Lilli: Az Angyalarcú Férfi
Címlap / Mesék / Lilli: Az Angyalarcú Férfi

Lilli: Az Angyalarcú Férfi

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-08-17

     A ház egy csendes és eldugott kis utcában állt. Kissé omladoztak már büszke falai és tömzsi tornyai, de azért még szilárdan ellenállt az idõ garázda kezének.
     Falának kopott kövein borostyán, vadszõlõ és lonc kúszott, teteje cserepei alatt verebek, párkánya tövében fecskék fészkeltek. Kertjét magas kõfal övezte, melynek peremén az utcára buggyant a növények zöld tengere. Furcsa kert volt ez, belülrõl jóval nagyobbnak tûnt, mint kívülrõl. Mindenütt burjánzott az élet, õsöreg fák ágai törtek az ég felé, törzsüket borostyán és mérgeszöld moha borította, tövükben páfrányok és bokrok nõttek. Édes, zöldes, bársonyos erdõillat terjengett a levegõben, mindent betöltött a fák bizalmas suttogása, amint évszázadok titkait osztották meg egymással. 

     A ház egy csendes és eldugott kis utcában állt. Kissé omladoztak már büszke falai és tömzsi tornyai, de azért még szilárdan ellenállt az idõ garázda kezének.
     Falának kopott kövein borostyán, vadszõlõ és lonc kúszott, teteje cserepei alatt verebek, párkánya tövében fecskék fészkeltek. Kertjét magas kõfal övezte, melynek peremén az utcára buggyant a növények zöld tengere. Furcsa kert volt ez, belülrõl jóval nagyobbnak tûnt, mint kívülrõl. Mindenütt burjánzott az élet, õsöreg fák ágai törtek az ég felé, törzsüket borostyán és mérgeszöld moha borította, tövükben páfrányok és bokrok nõttek. Édes, zöldes, bársonyos erdõillat terjengett a levegõben, mindent betöltött a fák bizalmas suttogása, amint évszázadok titkait osztották meg egymással.
     A házban egy öregember lakott, ki születése óta itt élt. Fiatalkorában sokat utazott, majd feleségül vett egy bájos fiatal lányt, aki sajnos pár boldog év után meghalt. Gyászában az öreg magának való lett és a barátok elmaradtak mellõle; de õt ez nem zavarta, mert a házban soha nem érezte magát egyedül. Sok év eltelt már azóta, hogy végleg hazatért. Hajdan daliás és erõs termete megfogyott, megrogyott, haja elõbb megõszült, majd kihullott, szép arcát ráncok szabdalták, keze remegni kezdett, bõre megbarnult, megdurvult. Egyre többet üldögélt szunyókálva, valahol messzi tájakon járva gondolatban, ahová senki sem követhette.
     Azon a napon úgy esett az esõ, mintha az ég idõritkított sötét szövete végleg széthasadozott volna és valahonnan odaátról az õsóceán vize ömlene a réseken át. Ezüst cseppek borították az idegen szürke köpenyét, lassan átáztatták, míg az nehézkesen, csöpögve hullámzott az utcai lámpák tompa fényében. A macskakövek között kis patakok indultak el, majd az utca közepén girbe-gurba folyóban egyesültek és így csobogva zuhogtak a világ pereme felé.
     Az idegen víztõl cuppogó csizmájában a kertkapuhoz lépett és vörössé gémberedett ujjaival meghúzta a csengõ zsinórját. Várt, köpenyébe burkolódzva, annak rejtekébe próbált visszahúzódni a nedvesség elõl, de õ is tudta, hogy hiába. Az esõkopogás minden egyéb zajt elnyomott, a levegõ simogatóan hûvös, szinte fojtogatóan párás volt. A kerti út kanyarulatában csöppnyi lidércfény tûnt fel, egy lámpás meleg foltja. Ahogy közeledett, egyre nagyobb lett, míg már az arc is láthatóvá vált, amit megvilágított. A halovány fényben megfiatalodott az öreg, Ráncai eltûntek, kopasz fejét sebtében ráborított pokróc takarta, szeme sötéten villant árkából. Zörgõ kulcscsomót vett elõ, csikordulva nyílt a kapu, a halk beszéd hangjait elmosta az esõ és a vizes lomb susogása. Az öreg intett, az idegen belépett, ismét csörrentek a kulcsok és a két alak elindult befelé a házba. Óvatosan tipegett elöl az öregebbik, akkurátusan kerülgetve a tócsákat, a fiatal pedig szinte már a lába elé sem ügyelt, hisz jobban már úgysem ázhatott át.
     Odabenn mindent betöltött a kandalló melege, a lángok árnyéktáncot jártak a falon. Az öreg segített az idegennek s a vizes csizmák máris a tûz mellett álltak, lassan sóhajtva ki magukból a nedvességet, majd a köpeny is szétterült a meleg köveken. És akkor elõbukkant az idegen arca. Szépséges arc volt az, férfihoz szinte már nem is illõ. Finom vonásaival, csillogó szemével, aranyfényû, hullámos, szõke hajával, a komoly, mégis játékos mosollyal, ami ott lapult szája sarkában, olyan volt, mintha a szobát betöltõ fény belõle áradt volna, mintha egy angyal állt volna ott.
     Az öreg hunyorogva tekintett rá vaksi szemeivel, majd elégedetten elmosolyodott és egy intéssel az egyik karosszékbe invitálta az Angyalarcút. Õ leült kezeit a tûz felé nyújtotta, hogy átfagyott ujjaiból kiolvadjon a hideg, majd elégedetten hátradõlt. Az öreg követte példáját és amikor az idegen lehunyta szemét, õ is ezt tette; érezte, különös fáradtság tölti el tagjait. Hamarosan lebillent a barázdált arc és az egyenletes szuszogás mutatta: az öreg elszunnyadt. Ekkor a mennykék szemek kinyíltak, a férfi felállt és könnyed, puha léptekkel körbesétált a szobában. Mindent alaposan megnézett, talpával tapintotta a recsegõ hajópadlót borító bársonyos, bordó szõnyegeket, amelyek majd' olyan vének voltak, mint vendéglátója. Végigsimított egy kisasztal fényes felületén, amely simaságával kényeztette, ahogy hozzáért; a finoman megmunkált fát egy hajdani özvegy nagynéni horgolta terítõ fedte. Megérintette a kopott székek fatámláját, a fotel szövetét, a képek aranyfüstös keretét. Majd az egyiknél megtorpant. komoly tekintettel nézett föl, a fiatal lány gödröcskés arcára, aki éppoly komolyan nézett le rá a képrõl. Majd megmozdultak a lány ajkai, megrebbentek szempillái, mint pillangó szárnya remegett meg a fehér selyemszoknyán pihenõ kéz.
     - Ne vidd el! - szólalt meg egy hang, amely olyan frissítõen csengõ volt, mint a patak csobogása tavaszi áradás idején.
     - Ne vidd el innen kérlek! - ismételte a lány. - Látod, milyen régen volt, mégis emlékszik még rám. Minden éjjel velem álmodik, pedig alig jutott idõ a közös életünkre. Amíg õ itt él, én vele vagyok. Boldogok voltunk itt, mégha csak arra a kis idõre is, és amíg erre emlékszik, azok vagyunk ma is. Ne vidd el tõlem kérlek!
     Az Angyalarcú nem szólt, csak nézte a lány újra mozdulatlanná váló vonásait. Megfordult és a régi, molyirtószagú, dohos szekrényhez lépett, amely úgy sötétlett a szoba sarkában, mint valami békésen alvó hatalmas gólem, aki mestere egy intésére életre kelhet. A szekrényajtó keservesen nyikordult egyet, amikor az Angyalarcú kinyitotta és ezzel legmélyebb álmából ébresztette fel az odabent honoló sötétséget. A sötétség láthatatlan szemeivel rátekintett, majd puha, vattaszerû hangján megszólalt.
     - Ne vidd el tõlünk! - mondta. - Ha elviszed, kiûznek innen, ahol minden sarokban békések ellakhatok, enyém a padlás és a pince, mind a lakatlan szobák. Ha elviszed, idegenek jönnek és kiûznek innen lámpásaikkal és harsány nevetésükkel. Kérlek ne vidd el!
     Az Angyalarcú nem szólt, nem válaszolt, némán behajtotta a szekrény ajtaját, majd a kandallóhoz lépett. Felhúzta idõközben már pompás melegre száradt csizmáit. magára terítette majdnem forró köpenyét, majd kiment a kertbe. az esõ már elállt, de vén fák dús, sötét lombjaiból hullottak a súlyos cseppek. A telihold mindent ezüstös fényben fürdetett és a felhõk mögül elõkúsztak a csillagok.
     Ahogy lelépett a kövekbõl rakott ösvényrõl és elindult a kert mélye felé, egyszercsak aprócska csilingelõ hangot hallott. Letekintett és látta, hogy egy csöpp gyöngyvirág szólította meg, aki bosszúsan próbálta lerázni kicsiny fejeirõl a nehéz esõcseppeket.
     - Ne vidd el tõlünk! - mondta az elsõ kis harang és ráemelte tiszta virágszemét.
     - Ha elviszed, idegenek jönnek és eltaposnak minket. - folytatta a második - Amíg õ él, békésen pihenhetünk a fûben. - Ne vidd el, ne vidd el! - csilingelték a gyöngyvirág hófehér homlokú fejecskéi. Az Angyalarcú nem szólt semmit, vigyázva lépett tovább, nehogy egyet is eltaposson a fûben lapuló virágokból. A fák koronái fölé borultak, egy ág megsimított arcát, ahogy elhaladt mellette. Majd megérkezett a kert szívébe. A tó vizében fûzfák nézegették szomorú arcukat, a hullámok alól kiszûrõdött a vizimanók éneke. Válaszul lágy dallam szálltak elõ a fák felõl, majd egy csapat holdfényruhás tündérlány lépett a partra. Amikor sikerült visszafojtani kibuggyanó kacagásukat, énekelni és táncolni kezdtek a tó körül. Ám ahogy meglátták az Angyalarcút, nevetésük csöndbe fúlt. Tétován, szinte félve léptek hozzá, majd a legszebb kivált közülük és esdeklõ szemekkel nézett a férfira.
     - Ne vidd el tõlünk! - könyörgött. - Nagyon hiányozna nekünk. Álmában velünk táncol a kertben, olyankor daliás, fiatal és olyan boldog! Tudod jól, hogyha elviszed, nekünk is mennünk kell. Változnak az idõk, ki tudja, kik költöznének a házba.
     Az Angyalarcú egy szót sem szólt, csak kedvesen megérintette a tündér aranyhaját, majd megfordult és visszaindult az útra. Ahogy beért az öreg falak árnyékába, különös hangot hallott, mintha maga a föld szólalt volna meg. Mély volt, vénséges vén és rekedt, mint az olyan embereké, aki sokáig magányosan élt és elszokott a beszédtõl.
     - Ne vidd el tõlem! - szólalt meg a Ház. - Nem akarok új gazdát, öreg vagyok én már a változásokhoz. Megszoktam már õt és bizony meg is szerettem. Csöndre vágyom és nem felfordulásra. Úgyhogy kérlek ne vidd el! - és ismét csend lett.
     Az Angyalarcú most elõször látszott meglepõdni. Csodálkozva felvonta a szemöldökét, majd pajkosan elmosolyodott és belépett a Házba. Az öreg még mindig aludt. Õ megállt fölötte, csak nézte elgondolkodva, majd pár szót suttogott, megfordult és elment. Csendesen becsukta az ajtót maga mögött, még a pók sem ébredt föl a neszre, tovább szunyókált a sarokban. Végigsietett a kerti úton, egy intésre kitárult a kapu és egy másikra becsukódott.
     Másnap reggel a behúzott függönyök között, utat talált egy kósza napsugár, kavarogtak fényében a porszemek. A Ház lakója frissen kipihenten ébredt, könnyedén fölállta a karosszékbõl, megnyújtóztatta elgémberedett tagjait, majd csodálkozva megdermedt. Valami megváltozott. Ahogy felnézett, pillantása a falon függõ tükörre esett és benne meglátta önmagát: sima arcát, dús haját, egyenes vállát ... Fiatal volt megint.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 554 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x