Tea: Sámánmese
Címlap / Mesék / Tea: Sámánmese

Tea: Sámánmese

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-08-19

Mjamendi és Hodaj dolgoztak.
A kör alakú rácsozatra állatbőrök kerültek, hogy a szél elől elbújhassanak mögüle. Az egymáshoz erősített, íves botokra pedig a közeli folyó partján szakított növényeket kötözték. Ez megvédte őket az esőtől, és a perzselő napsütéstől. Hodaj ezt az egészet „ház"-nak nevezte.  

Az Öreg Szellem csendben szemlélte a lényeket. Furcsa szaguk volt. Furcsa. Ezt az egy szót ismerte az érzésre, amit a látványuk kiváltott belőle.

Minden nap figyelte őket egy kis ideig. Nem tudta honnan érkeztek, egy nap csak ott voltak és tettek-vettek. Az ő tisztásán. Nem űzte el őket, mert érdekelte a szaguk, a hangjuk… ahogyan a földet túrták néhanap.

Most éppen az erdő fáiról tört ágakat kötöztek egymáshoz, furcsa rácsot hozva létre. Egy idő után kialakult valami, amit az Öreg Szellem még sosem látott. Kerek volt, és magasabb, mint azok, akik készítették. Az Öreg Szellem „kerítés"-nek nevezte el. A kerítés tetejére meghajlított vesszőket erősítettek, a kör közepe felett pedig összekötötték azokat. Az Öreg Szellem napokig tartó néma szemlélődés alatt nevet adott nekik: Mjamendinek nevezte az apró termetű, lágy hangú teremtményt és Hodajnak az erőteljes, szőrös arcút.

Mjamendi és Hodaj dolgoztak.
A kör alakú rácsozatra állatbőrök kerültek, hogy a szél elől elbújhassanak mögüle. Az egymáshoz erősített, íves botokra pedig a közeli folyó partján szakított növényeket kötözték. Ez megvédte őket az esőtől, és a perzselő napsütéstől. Hodaj ezt az egészet „ház"-nak nevezte.

Egy napon – felhőtlen, szélcsendes idő volt, az ég ragyogott - Mjamendi egy szarvast nyúzott. Megszúrta a kezét, és három csepp piros vér hullott a fűbe. Másnap reggelre a vércseppekből egy Hodajhoz hasonló, és két Mjamendire emlékeztető lény lett.

Az Öreg Szellem csodálkozott. Vajon hányan jönnek még? – gondolta. Folytatta a szemlélődést.
Figyelte, ahogy a nőknek gyermekeik születnek – ez a csoda lenyűgözte őt – és egyre többen lesznek. „Ember"-nek nevezték magukat. Sok-sok év telt el.

Az égen három hatalmas, fényes nap ragyogott, fénnyel és hőséggel árasztva el a földet.

Egy forró napon Mjamendi így szólt Hodajhoz:

- Miért nem ragadsz íjat és lövöd le a felesleges napokat? Hát nem látod, mennyire nehéz így élniük az embereknek? Menj, csinálj valamit!

Hodaj fogta íját, nyilait és felkapaszkodott egy hegyre. Sokat gyalogolt, sokszor vissza akart fordulni, de az Öreg Szellem megvilágította előtte az utat, és erőt sugárzott a testébe. Felmászott hát Hodaj a hegyre és belelőtt először az első, majd a második napba is. Azok rögtön kialudtak.

A hőség enyhültével az emberek megkönnyebbültek. Dolgoztak, vadásztak, énekeltek, táncoltak.

Az Öreg Szellemnek kedvére való volt a látvány. Az emberek egyre sokasodtak és ő boldog volt, hogy nincs egyedül. Esőt hozott, ha kellett, napsütést adott az embereknek, erőt és kitartást a vadászoknak, szépséget az asszonyoknak.
Nagy családok éltek, nemzetségek alakultak.

Újabb hosszú évek teltek el.

Az emberek rengetegen lettek.
Olyan sokan, hogy csak szűkösen fértek már el a földön.
Az Öreg Szellem megijedt, látva az ínséget, a szűkösséget és a sok haragot.

Egy nap a bölcs asszony, Mjamendi így szólt:

- Öreg Hodaj, miért nem nyitod ki a másik világba vezető ajtót? Hát nincs szemed, hogy látnád, milyen szűkösen élünk itt?

Hodaj zsörtölődve indult az ajtó keresésére. Hosszas, reménytelen bolyongás után talált rá, és az Öreg Szellem segítségével kinyitotta az ajtót.

Csakhogy az ajtó kinyíltával a földre engedte a betegséget, az öregséget és a halált.

Az emberek nem tudták, mi történik velük: halandók lettek.
Sokan megbetegedtek, és nem volt, aki meggyógyítsa őket.
Sokan meghaltak, és nem volt, aki eltemesse őket.
Sok lélek bolyongott a földön, és nem volt, aki megmutassa nekik az utat a másvilágra.

Az Öreg Szellem látta ezt, és döntött: beleavatkozik az emberek életébe, mert fájdalmas volt látnia a sok halált és gyászt.

Egy éjjel megjelent Hodaj álmában.

- Vén Hodaj – szólt hozzá – nincs a földön olyan ember, aki eltemesse a holtakat és a másvilágra kísérje őket. Téged akarlak ilyenné tenni, mert te vagy a legöregebb és a legbölcsebb.
- Mit kell tennem? – kérdezte az öreg, és reszketett az Öreg Szellemtől való félelmében.

Az Öreg Szellem elmondta, mit tegyen.

Másnap reggel Hodaj elment az erdőbe, és megkereste a fát, amelyen tükrök, harangocskák és szarvak nőttek. Felmászott az ágak közé. A tükrökbe nézve ködöt látott csak. A harangocskák nem csilingeltek. A szarvak pedig… a szarvakkal nem tudott mihez kezdeni. Csalódott volt, de nem akart az Öreg Szellem akarata ellenére tenni. Összegyűjtött hát annyit az apró tárgyakból, amennyi a zsákjába fért, s hazatért Mjamendihez.

A zsákot az egyik sarokba tette.

- Öreg Szellem, mutasd meg nekem, mit tegyek! Eltemethetem most már a halottainkat? És hogyan kísérjem őket a másvilágra? Adj nekem tanácsot, Öreg Szellem!

Az Öreg Szellem tudta, hogy furcsa fájának termései majd teszik a dolgukat.

A fárasztó nap utáni éjjelen a tárgyak megszólaltak:

- Miért gyűjtöttél minket egybe?! Túl sokan leszünk a magad számára ennyien!

Hodaj kioldotta a zsák száját. A tükrök, a harangocskák és a szarvak kiröppentek belőle, és a ház füstnyílásán át az éjszakába szálltak.

Az Öreg Szellem látta, hogy terve sikerrel járt. A tükrök, a harangocskák és a szarvak az föld minden tájára szétszéledtek. Azokhoz, akik méltóak voltak birtokolni őket.

Az Öreg Szellem boldog volt.

- Mostantól – szólt a furcsa tárgyak tulajdonosaihoz – ti fogjátok meggyógyítani a betegeket, eltemetni a holtakat és elkísérni lelküket a másvilágra.

Ezután szellemeket szólított, hogy kísérjék és segítsék egész életükön át – amely nagyon nehéz lesz – a furcsa tárgyak birtoklóit, akiket sámánoknak nevezett el.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 523 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x