Lilli: Farkasének
Címlap / Mesék / Lilli: Farkasének

Lilli: Farkasének

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

     Kóbor kimerülten vonszolta magát a sűrű felé. Kívülről nem látszott rajta sérülés, csak soványsága volt rémisztő. A szürke bunda ernyedten lógott csontjain, szeme éhesen, kétségbeesetten fénylett. Tudta, ha eléri az erdő legbelső részét, meghal, de nem bánta, már feladta a harcot. 

     Sötét volt és hideg. A vékony jégréteggel borított ágak rezegtek a szélben, a levegő kristálytiszta és hűvös volt. A holdfényben szivárványosan csillogó hó minden lépésnél roppanva szakadt be.
     Kóbor kimerülten vonszolta magát a sűrű felé. Kívülről nem látszott rajta sérülés, csak soványsága volt rémisztő. A szürke bunda ernyedten lógott csontjain, szeme éhesen, kétségbeesetten fénylett. Tudta, ha eléri az erdő legbelső részét, meghal, de nem bánta, már feladta a harcot. Hónapok óta bolyongott egyedül a rengetegben, hónapok óta nem látott magához hasonlót. Igaz, itt a senki földjén emberekkel sem találkozott... Pedig most nem menekült volna egy hadsereg elől sem. Mielőtt megölnék, még belevájhatná fogát néhány csupasz torokba. A vérükben fürdene és megbosszulná társait. Emlékezett még olyan időkre, amikor együtt volt a falka, vadásztak, kölykök születtek és az öregeket tiszteletben tartották... De ezek az idők elmúltak, elenyésztek, mint hajnalban a köd a tisztásokon.
     Nem bírta tovább a lába, összerogyott. A hó csatakossá áztatta bundáját és egész testét átjárta a fagy. Ó, milyen fáradt is volt! Égő homlokkal bámult a sötétbe, a látása elhomályosult és képek tűntek elő a semmiből. A testvéreit látta a gondtalan időkben, ahogy együtt űzték a vadat, azután a kedves arcok megfogytak, keserűvé váltak és a halál vigyorgott szemükből. Ugyanaz a sötét végzet, amivel anyja tekintett rá, amikor két téllel ezelőtt elvitte a fáradtság és az éhség, ugyanaz, amivel húga nézte az oldalából kiálló nyílvessző tollas végét és amellyel tudta, ő maga mered most a jeges sötétségbe. Egyedül maradt és ő soha nem bírta elviselni az egyedüllétet.
     Résnyire nyitott szeme előtt fény villant, fehér tiszta sugár. Minden erejét összeszedte, de mozdulni sem tudott. Karcsú lányalak állt előtte, áttetszően libbent, a hold átsütött rajta. "Hát mégis létezik." - gondolta a farkas. Az öregek mesélték, hogy az Erdő Szelleme vigyázza a farkasok léptét és megsegíti őket, ha eljön a szükség ideje, de az utóbbi években ő ebben igencsak kételkedett. És most itt állt előtte szomorú szemmel, kicsiny lába nem is érintette a földet. Az Erdő Szelleme letérdelt Kóbor elé, de a hó nem süppedt be alatta. A farkas érezte, hogy kellemes meleg tölti el.
     - Erősnek kell lenned! - szólította meg lágy hangon a szellem - Tudom, hogy fáradt vagy, de feladat vár rád. Véget kell vetni az éjszakának, ami a népedre borult. Össze kell szedned a vándorlókat és ismét otthont kell teremtened nekik. Nem nézhetem, hogy így szenvedtek!
     - Nem bírom! - préselte ki keservesen a szavakat összefagyott száján - Fáradt vagyok és érzem, hogy meg fogok halni. Nem bírom tovább!
     Az Erdő Szelleme megérintette őt, szürke, ázott bundájára simította fehér kezét és Kóbor testébe erő költözött, a fagy és a fáradtság elszállt belőle. Érezte, hogy él és élni is akar.
     - Neked adom a csillagot, hogy vezessen utadon. - mondta a szellem és ajkaival megérintette a farkas homlokát. A csók nyomán fényesség vakította el Kóbor szemét és amikor újra látott, az Erdő Szelleme már nem volt sehol. Még fülébe csengtek utolsó szavai: "Találkozunk a Nagy Futáson!", de ekkor még nem tudta, ezzel mit akart mondani.
     Nekivágott a Nagy Nagy Erdőnek és sokáig vándorolt. Ha farkassal találkozott, az látván a homlokán fénylő csillagot azonnal a nyomába szegődött, így hamarosan a magányosokból megalkotta a legnagyobb és legerősebb falkát, ami valaha létezett. Ismét vadásztak, kölykök születtek, az emberek pedig nem merték betenni lábukat az erdő farkaslakta részeire. Kóbor vezette a falkát, nézte felcseperedő fiait és lányait, és a Nagy Futásra gondolt. Mondják, a legnagyobb, legbátrabb farkasok vehetnek csak részt a Nagy Futáson. Egy éjjel, mikor küldetésük beteljesedett, megérzik a telihold hívását és rohanni, futni kezdenek, míg a csillagok közé nem jutnak, maguk is fénylő égi jellé válva.
     Egy éjjel, amikor feljött a telihold, Kóbor megérezte a hívást. Utolsó éneke a Holdhoz szállt, majd izmai megfeszültek, elrugaszkodott a földtől és futni kezdett. Előbb érezte, hogy ágak csapódnak arcába, majd már csak hideg szél vette körül, nagy fényesség: elérte a csillagokat.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 701 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x