L. Lamrew: Johnny húsz éve - 33. Fejezet
Címlap / Mesék / L. Lamrew: Johnny húsz éve - 33. Fejezet

L. Lamrew: Johnny húsz éve - 33. Fejezet

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

     Lilian és Richie már megint egy olyan ajtó előtt álltak, amin nem mertek bemenni. Richie még viccelődött is vele, hogy lassan szokást csinálnak belőle. Még azt is javasolta, hogy alapítsanak Liliannel egy klubot, melynek elnevezése mondjuk, „Azon emberek csoportja, akik nem mernek bemenni az ajtókon” volna. 

I.

     Lilian és Richie már megint egy olyan ajtó előtt álltak, amin nem mertek bemenni. Richie még viccelődött is vele, hogy lassan szokást csinálnak belőle. Még azt is javasolta, hogy alapítsanak Liliannel egy klubot, melynek elnevezése mondjuk, „Azon emberek csoportja, akik nem mernek bemenni az ajtókon” volna. Lilian ezen idegesen nevetgélt, de ahhoz túl ideges volt, hogy meghallja, amíg Richie a tagsági díjról, a klubkártyáról és annak előnyeiről beszél.
     Próbálta átgondolni, hogy mit mondjon majd, de ebben a szörnyen idétlen helyzetben nem jutott eszébe semmi okos gondolat.
     - ...ünbe?
     Lilian zavart tekintettel Richie-re nézett, és remélte, hogy Richie csak egy kérdést mondott, és nem percek óta beszél hozzá.
     - Tessék? Ne haragudj, Richie, nem értettem.
     - Most végül is nem megyünk be?
     - És mit gondolsz, mi az ördögöt mondunk majd?
     - Ne csináld már! Hiába gondolod át, úgysem az lesz. Na, elég ebből a nyavalygásból - közölte Richie, és - Lilian szerint galád módon - lenyomta a csöngő gombját. Lilian pedig egy pillanatnyi gyilkos dühöt érzett Richie iránt, aztán fékezte magát. Az ajtó mögül gyerekzsivaj hallatszott, és Lilian óriásiakat nyelve várt. Úgy érezte magát, mint gimnazista korában témazáró előtt. A gyomra felkúszott a nyelőcsövébe. Nyissátok már ki - gondolta félájultan. Ösztönösen újra csöngetett, pedig tudta, hogy ez hülyeség. Ő is utálta, ha valaki többször csönget és ezzel kifejezi, hogy kevés a drága ideje. Idegességében az ajkát kezdte harapdálni.
     Az ajtó kinyílt.

II.

     Johnny Garlens legkisebb fiát, Toddot etetve hallotta meg a csöngőt. Éppen almás-répás bébiételt próbált belédiktálni, de a bűbájos, pirospozsgás Todd, aki igazi rosszcsont volt, ezt a világért sem hagyta volna. A rádión közben egy különleges, bundában sült banán receptjét hadarták, óriási gasztronómiai élményekkel kecsegtetve azt, aki ezt ráadásul nem akárhogy, hanem Tilex tepsiben készíti el. Jonny mérgelődve fölállt, levette a háziasszonyos kötényt, amelyen "A LEGJOBB SZAKÁCS" felirat állt. Pólóján pontosan kirajzolódott a kötény nyoma, hiszen minden egyéb helyet almás répapüré borított kisebb-nagyobb foltokban. A csengő újra megszólalt, ez pedig bosszantotta Johnnyt, mert félt, hogy nagyobbik fia, Emery felébred. A kisöreg egész nap nyavalygott és különféle játékokat követelt apjától - úgy látszott, ezzel akarja büntetni azért, mert nem vesz neki macskát. Johnny viszont egyáltalán nem akart macskát, mert nem szerette a sunyi pofájukat és a puha, alamuszi lépteiket. És mikor végre Emery elaludt a Cartoon Network egyik (környezetvédő) rajzfilmje előtt, Johnny boldogsága - legyünk őszinték - határtalan volt. Már legalább negyed órája aludt (Johnny már rég lezárta a tévét), és erre most csöngetnek. Megint végignézett magán. Az volt a szándéka, hogy villámgyorsan pólót vált, de nem akarta kockáztatni, hogy a kis Emery a következő csöngetésre tényleg fölébredjen. El sem tudta képzelni, ki lehet az ajtó előtt. Dühös volt az ismeretlen türelmetlensége miatt. Átcsörtetett az átjárón és az előszobán, ahol majdnem átesett harmadik gyermeke, Lin négykerekű, lábbal hajtható autóján, amiből Lin már kinőtt, de változatlanul imádta.
     - Francba - mondta halkan.
     Kinyitotta az ajtót. Meglepetésére két teljesen ismeretlen, kissé elgyötört arcú kölyköt pillantott meg. Nem gimnazistákat. Inkább egyetemista-féléknek tippelte volna őket. Kölykök. Kialvatlannak látszottak és fáradtnak, szemükben azonban tántoríthatatlan elszántság villogott. Még sosem látta őket, ebben majdnem biztos volt. Tanítványnak meg túl öregnek néztek ki. (Johnny ugyanis másodállásban gimnáziumi tanár volt, akit - ki tudja, miért - diákjainak háromnegyede ismeretlen okok miatt gyűlölt. Johnny ez ellen semmit nem tudott tenni, és sajnos rossz taktikát választott, mert dühében ő is agresszívvé vált, és így egy ördögi kör volt kialakulóban.) A két kölyök olyan szerencsétlenül állt ott, hogy Johnny már nem utálta őket annyira, amiért majdnem fölébresztették Emeryt. Érdeklődve nézett rájuk, bár nem igazán értette, mi kelt bennük ekkora rémületet.

III.

     Lilian zavartan nézte a torzonborz, szőke férfit, akinek fekete pólóján végig undorító állagú, sárgás ragacs volt. Lilian hányásra gyanakodott, és úgy érezte, ő is követi a férfi, feltehetőleg John Garlens példáját. Richie úgy döntött, ő ma a kísérő szerepét játssza, és végig csöndben szándékozott maradni. Kicsit megijedt John Garlens kinézetétől (az apja jutott eszébe egy-egy éjjeli okádás után). Szerencsére Lilian meg bírt szólalni.
     - Jó napot! Elnézést a zavarásért, ha rosszkor jöttünk volna...
     Johnny végignézett magán, és végre fölfogta, hogy félreértették a helyzetet.
     - Nem...csak a gyereket etetem - és elmosolyodott. Sejtelme sem volt, hogy mit akarnak. Talán közvéleményt kutatni? Vagy pénzt koldulni az Xyz egyesület számára? Mindenesetre a megkönnyebbült arcukból arra tippelt, hogy tényleg azt hitték, a saját ebédjének pépesített formája van rajta. Már épp arra gondolt, hogy behívja őket (biztos közvélemény kutatás), mikor látta, hogy tényleg van náluk egy dosszié. Egyre biztosabb volt a dolgában.
     - Jöjjenek be!
     A fiú arcrándulásából arra következtetett, hogy a "gyertek be" jobban ideillett volna. Magában szitkozódott. Az iskolában is ugyanez van. Ilyen ártatlan apróságokkal rontja el a dolgokat, ezek a hülye kamaszok meg mindenen megsértődnek. Ráadásul csak jót akart, hogy ez a két kölyök lássa, hogy egyenrangú felnőtt félként kezeli őket (pedig francokat). Johnny a végletek embere volt, és az előbbi rokonszenvből utálatba csapott át. Ez rögtön megváltozott, mikor látta a lány kedves félmosolyát a szerteszét heverő játékok láttán. Ilyen volt Johnny. Ebben hasonlított Davidre, bár erről egyikük sem tudott.
     Látva a rendetlenséget, amit csemetéi okoztak, a konyhába vezette vendégeit, ahol még elviselhetőek voltak a körülmények. Todd rákacagott Lilianre, aki szélesen elmosolyodott.
     - Üljetek le - mondta Johnny a változatosság kedvéért tegezve, hátha ezzel több szerencséje lesz. Richie sóhajtott. Johnny az egyik tanárára emlékeztette, aki szintén nem tudott megállapodni egyik formánál sem. Igaz, Richie említett tanára egészen más okok miatt volt képtelen megállapodni az egyik beszédformánál. Ő például magázott, ha ideges volt és dühös. Tegezett, ha elengedte magát. Egyébként pedig egyik mondata ilyen volt, a másik meg olyan. A legtöbben utálták. Szegény Johnnyt szintén a legtöbben utálták, pedig ő azért próbált néha magázódni, mert azt hitte ezzel örömet szerez. Azt hitte, ezek a kölykök örülnek, ha felnőttként bánik velük. Mikor egyszer ezen elgondolkodott, ő is rájött, mekkora baklövést követett el. De addigra már késő volt. Ezek a hülye kamaszok elkönyvelték maguknak.
     Johnny lóbálta a fejét, és egyre jobban kísértette a gondolat, hogy pályát tévesztett. Hajdani gyerekszeretetét egyszerűen meggyilkolták, maradéktalanul kiirtották ezek a tizenéves félemberek, akik egytől-egyig a világ közepének érezték magukat, és egyetlen közös céljuk az volt, hogy tönkretegyék az amúgy is idegroncs tanárokat, akik mind-mind komoly magánéleti problémákkal küszködtek. Johnny arra gondolt, hogy vásárol egy csomó babkonzervet és a remete életmódot választja. Lepöckölt egy almadarabkát a pólójáról, és kérdőn Lilianre nézett.
     Lilian idegesen fészkelődött a helyén, bár érezte, hogy kezd megnyugodni. A fiú szimpatikus volt, és a gyerkőcholmikból ítélve rendes is, és nem fogja őket kidobni. Lilian elővette a dossziét, ami eddig az ölében nyugodott. Lila dosszié volt, és Lilian nem nagyon szerette ezt a színt.
     - Lilian Calter vagyok...
     Lilian elképedt John Garlens reakcióján. A név hallatán először az olyan embernek az arckifejezése jelent meg rajta, mint annak, aki a szokásos esti B kategóriás filmet nézi valamelyik kábel csatornán, és az emlékei között kutatva próbál rájönni, melyik másik B kategóriás filmben látta szintén UZI gépfegyverrel lövöldözni az illető színészt. Aztán Lilian látta a felismerést a férfi arcán, amelyből megdöbbentő gyorsasággal futott ki a vér. Ám Johnny ekkor sem szólalt meg. Láthatólag arra gondolt, hátha egy másik Calterről van szó. Lilian megnyugodott, biztos, hogy ez az emberük. Ugyanakkor nem értette igazán, hogy miért vált ki ez ilyen reakciót. További szócséplés helyett átnyújtotta a dossziét, amit egy ápiszban vásárolt a fénymásolt lapokhoz, hogy nehogy bajuk essen. Johnny lassan nyúlt az aktacsomóért. Emlékek törtek föl benne. Emlékek. Olyan dolgok, amikre nem akart emlékezni. Azok a rohadt nyarak, a meleg, a szmog és állandóan az az érzés: most marad ki valamiből. Egy tizenhároméves kölyök magánya, ami pár évvel később pusztító agresszióvá fajult, hogy aztán egy autóbalesettel vége legyen, és lezáruljon örökre ez a szakasza az életének. Mint egy könyv szörnyű fejezete. Tegyünk rá pecsétet, ragasszuk le, vagy még inkább: tépjük ki a lapokat és égessük el. Nem, Johnny egyáltalán nem akart emlékezni azokra az évekre. Amennyire csak tőle tellett, kitörölte őket. És most idejön valaki, ugyanazzal a névvel, mint amit a baba kapott az új otthonában. A baba, amely az egyetlen vigasza volt és az utolsó pozitív dolog, ami történt vele azokban az években. És persze elvesztette a babát. Elvesztette örökre. Csak az a (kibaszott) kis kő maradt meg az ezüstlánccal. De az is olyan furcsa volt. Egyszer szerette, és boldog volt, ha a kezében tarthatta. És néha pedig gyűlölte, mert kudarcainak emlékeztető jele volt. Viszont olykor (mindig) félt tőle. Sosem mondta senkinek, még feleségének, Helennek sem, akit egyébként őszintén szeretett, és majdnem mindent megosztott vele. De tényleg érzett bizonyos... erőt. Néha úgy érezte, mintha az a kis szilánk élne, és óriási energiák rejtőznének benne. Nem tudta azt sem, hogy mikor kezdte el szilánknak nevezni, nem pedig egyszerűen kőnek. De ahogy telt az idő, Johnny egyreinkább úgy érezte, mintha valaminek a darabját tartaná, ugyanakkor viszont önálló egész is volt.
     Emlékezett, eleinte még hordta, de tudta, hogy nem az övé. Ebben mindvégig egészen biztos volt. Nem tartotta magát igazán tolvajnak, mert csak azután találta meg a követ, hogy a baba már abban az ocsmány nevű intézetben volt, ahol - Dr. Schmeider szerint - nagyon jó kezekben volt. Johnny akkor úgy érezte, ez az Ő jutalma. De az első pár hétben, mikor a medállal a nyakában aludt el, iszonyatos rémálmai voltak. Roppant sárkányokat látott, akik haldokoltak és szenvedtek. Ó, Johnny hallotta a sárkányfiókák néma sivalkodását és a tüzeket, melyek falták a sárkányok otthonait, a pompás erdőket és vadonokat. Johnny heteken át verítéktől tocsogva, remegve ébredt, gyakran pedig saját sikoltására. Nem tudta, hogy a talizmánja miatt van, de valamiképp mégis biztos volt benne. Küzdött. Nem adta föl, és küzdött a kő ellen. Azt hitte, van esélye. Azt hitte, fölülkerekedhet. Aztán egy hajnalban úgy ébredt, hogy nem volt rajta a lánc. Azt hitte, eltűnt és rémülten keresni kezdte. Johnny rajta feküdt. Álmában lerángatta magáról és ráfeküdt. Soha többet nem vette föl.
     kudarc
     Johnny kinyitotta a dossziét. Fénymásolt lapokat látott. Írás, pecsét, miegymás. Úgy érezte, ezt most képtelen elolvasni. Segélykérőn a lányra (Lilian, így hívják) nézett.
     - Nem mondanád inkább el, hogy miről van szó?
     Lilian válaszát Todd nyafogó dünnyögése zavarta meg.
     - Pa-pa-pa-pa.
     Johnny zavartan a kicsire nézett, majd Lilianre.
     - Ez nem én vagyok. A papa az papi, vagyis éhes. Nem baj, ha közben...
     - Dehogy!
     Johnny a Todd melletti székre ült és elkezdte - egy rózsaszín műanyag kiskanál segítségével - a kisfiú szájába pakolni az ételt, aki - vannak még csodák - nyugodtan, sőt, némi elégedettséggel tűrte. Johnny megnyugodott. Ami történt, megtörtént. Az az élet akkor is lezárult, bármi történjék is.
     Lilian mély levegőt vett.
     - Megpróbálom röviden elmondani a lényeget. Négy évvel ezelőtt tudtam meg, hogy az öcsém nem édestestvérem, hanem a szüleim örökbefogadták. Ennek nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget. Viszont öt (vagy hat?) nappal ezelőtt eltűnt. És lehet, hogy... talán az igazi szüleit keresi, vagy ők őt... - Ja, és mellesleg felmentünk a lakására és a festményei folyamatosan változtak, és végül kiírták, hogy idegen - tette hozzá magában Lilian - Vagy nem tudom. Nem jött ide?
     Liliant nagyon zavarta, hogy John Garlens nem néz rá, hanem, mintha ott sem lenne, a göcögő kisbabát eteti. Johnny csak félig fordult oda, amikor válaszolt.
     - Nem. Nem, ide nem jött.
     - Oké. Tényleg ne haragudjon, de én semmit nem tudok arról, hogy ön hogyan találta meg Davidet. Kérem, mesélje el az egészet, hogy esetleg volt-e vele valami, vagy nem tudom, és aztán ígérem, örökre békén hagyjuk - mondta Lilian kifulladva és elkeseredetten.
     Johnny Garlens lassan felé fordult. Sírt.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


Cikkünk folytatódik, lapozz!
 
 
[ 829 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x