Fabók Péter: Álom
Címlap / Mesék / Fabók Péter: Álom

Fabók Péter: Álom

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-07-07

SÚLYOS BALESETET OKOZOTT A BUSZVEZETŐ


az újság szalagcíme egy fotó fölött függött, amelyen véres, üszkös hullák és sebesültek voltak láthatóak. Tudta. A fenti cím róla szólt. Róla, aki húsz évig a legkisebb koccanás nélkül vezette a piros hetes buszt. Télen-nyáron, hóban-sárban. Még csak meg se csúszott. És azt kell álmodja, hogy tömegszerencsétlenséget okoz. 

     Hajnali három. Még alhatna két órát, mielőtt felvenné a munkát. De az alvás vágya hamar elmúlt. Az álom kergette ki az álmot a szeméből. Felült az ágyban, és hangosan zilált. Felesége morgott egyet, majd másik oldalára fordult, és aludt tovább. Felkelt, belelépett a papucsába, és kiment a konyhába. Felkapcsolta a villanyt, és bedugta a konnektorba a kávéfőző villásdugóját. Kinézett az ablakon. A novemberi éjszaka ködöt és párát köhögött az utcára, sodorta a falevelekkel és újságpapírokkal együtt egy feneketlen mélység felé. Az ablak tábláján most az imént látott álom képei sejlettek fel, hátterében a köddel és faggyal.

SÚLYOS BALESETET OKOZOTT A BUSZVEZETŐ


az újság szalagcíme egy fotó fölött függött, amelyen véres, üszkös hullák és sebesültek voltak láthatóak. Tudta. A fenti cím róla szólt. Róla, aki húsz évig a legkisebb koccanás nélkül vezette a piros hetes buszt. Télen-nyáron, hóban-sárban. Még csak meg se csúszott. És azt kell álmodja, hogy tömegszerencsétlenséget okoz.
     Annyira feldúlta az álom, hogy alig kapott levegőt. A köntöse kibomlott, zakatoló mellkasa fel-alá járt a kis fényben. Lekapcsolta a kávéfőzőt, visszacsoszogott a szobába, kibújt a papucsából, felhajtotta a takarót, és befeküdt a meleg ágyba.
     - Hol voltál? - kérdezte a mellette fekvő szalmaboglya.
     - Vécén - mondta halkan, megsimogatta a felesége arcát, és a fal felé fordult.
     Nem tudott visszaaludni. Forgolódott, nyögött, sóhajtozott egész hátralevő éjszaka. Ötkor végre szólt a vekker, lassan felocsúdott rémséges éjszakája verejtékes árnyaiból, és felesége után kullogott a konyhába.
     - Azt hiszem, ma beteget jelentek. Nem vagyok jól - mondta, és megköszörülte a torkát.
     Felesége lassan fordult meg, és rábámult.
     - Több éve nem voltál már beteg.
     - Igen. Rám fér egy egynapi pihenés. Nem vagyok jól. Azt hiszem, megfáztam. Vagy valami ilyesmi. Biztos az infulencia.
     Miután letette a telefont, halk sóhajtással lerogyott a fotelbe.
     - Találnak azért helyetted mást, nem igaz?
     - Persze, úgyis csak egy napról van szó.
     - Csinálok kávét - A felesége nehézkesen kikelt az ágyból, és kiment a konyhába. Ahogy egyedül maradt, újra eszébe jutottak az álom valószerűtlen képei.
     De hát ez nem igaz! Egy álom ilyen mélyen nem törhet rá egy egészséges férfire! Azonnal tenni kell valamit! Felugrott, kiment a konyhába.
     - Azt hiszem, sétálok egyet reggeli előtt. Jót fog tenni. Hozok újságot.
     Visszasietett a szobába, és átöltözött.

     A kapu becsapódását már messziről hallotta.
     - Jó reggelt, Irénke! – szólt be az újságosbódéba.
     - Magának is, Imre! Milyen rosszul néz ki! Tán beteg?
     - Hát, lehet, hogy elkaptam valamit, de nem fontos. Sétálni megyek.
     - Az egészséges. Újságot?
     Megtántorodott. Nekitámaszkodott a pultnak, és egy mély levegőt vett. Istenem, most!
     - Igen, kérek!
     Az újságot olyan erővel tépte ki Irénke kezéből, hogy az úgy kapta vissza a kezét, mintha tűzbe nyúlt volna.
     Semmi. Semmi. Egyik oldalon sem talált semmi információt a balesetről. De ugyan miért is talált volna? Miért írná meg az újság a te hülye álmodat?
     Otthagyta a tépett újságot a pavilon előtt, és lelépett a járdára.
     A taxis már túl későn vette észre. Félrerántotta a kormányt, és egyenesen a piac tömegébe hajtott. A standok előtt álló emberek sorra a taxi kerekei alá kerültek, aki idejében észrevetette, elfutott. De mire a taxi megállt, tizen-tizenöten feküdtek vérbefagyva az utca kövén.
     A buszsofőr az egészből már nem látott semmit. Az infarktus olyan gyorsan vitte el, hogy ideje sem volt felpillantani a zöld Mercedesre.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 609 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x