran takarított szoba volt, ez az, amihez Mr. Tarksky ragaszkodott. A cénél nézte meg először, remélve, hogy így meg is találja. Mióta - kilenc éve - ő vezette az intézetet, azóta a gyerekek az új nevük szerint voltak ide beosztva. De régen ennek nem volt meg így a rendje és Mr. Tarksky tartott tőle, hogy elődje, a rendetlen Mr. Konrad Fredrick éppen a régi nevén tartotta nyílván Davidet. E szempontból nézve valóban nagyon rosszul járt el Mr. Konrad Fredrick, mert kizárólag a pillanatnyi szeszélyétől függött, hogy hogy írja be a nevet és helyezi el a dossziét. Furcsa, mindig a teljes nevén hívtuk - futott át Paul agyán, akinek ez volt ugyan a keresztneve, de szülein kívül senki nem nevezte így.
     Ezúttal szerencséje volt. CALTER David. Megállta, hogy egyedül elkezdje olvasgatni, így rögtön megfogta és kivitte Richie-ékhez. Mielőtt megszólalt volna, Lilian fölállt és kezét kinyújtva így szólt:
     - Bocsásson meg, még be sem mutatkoztam. Lilian Calter.
     - Paul Tarksky.
     - Richard Sanders.
     Most, hogy a bemutatkozáson is túl voltak, Mr. Tarksky átnyújtotta Liliannek a dossziét. Nem értette, hogy a fiú, Richard Sanders kicsoda, de nem is érdekelte túlzottan. Türelmetlenül birizgálta a hüvelykujján levő bőrkét és már szeretett volna túllenni ezen. Pár perccel ezelőtti kíváncsisága már szertefoszlott. Mikor látta Lilian mohó mozdulatát és az érdeklődést, ahogy ráveti magát a papírra a fiúval együtt, és úgy olvassák, mint a kisiskolások a képregényt az iskolai nagyszünetben - jaj. Nagyon halványan ellenséges hangsúllyal azt mondta:
     - Nyugodtan vigyék el - ezzel persze azt akarta az értésükre adni, hogy itt lenne az ideje, hogy távozzanak. Liliant és Richie-t viszont annyira érdekelték David iratai, hogy nem hallották meg a lenéző hangsúlyt. Rögtön felpattantak és hálákodni kezdtek.
     - Köszönjük!! Még ma visszahozzuk.
     Mr. Tarkskynak átfutott a fején, hogy senkinek semmi baja nem lenne belőle, ha eltűnne egy húsz évvel ezelőtti dosszié és neki nem kéne újra találkozni ezzel a két taknyossal, akik játsszák a nyomozót. Azután viszont arra gondolt, hogy ha ez a fiú, ez a David Calter tényleg nem kerül elő, akkor még a rendőrség is idejöhet, hogy elkérje az aktákat.
     - Jól... van. De kérem, tényleg hozzák vissza! - Mr. Tarksky nem is föltételezte, hogy nem teszik meg. Ismerte ő a fiatalokat, legalábbis úgy tartotta magáról. Ismerte ezt a típust és tudta, hogy vissza fogják hozni.
     Mikor végre elmentek, Mr. Tarksky hátradőlt a székében és az üres, salakos footballpályát kezdte nézegetni. Ezt nagyon szerette. Henyélni és nézni a focipályán a verebeket. Hintázni kezdett, majd, előre örvendve az elkövetkező élvezetnek, elővett egy zacskó narancsos Halls cukorkát és a kisollóját.

III.

     A változatosság kedvéért megint a park egyik padján ültek. Kezükben ott volt két fénymásolat és az eredeti is. Bár már hatodszorra olvasták, még mindig óriási buzgalommal tették. Mikor viszont kijöttek az otthonból, akkor még a zöld padig sem mentek el, hanem rögtön lezöttyentek a lépcsőkre és Lilian tüsszögésétől kísérve olvastak.
     A dosszié információtartalma nem volt valami nagy. Megtudták, hogy egy orvos, Dr. Schneider hozta be, de nem ő találta, hanem egy kisfiú, John Garlens, aki pont Davidék városában lakik. Az iratok nem írtak semmit a megtalálás körülményeiről, csak azt, hogy egy parkolóban történt (a parkoló pontos helye is ott volt). Ez nagyon bosszantó volt. Ott volt még egy fekete-fehér fénykép Davidről, amin, az igazat megvallva, elég bambán nézett ki. Persze Liliannek nagyon tetszett. Továbbá ott volt még a doktor és a fiú majdnem összes adata.
     Innentől kezdve szinte az összes iromány David Calterről, tehát az örökbefogadott fiúról szólt. Lilian még a saját nevével is találkozott az adatok között.
     Semmi különlegesség, semmi váratlan. Lilian csalódott, pedig tulajdonképpen semmi konkrétra nem számított. Így aztán elvitték egy Copy Generalba és aztán újra leültek az ismerős padra (Kate még mindig szerelmes Jimmy-be). Megállapították, hogy ennek a városkának az összes padja zöld. Ez persze hirtelen megállapítás volt, mert csupán két padot láttak eddig.
     Nem is kellett róla beszélniük, tudták, hogy fölkeresik az orvost (ha még életben van), és persze a kisfiút, aki ma a Jézusi korban, a harmincharmadik évében jár.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


Cikkünk folytatódik, lapozz!
 
 
[ 640 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x